Három korosztályban, nemzetközi tornának adott otthont Putnokon az Elek Ákos Sportközpont március 30-án. Az U9, U10 és U11-es résztvevő csapatok körmérkőzéses rendszerben meccseltek egymással. A házigazda Sajóvölgye Focisulin kívül a Kisvárda, a Mészöly Focisuli, az Olasz Focisuli és a Roznava (SK) képviseltették magukat.
A lelkes szülők színvonalas meccseket láthattak a hat pályán elosztott lebonyolítási rendszerben, szerencsére pedig az időjárás is kedvezett az ifjú futballpalántáknak.
SVF U9: Czakó László, Dányi Dominik, Váradi Levente, Kovács Marián, Marsi Zente, Hovodzák Péter, Papp Nándor, Barnóczky Zente, Kovács Zsombor, Szurdok Ádám
Bencső Endre: “A hétvégén egy nagyon erős csapatokból álló hazai rendezésű, meghívásos tornán vettünk részt. Nagyon sok hibával játszottuk végig az egész tornát, amiket ilyen szintű ellenfeleink ki is használtak. Ezeket a hibákat a héten megpróbáljuk javítani, folytatás vasárnap Salgótarjánban.“
SVF U10: Czigány Levente, Orosz Botond, Takács Bálint, Mális Marcell, Orosz Milán, Deák Viktor, Kertész Attila, Beregszászi Adrián, Rőczei Márk, Berki Benett, Hanász Kristóf, Farkas Hunor, Mezei Miksa
Gólszerzők: Kertész Attila ( 5 ), Takács Bálint ( 3 ), Deák Viktor ( 2 ), Mális Marcell ( 2 ), Beregszászi Adrián ( 2 ), Orosz Botond, Orosz Milán, Hanász Kristóf, Farkas Hunor
Budai Tamás: „Vasárnap hazai rendezésű nemzetközi tornán vettünk részt, ahol a Mészöly Focisuli, Kisvárda Labdarúgó Akadémia, Debreceni Olasz Focisuli mellett a szlovákiai Rozsnyó csapata vett részt. Tanulságos mérkőzéseket játszottunk a jól felkészített csapatok ellen, ahol a gyerekek maximálisan odatették magukat, kiadtak magukból mindent. Mint minden tornán, most is törekedtünk bátor, kezdeményező játékot játszani, és nyomást gyakorolni az ellenfeleinkre. Rengeteg jó megoldás, sok jó döntés, és nem mellesleg nagyon sok szép gól jellemezte ezt a tornát, de ugyanakkor látható volt, hogy miben kell még fejlődnünk.”
SVF U11: Kövesdi B., Asztalos M., Szabó Zs., Molnár B., Kovács M., Németh Á., Dostál D., Vaszlovics M., Szilasi B., Fábián T., Szűcs D., Szuhai Á., Csodó M., Vaszlovics J.
Divinszki József: „A hétvégi torna értékelését, ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor azt kell hogy mondjam, hogy nagyszerű tornát szervezett a Sajóvölgye Focisuli és nagyon komoly játékerőt képviselő csapatokat hívott meg. Úgy gondolom, hogy a gyerekek fejlődését a megfelelő minőségű edzések mellett, az ilyen, vagy hasonló tornákkal lehet még elősegíteni.
Az első mérkőzésünk a Mészöly Focisuli ellen volt, egy nagyon fizikális csapat, jó felépítésű játékosok alkotják a keretüket. Fizikálisan felvettük a versenyt, a párharcokat bátran felvállaltuk, a küzdőszelem és az agresszivitás is megfelelő volt részünkről. Az összjátékunkban viszont sok volt a pontatlanság, technikailag is sokkal többet hibáztunk, mint ami elvárható lenne, ezért kevesebbet tudtuk birtokolni a labdát, gondot okoztak a labdakihozatalok is és ezáltal a támadó játékunkban is kevés lehetőség adódott a gólszerzésre.
A következő ellenfelünk Roznava csapata volt. Ezen a mérkőzésen már sokkal jobban teljesítettünk egyénileg és csapat szinten is. Pozitívum az előző mérkőzéshez képest a labdabirtoklási fölényünk, a helyzetek kialakítása és az átmenetek támadásból – védekezésben való visszarendeződés. Úgy gondolom, hogy az eredményen kívül ez a mérkőzés a csapat részéről rendben volt.
A folytatásban a Kisvárdával játszottunk egy nagyon-nagyon intenzív mérkőzést. Az előző két mérkőzéshez képest sokkal koncentráltabbak voltunk, a játék minden elemében jól teljesítettünk. Nagyon szervezetten és fegyelmezetten védekeztünk csapatként és egyénileg is, a labdaszerzések esetén jó döntéseket hoztunk, a támadásokat végig tudtuk vinni, helyzet kialakításig, vagy kapura lövésig eljutva.
A záró mérkőzésünk az Olasz Focisuli ellen játszottuk le, nagyon jó és kombinatív játékot játszó csapattal mérkőztünk meg. Az előző mérkőzés annyit kivett a játékosaimból mentálisan és fizikálisan, hogy be kell ismerni nem voltunk méltó partnerei az ellenfelünknek. A számszerű eredmények ellenére úgy gondolom, hogy helytált a csapat küzdőszelemben, futó mennyiség és játékban is egy nagyon erős mezőnyben. Természetesen hibáinkból tanulnunk kell, hogy az elkövetkező tornákon minél kevesebb legyen.”
Ahogy az már lenni szokott a torna végén a résztvevő csapatok legjobbjai elismerésben is részesültek.
U9-es korosztály:
Nagy Ákos (Kisvárda), Braun Milos (Olasz Focisuli), Hibert Bernát (Mészöly Focisuli), Pollák Filip (Roznava), Dányi Dominik (SVF)
U10-es korosztály:
Báder Dorián (Kisvárda), Loós András (Mészöly Focisuli), Huss Milán (Olasz Focisuli), MIchal Ovary (Roznava), Deák Viktor (SVF)
U11 korosztály:
Pócsik Balázs (Kisvárda), Szentpéteri Armand (Olasz Focisuli), Román Bálint (Mészöly Focisuli), Lipták Ján (Roznava), Asztalos Máté (SVF)
A tornán sajnálatos módon történt egy sérülés, a Mészöly Focisuli növendéke sérült meg az egyik találkozó során, akinek ezúttal is gyors felépülést és gyógyulást kívánunk!