U14-es csapatunk a Békéscsaba gárdáját fogadta Múcsonyban szeptember 26-án. A mérkőzés 17. percében egy szöglet után a vendég csapat szerzett vezetést, a 32. percben egy szép támadás végén Rási Bálint révén egyenlített azonban az SVF. Négy perccel később Rási adott nagyszerű labdát Pappnak, akinek centerezésére Ligeti Levente érkezett és passzolt a kapuba, ezzel már a Sajóvölgyénél volt az előny.
A második félidő elején egy gyors kontra végén egyenlítettek a vendégek, ám az 58. percben újra hozzánk került az előny, ekkor Lippai adott be jobbról, a hosszún pedig Papp Lóránt érkezett és szerezte meg újra a vezetést. A 70. percben egy balról jövő beadás csúszott saját játékosunkról a kapunkba, majd a 76. percben egy jó kiugratást Horváth fejezett be vendég részről, ezzel pedig a lila-fehérek maguk javára fordították az eredményt. A mutatott játék alapján nem érdemelt vereséget csapatunk a Békéscsaba ellen, ma sajnos azonban a futball újra igazságtalanabb arcát mutatta.
Sajóvölgye Focisuli U14 – Békéscsaba Előre U14: 3 – 4 (2 – 1) (Rási Bálint, Ligeti Levente, Papp Lóránt ill. Baráth ( 2 ), Rási ( ög ), Horváth)
SVF U14: Antal Ábel – Lippai Benett, Kovács Milán (Németh Norbert), Matlyák Mátyás, Papp Lóránt (Horváth Hunor), Jáborszky Noel, Ligeti Levente, Rási Bálint, Szegedi Márk (Tőzsér Benett), Szabó Ádám, Polgári Gábriel
