Utolsó hazai bajnoki mérkőzésén lépett pályára U16-os csapatunk május 23-án. Zimmermann Tamás tanítványai a Hajdúszoboszló ellen mérkőztek Putnokon, az Elek Ákos Sportközpontban.
A végig óriási hazai mezőnyfölényben zajló találkozó 5. percében Hegedűs Milán nyitotta meg a gólcsapot, majd 3 perccel később egy szép kiugratás utáni higgadt befejezés Kiszely Maximiliántól már két gólos hazai előnyt jelentett. A 11. percben Bereznai Vince volt fejjel eredményes, majd az első negyed órát Kiszely Noel távoli löketével zártuk, ami az alsó sarokban kötött ki. A 22. percben ismét Kiszely Noel vállalkozott távoli lövésre, ezúttal a bal felsőben talált utat a hálóba a labda. Két perccel később újabb fejesgól csapatunktól, ezúttal Vanyó Balázs bólintott. Fél órához érvén Dancs Balázs pillanatai következtek, előbb Vanyó beadása után bólintott a kapuba támadónk, majd két percre rá egy kiugratás után passzolt higgadtan a kapuba. A 35. percben Angyal Dávid is távoli lövésre szánta el magát, góljával már kilencnél jártunk. Tizedik találatunk egy szépen felépített akció végén Kiszely Maximilián által érkezett, majd az első játékrész zárásaként még Dancs Balázs és Kiszely Noel is a HSE kapujába talált.
Egy tucatig jutottunk az első játékrészben, nem volt azonban megállás a második 45 percben sem. Az 59. percben újra Kiszely Noel lőtt távolról, ezúttal is sikerrel. A 63. percben egy bal oldali beadásra Shalfieiev Diemid érkezett és passzolt a kapuba. Két perccel később Spisák Balázs már a 15. hazai találatot szerezte, majd a 76. percben egy kombinatív támadás végén Kiszely Maximilián talált újra a kapuba. A végjátékban még Horváth Bálint is bevette a vendégek kapuját, a záró találat pedig Shalfieiev Diemidnek jutott, aki szép egyéni szóló végén helyezett a hálóba.
Kiütéses győzelmünknek köszönhetően Zimmermann Tamás csapata továbbra is vezeti a tabellát. Az utolsó fordulóban a Hajdúdorog otthonába látogat az együttes, majd bajnoki cím esetén az osztályozó mérkőzések következnek.
Sajóvölgye Focisuli U16 – Hajdúszoboszlói SE U16: 18 – 0 (12 – 0) (Kiszely Noel ( 4 ), Vanyó Balázs, Shalfieiev Diemid ( 2 ), Hegedűs Milán, Horváth Bálint, Dancs Balázs ( 3 ), Kiszely Maximilián ( 3 ), Angyal Dávid, Bereznai Vince, Spisák Balázs)
SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Vanyó Balázs, Shalfieiev Diemid, Hegedűs Milán, Horváth Bálint, Dancs Balázs (Spisák Balázs), Vincze Zoltán (Koszta Vince), Kiszely Maximilián, Angyal Dávid (Szitka Nimród), Bereznai Vince
Zimmermann Tamás: Nehéz sorozat végén vagyunk, még egy mérkőzés választ el minket attól, amiért egész szezonban küzdöttünk. Köszönöm Kalász Gábor kollégának az egész éves segítségét. Próbálkozunk a jövő héten úgy nekimenni az utolsó állomásnak, hogy ez bajnoki címmel végződjön.
