Szerző: operator1

Többségében sikeresen szerepeltek csapataink a magunk mögött hagyott hétvégén (2024.11.16-17.)

Vasárnap befejeződött a Bozsik fesztivál őszi sorozata.

Czirle Zsolt: „A gyermekbarát eseményen a kicsik számára élmény volt a foci, ami által tapasztalatot szerezhettek, valamint fejlődhettek. A fesztiválon a gyerekek mellett a szülők is aktívan részt vettek, lelkesen buzdították a kis focistákat, ugyanakkor örömmel nézték végig a játékot. Várjuk a tavaszi folytatást!”

A Sajóvölgye Focisuli által a fesztiválon résztvevők névsora:
SVF U7: Andó Kinga, Bakos János, Barkó Benett, Endrésik Bíborka, Érsek Zalán, Harmat Gábor, Horváth Ján Maximilián, Kovács Lotti, Musa Kristóf, Mustafa Falih Ádám, Szalkó Norman
Október 17-én U8-as csapatunk igen magas,14 fős létszámmal képviselte a klubot a kazincbarcikai körzetközpont őszi 4. Bozsik program fesztiváljának keretében megrendezett eseményen.

Szakonyi Zsolt: „A hűvös időjárás sem riasztotta el a srácokat, 5-6 fős csoportokban, 10 állomáson hódolhattak legnagyobb szenvedélyüknek a focipalánták, ahol technikai feladatok és mérkőzés játékok váltogatták egymást. Köszönet a szülőknek és Szabó József kollégámnak aki 4 hónapja töretlen klub hűséggel, labdarúgás és gyerek szeretettel önzetlenül segíti munkámat.”

Különdíj: Kiszely Titusz, Tamás Nimród
Résztvevők: Bakonyi, Vasas, Kovács, Plavuscsak, Szabados, Elek, Ruszó, Érsek, Kiszely, Tamás, Inancsi, Barkó, Tóth, Bakos
Folytatás: december 7. Futsal torna.

A fesztiválon különdíjban részesült Érsek Zalán, Hamar Gábor, Mustafa Falih Ádám, Kovács Lotti

A hétvége minkét napja aktívan telt U9-es csapatunk számára. Bencső Endre tanítványai szombaton előbb Rozsnyón szerepeltek, majd vasárnap Egerben léptek pályára.

SVF U9 (szombat): Czakó László, Szabó Lili, Deák Viktor, Szakács Milán, Derényi Dominik, Érsek Zétény, Marsi Zente, Szurdok Ádám, Hovodzak Péter

Bencső Endre: „A szombati napon egy meghívásos tornán vettünk részt Rozsnyón, ahol egyedüli magyar csapatként hat Szlovák csapat ellen mérettük meg tudásunkat. Az első két meccset, álmosan kezdtük sok hibával játszottunk és nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, de utána kiderült mind ezt első és második második helyezett csapatok ellen. A továbbiakban sikerült felvenni a torna ritmusát motiváltan és fegyelmezetten végig játszottunk a mérkőzéseket, aminek meg lett az eredménye hét csapatból sikerült a harmadik helyen végeznünk. Gratulálok csapatomnak és Szabó Lilinek a külön díjért.”

SVF U9 (vasárnap): Barnóczky Zente, Váradi Levente, Kovács Zsombor, Szakács Milán, Papp Nándi, Dányi Dominik, Kovács Marián, Szuhai Zétény, Vincze Dániel

Bencső Endre:” Vasárnap az őszi szezon utolsó előtti játéknapján Egerben vettük részt egy tornán. Amit a múlt héten említettem, hétről hétre fejlődünk és meccsről meccsre egyre jobban nézünk ki. Úgy érzem a tornán megvolt mindenünk, csak sajnos a szerencsénk nem. Sajnos az első meccs közepe után kapus nélkül maradtunk a torna végéig, de ez se rázta meg a csapatot és szoros, gól gazdag meccseket játszottunk. Gratulálok az egész csapatomnak és Szakács Milánnak a külön díjért. Innen is jobbulást kívánok Barnóczky Zentének.”
U12-es csapatunk meggyőző és magabiztos játékkal győzte le hazai környezetben a Várda Labdarúgó Akadémia csapatát. Előbb Rási Bálint emelte át szép mozdulattal a kimozduló kapus fölött a labdát, majd egy sarokrúgást követően Horváth Hunor fejelt a vendégek kapujába.

SVF U12 – Várda LA U12: 2 – 0 (Rási, Horváth)

SVF U12: Antal Ábel – Molnár Balázs, Németh Norbert, Horváth Kornél, Ligeti Levente, Rási Bálint, Horváth Hunor, Polgári Gábriel, Lakatos Patrik
cserék: Ficzere Marcell, Lippai Benett, Jancsurák Áron, Papp Lóránt, Szeged Márk, Pohóczki Ádám, Pavlánszki Hunor

Kiser László: „A bajnokság 11. fordulójában a Kisvárdai Labdarúgó Akadémia csapatát fogadtuk hazai pályán. Az első két negyedben stabil védekezésből gyors támadásokat vezetve sikerült kétgólos előnyt szereznünk. A 3. negyedben fokozta a nyomást a Kisvárda, de ez csak helyzetek nélküli, meddő mezőnyfölényt eredményezett, mi viszont két 100%-os ziccert is elhibáztunk. A 4. negyedben hősiesen védekeztünk, rengeteg beadást hatástalanítottak a játékosok, veszélyes ellentámadásokra itt már nem futotta az erőnkből. Ettől függetlenül teljesen megérdemelt a győzelmünk, mentálisan az ellenfelünk fölé nőtünk és kapura sokkal veszélyesebben játszottunk. Gratulálok a játékosaimnak, fegyelmezett, okos és taktikus játékkal a DVSC után egy újabb akadémiai csapatot sikerült legyőznünk.”
U13-as csapatunk nagyot küzdött a Várda Labdarúgó Akadémia együttese ellen, a pontszerzés azonban sajnos nem jött össze Soltész Péter tanítványainak.

SVF U13 – Várda LA U13: 0 – 2

SVF U13: Farkas Botond – Kozma Dániel, Varga Milán, Rási Bálint, Horváth Hunor, Benedek Bálint, Simon Merse, Kavalecz Bence, Balogh Noel
cserék: Antal Ábel, Pataki Nikolasz, Róth Dániel, Zahora Regő, Draskóczi Bálint, Jaksi Gergő, Jakab Gergő, Monyók Ákos, Barva Bálint

Soltész Péter: „Hétvégéről előrehozott meccset játszottunk, a Kisvárda ellen. Az első két negyedben nem találta a rést ellenfelünk, 0-0-al fordultunk. A harmadik negyedben előnyhöz jutott ellenfelünk, majd a negyedik negyedben egy újabb gólt szerezve nyerte a meccset 2-0 arányban. Védekezésben rendkívül kompaktak voltunk, egyénileg és csapatként is jól teljesítettek a gyerekek, rengeteg beadást hatástalanítottak, a fizikálisan erősebb ellenfél ellen is. 2-3 komoly lehetőségünk adódott a gólszerzésre, ellenfelünk hibái után, ezeket jobban ki kell majd használnunk a jövőben! Külön pozitívum, az U12-ből feljátszó játékosok nagyon jó mai teljesítménye!”

Hazai bajnokival folytatódott a sorozat U14-es együttesünk számára, Nagy Attila tanítványai bár egy szép támadás végén Várkonyi találatával megszerezték a vezetést, a vendég csapat két pontrúgást követően megfordította a mérkőzést.

SVF U14 – SBTC U14: 1 – 2 (0 – 0) (Várkonyi)

SVF U14: Teleki Zalán – Kovács Benedek, Bordás Márk, Ivancsó Milán, Papp Csongor – Farkas Zalán, Bárány Bence, Vermes János, Gál Kristóf – Spisák Balázs – Cziránku Kristóf

Cserék: Zachár Gáspár, Németh Gábor, Uher Marcell, Apró Márk, Kövesdi Ármin, Várkonyi Norbert, Száraz Nikosz

Nagy Attila: „A Salgótarján csapata látogatott hozzánk. Két hasonló helyzetben lévő csapat mérkőzése volt. Első félidőben és a második félidő egy részében mezőnyfölényben tudtunk játszani, de ez meddőnek bizonyult. Az ellenfél a vezetésünk után két pontrúgásból a maga javára fordította a mérkőzést. A labdarúgásnak az alapja a csapatmunka, amiben mindenkinek van egyéni felelőssége és kell a jól összehangolt együttműködés. Elsőként átgondoltam és utólag már látom, hogy én mit csinálhattam volna másképpen, ami segíthetett volna. Gondolja át mindenki a saját szerepét. Hét elején megbeszéljük és igyekszünk okulni a tapasztalatokból. Gratulálok az ellenfélnek.”

U16-os csapatunk számára Tiszaújvárosban folytatódott az idény, ahol Zimmermann Tamás tanítványai kiütéses győzelemmel szerezték meg az újabb három pontot. Újabb győzelmével folytatta kiváló szériáját U16-os gárdánk is, hiszen a csapat már hét mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatnál jár.

Tiszaújváros U16 – SVF U16: 1 – 11 (1 – 7) (Shalfieiev (2), Kozma (3), Vincze Z., Dancs (3), Vanyó, Vincze D.)

SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel (Kanabé Áron), Shalfieiev Diemid (Angyal Dávid), Kozma Bence, Bereznai Vince, Vincze Zoltán (Vincze Dominik), Kuchta Dániel (Vanyó Balázs), Herbák Máté, Juhász Botond, Dancs Balázs, Hegedűs Milán (Horváth Bálint)
Kiütéses győzelemmel folytatta a bajnokságot U17-es csapatunk a Fehérgyarmat otthonában. Kalász Gábor tanítványainak ezzel tovább folytatódott kiváló sorozata és 11 lejátszott mérkőzéssel veretlenül a tabella második helyén tanyázik a csapat.

Fehérgyarmat U17 – SVF U17: 0 – 8 (0 – 1) (Kerekes (2), Zagyva, Lovas, Dostal (2), Filkóházi, Debreczeni)

SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente, Lovas Máté, Tóth Ádám (Magyari Gergő), Beregszászi Flórián (Zagyva Patrik), Filkóházi Ádám, Csirmaz Levente (Herbák Botond), Kerekes Benett (Debreczeni Sándor), Gulyás Botond (Daniel Dostal), Angyal Péter, Darabos Róbert

Kalász Gábor: „A támadás építésünk ma nagyon jól működött. Egész mérkőzésen nagy iramot diktáltunk. A 10. percben már gólokkal kellett volna vezetnünk, de a befejezések a mai napon nagyon nem működtek. Gratulálnom kell azonban a srácoknak, mert a hosszú utazás után is jó sebességgel játszottunk, de mellette türelmesek tudtunk maradni.”

U19-es csapatunk hazai környezetben győzte le a Budafoki LC csapatát. Szabó István tanítványai végig magabiztos játékkal gyűjtötték be a három pontot.

SVF U19 – Budafok U19: 2 – 1 (1 – 0) (Pataki, Pipoly ill. Miszlai)

SVF U19: Havasi Dominik – Juhász Bence, Berta Bálint, Pataki Márk (Sziklai Gergő), Menyhért Kristóf, Ronyecz Patrik (Lévai Áron), Ferkel Dániel, Pipoly Olivér, Béres Dániel, Oláh Marcell, Hanász Milán (Hosszúréti Bálint)

Újabb fordulón vannak túl korosztályos csapataink (2024.11.09-10.)

November 9-én kilenc fővel, két sorral vettünk részt a DVTK edzőközpontjában megrendezésre került mini tornán. A fedett műfüves csarnokban két pályán egyszerre zajlottak a párharcok a DVTK A, a DVTK B, a KBSC, a Tiszaújváros és a Sajóvölgye Focisuli csapataival a mezőnyben.

Szakonyi Zsolt: „A rendezvény kiválóan alkalmas volt arra, hogy felmérjük milyen hiányosságai vannak a srácoknak és hol állunk a többiek között. Az aznapi kapus teljesítmény kimagaslott Bencze Benett révén és két meccsen a védekezéssel és a labda szerzésből átmenetkor a kontra játékkal is pozitív tapasztalataim voltak. A másik két mérkőzésen tapasztaltakból jelentős mértékben javítanunk kell a helyezkedésen, az összjátékban és a passzok hatékonyságában. A tornán nem számoltak eredményt a lényeg a labdarúgás élvezeten és a tapasztalatszerzésen volt.”

Résztvevők: Bencze, Deák, Varga, Inancsi, Bakonyi, Vasas, Szabados, Elek, Kiszely

A hétvégén hazai környezetben megrendezett öt csapatos torna újabb kiváló fejlődési lehetőségként szolgált U9-es együttesünk számára.

SVF U9: Papp Nándi, Dányi Dominik, Barnóczky Zente, Kovács Marián, Kovács Zsombor, Váradi Levente, Szakács Milán, Derényi Dominik, Érsek Zétény

Bencső Endre: „Hétvégén egy kiváló hazai rendezésű, meg hívásos tornán vettünk részt. Jó erőkből álló ellenfelekkel játszottunk. Meg szeretném dicsérni az egész csapatomat, mivel hétről hétre és edzésről edzésre fejlődünk, de sajnos hétvégenként még most sincs meg a szerencsénk. Nagyon sok mindenben kell még fejlődünk, de egy idő után a sok munkának meg lesz az eredménye. Gratulálok csapatomnak és külön gratulálok Dányi Dominiknak külön díjért.”
Nemzetközi tornának biztosított helyszínt az Elek Ákos Sportközpont november 10-én. Az FC Kassa, a Mészöly Focisuli, a Nyíregyházi Filo és a Hajdúszoboszló csapatai vendégszerepeltek az U9 – U10 és U11-es korosztály számára megrendezett öt csapatos tornán. (U11-es korosztályban az FS Kassa helyett a Roznava)

Napsütéses idő, csípős hideg, lelkes gyereksereg, kiváló mérkőzések és jól szórakozó szülők jellemezték a több mint két órás eseményt, amely minden résztvevő csapat számára kiváló fejlődési lehetőségként szolgált.

A torna végén a nap legjobban teljesítő játékosai díjazásban is részesültek
U9 – Parajos Tobias (FC Kassa), Román Máté (Mészöly FS), Nagy Tamás (Hajdúszoboszló) Zácói Zsombor (Nyíregyháza Filo), Dányi Dominik (SVF)
U10 – Samuel Pelencar (FC Kassa), Varjasi Gergő (Mészöly FS), Gáll Soma (Hajdúszoboszló), Kulcsár Botond (Nyíregyháza Filo), Orosz Milán (SVF)
U11 – Bulik Peter (Roznava), Harmat Marcell (Mészöly FS), Váll Máté (Hajdúszoboszló), Bakos Bence (Nyíregyháza Filo), Szuhai Áron (SVF)
U12-es együttesünk számára is Nyíregyházán folytatódott a bajnokság. Az idény 10. játéknapján Kiser László tanítványai Rási duplájával és Németh góljával győzelmet ünnepelhettek.

Nyíregyháza Spartacus FC U12 – SVF U12: 1 – 3 (Lénárt ill. Rási (2), Németh)

SVF U12: Antal Ábel – Németh Norbert, Molnár Balázs, Rási Bálint, Pohóczki Ádám, Horváth Hunor, Ligeti Levente, Polgári Gábriel, Lakatos Patrik
cserék: Ficzere Marcell, Jancsurák Áron, Lippai Benett, Papp Lóránt, Jáborszky Noel, Szegedi Márk, Pavlánszki Hunor

Kiser László: „Nagyon jó teljesítményt nyújtott ma a csapat Nyíregyházán. Szervezetten és motiváltan futballoztunk, stabil volt a védekezésünk, a labdaszerzéseink után több gyors és veszélyes támadást vezettünk, ha higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél akkor hamarabb is eldönthettük volna ezt a mérkőzést. Ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok a csapat játékával és gratulálok a srácoknak a bravúros győzelemhez.”
U13-as csapatunk Nyíregyházára látogatott a bajnoki idény 10. fordulójában.

Nyíregyháza Spartacus FC U13 – SVF U13: 2 – 0 (Tóth, Heidinger)

SVF U13: Antal Ábel – Varga Milán, Jaksi Gergő, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Kozma Dániel, Jakab Gergő, Monyók Ákos
cserék: Farkas Botond, Róth Dániel, Kavalecz Bence, Draskóczi Bálint, Barva Bálint, Oláh Roland

Soltész Péter: „A kapuk kevés alkalommal forogtak veszélyben, javarészt mezőnyben zajlott a mérkőzés. Ellenfelünk két alkalommal gólra váltotta kevés helyzetét, így megérdemelten nyerte az összecsapát. A legutóbbi hét meccsünkön, most már hatodik alkalommal sem tudtunk gólt szerezni, ezen mindenképp előrelépés lesz szükséges a hátralevő őszi találkozókon!”

U14-es gárdánk Újpestre látogatott a bajnoki hétvégén.

UTE-Sajóvölgye 10 – 1 (2 – 1)
Gól: Cziránku Kristóf

SVF U14: Zachár Gáspár – Kovács Benedek, Bordás Márk, Ivancsó Milán, Papp Csongor – Farkas Zalán, Bárány Bence, Vermes János, Gál Kristóf – Spisák Balázs – Cziránku Kristóf
Cserék: Teleki Zalán, Németh Gábor, Apró Márk, Kövesdi Ármin, Várkonyi Norbert, Száraz Nikosz, Holczman Hunor

Nagy Attila: „Az első félidőben jól védekeztünk, kontrából volt 3-4 nagy lehetőségünk, az egyikből gólt szereztünk, egyenlítettünk. Félidő utolsó másodpercében kaptunk egy elkerülhető gólt. 2:1 után a második félidő elején volt egy nagy egyenlítési lehetőségünk, kimaradt. Összességében az ellenfél nagy fölényben volt, de ennek ellenére meccsben voltunk. Az ellenfél a második félidő elején büntetőből növelte az előnyét. A mérkőzés utolsó harmadában nem voltunk képesek fenntartani azt a színvonalat, ahogy addig játszottunk. Nagy arányú vereség lett a vége. Múlt héten nagy gödörbe kerültünk, ma próbáltunk kimászni, kapaszkodtunk, jól haladtunk, kinéztünk a gödör szélén, de végül visszacsúsztunk. Jövő héten mászok, remélem sokan másznak velem. Gratulálok az ellenfélnek.”
U17-es csapatunk számára hazai környezetben folytatódott az idény november 9-én. Kalász Gábor csapata a Nyírpazonyt fogadta.

SVF U17 – Nyírpazony U17: 3 – 0 (1 – 0) (Angyal, Kerekes, Debreczeni)

SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente, Lovas Máté, Tóth Ádám, Filkóházi Ádám, Árvai Ádám (Beregszászi Flórián), Csirmaz Levente (Kerekes Benett), Zagyva Patrik (Debreczeni Sándor), Gulyás Botond (Herbák Botond), Angyal Péter, Darabos Róbert

Kalász Gábor: „Bizonyos mérkőzéseken mi vagyunk a legnagyobb ellenfelei saját magunknak. Nyilván gratulálok az újabb kapott gól nélküli győzelemhez, de mindenki tisztában van vele, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek. Ebben a sportágban egyéni érdekeket csapatérdek elé helyezni még soha nem volt szerencsés…”
U19-es csapatunk a Dunakanyar SE otthonában játszott döntetlent.

Dunakanyar SE U19 – SVF U19: 2 – 2 (1 – 0) (Bárczi, Nagy ill. Lévai, Pataki)

SVF U19: Vasmán Csaba – Juhász Bence, Berta Bálint, Pataki Márk, Menyhért Kristóf, Sziklai Gergő (Lovas Máté), Ronyecz Patrik (Lévai Áron), Pipoly Olivér (Angyal Péter), Béres Dániel, Oláh Marcell, Ferkel Dániel

November első hétvégéjének eredményei

U12-es csapatunk szerdai játéknapon, a Debrecen otthonában lépett pályára október 30-án.

DVSC U12 – SVF U12: 5 – 2 (Szilágyi, Csalánosi, Molnár, Orosz, Kulcsár ill. Jáborszky (2))

SVF U12: Antal Ábel – Lippai Benett, Horváth Kornál, Rási Bálint, Jakab Gergő, Horváth Hunor, Németh Norbert, Polgári Gábriel, Lakatos Patrik

cserék: Jancsurák Áron, Papp Lóránt, Jáborszky Noel, Szegedi Márk, Pohóczki Ádám

U16-os csapatunk számára a Hajdúszoboszlói SE otthonában folytatódott a bajnokság. A szezon 10. fordulójában Zimmermann Tamás tanítványai magabiztos győzelmet arattak.

Hajdúszoboszlói SE U16 – SVF U16: 0 – 4 (0 – 1) (Kuchta (2), Hegedűs, Vincze)

SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Shalfieiev Diemid, Kozma Bence (Horváth Dávid), Bereznai Vince, Vincze Zoltán, Kuchta Dániel (Angyal Dávid), Herbák Máté, Juhász Botond, Dancs Balázs, Hegedűs Milán
Kiütéses győzelmet aratott U17-es csapatunk Hajdúnánáson, a bajnoki idény 10. játéknapján. Kalász Gábor legénysége a mai győzelmével hatodik sikerét aratta egyhuzamban.

Hajdúnánás FK U17 – SVF U17: 0 – 10 (0 – 5) (Filkóházi (3), Zagyva (2), Lovas, Debreczeni, Csirmaz, Angyal, Tar (ög))

SVF U17: Répási Gábor – Lovas Máté, Tóth Ádám, Filkóházi Ádám, Debreczeni Sándor (Iski Levente), Árvai Ádám (Beregszászi Flórián), Csirmaz Levente, Zagyva Patrik (Kerekes Benett), Szita Illés (Angyal Péter), Herbák Botond (Gulyás Botond), Darabos Róbert

Kalász Gábor: „Bár voltak gyengébb periódusai a meccsnek és lesz mit tovább javítani, de gratulálok a srácoknak, mert betartották a megbeszélteket és mellette kreatívan játszottak. Azt gondolom ezt a mérkőzést magas színvonalon hoztuk le. Gratulálunk Herbáknak, aki egy hosszú serülés után tudott újra kezdő lenni.”
U19-es csapatunk egy változatos, küzdelmes mérkőzésen szenvedett vereséget november 2-án a Gyöngyös ellen az Elek Ákos Sportközpontban.

SVF U19 – Gyöngyösi AK U19: 1 – 2 (0 – 1) (Hanász ill. Nyilas, Nádudvari)

SVF U19: Havasi Dominik (Vasmán Csaba) – Lévai Áron, Juhász Bence, Berta Bálint, Hanász Milán, Pataki Márk (Sziklai Gergő), Pipoly Olivér, Béres Dániel (Szilágyi Dominik), Soltész Bence, Angyal Péter, Ferkel Dániel

Október utolsó hétvégéjének bajnoki eredményei

U12-es csapatunk a Mezőkövesd otthonában aratott győzelmet a hétvégén.

Mezőkövesd-Zsóry FC U12 – SVF U12: 3 – 4 (Hák, Csibi, Szabó ill. Pintér (ög), Lakatos, Rási (2))

SVF U12: Antal Ábel – Horváth Kornél, Papp Lóránt, Rási Bálint, Váradi Marcell, Lakatos Patrik, Horváth Hunor, Ligeti Levente, Polgári Gábriel
cserék: Dusza Dániel, Jancsurák Áron, Fábián Tamás, Szabó Zsombor, Jáborszky Noel, Szegedi Márk

Kiser László: „Egy nagyon jó iramú, rendkívül fordulatos mérkőzést játszottunk ma a szervezetten és helyenként jól futballozó Mezőkövesddel. Az első negyedben hamar vezetést szereztünk, sokat birtokoltuk a labdát, voltak kisebb gólszerzési lehetőségeink is, úgy tűnt kézben tartjuk a mérkőzést. Aztán lassan bele aludtunk a meccsbe, jöttek a védekezési hibák és az egyre bátrabban játszó hazai csapat szép gólokkal megfordította a találkozó állását. Szerencsére a 3. negyed vége előtt Lakatos Patrik gyönyörű gólja visszahozta az esélyeinket ,az utolsó 20 perc őrült rohanásában pedig Rási Bálint két ziccerét is magabiztosan értékesítette, amivel eldöntötte ezt a kiélezett mérkőzést. Gratulálok a srácoknak, több gólos hátrányból, óriásit küzdve sikerült megnyerniük ezt a találkozót.”
U13-as csapatunk számára, idegenben a Mezőkövesd otthonában folytatódott az idény.

Mezőkövesd-Zsóry FC U13 – SVF U13: 3 – 0 (Kovács, Oláh, Farkas)

SVF U13: Farkas Botond – Varga Milán, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Kozma Dániel, Kavalecz Bence, Balogh Noel, Németh Norbert
cserék: Pavlánszki Hunor, Lippai Benett, Oláh Roland, Jakab Gergő, Draskóczi Bálint, Monyók Ákos, Pataki Nikolasz

Soltész Péter: „Vannak napok, amikor semmi sem sikerül, ez ma ilyen volt! Védekezésben – támadásban és az átmenetekben is rendkívül sok hibát vétettünk, egyénileg és csapatként is. Egy ilyen kellemetlen futballt játszó csapat ellen, kicsit más játékra lett volna szükségünk, mint a többi bajnokin, azonban ezt ma nem sikerült kivitelezni. Ezek is Mi vagyunk, a következő bajnokira igyekszünk közösen kijavítani a hiányosságokat!”
U14-es csapatunk Kecskemétre utazott október utolsó hétvégéjén.

Kecskemét U14 – SVF U14: 10 – 0 (3 – 0)

SVF U14: Zachár Gáspár – Bordás Márk, Ivancsó Milán, Kovács Benedek – Farkas Zalán, Bárány Bence, Spisák Balázs, Uher Marcell – Kövesdi Ármin, Várkonyi Norbert, Száraz Nikosz
Cserék: Németh Gábor, Petrovics Roland, Apró Márk

Nagy Attila: „Nehéz nap, nagy vereség. Sok problémánk volt az elmúlt hetekben, aminek a hatása a mai napon megmutatkozott. Ha lesz kellő akarat és egészség, akkor kiegyenesedhetünk a szezon végére. Gratulálok az ellenfélnek.”

U16-os csapatunk magabiztos győzelmet aratott hazai környezetben a Karcag ellen.

SVG U16 – Karcagi SE U16: 6 – 0 (4 – 0) (Dancs (4), Shalfieiev, Angyal)

SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Shalfieiev Diemid (Angyal Dávid), Kozma Bence (Horváth Bálint), Bereznai Vince, Hegedűs Milán, Vincze Zoltán, Kuchta Dániel (Vanyó Balázs), Herbák Máté, Juhász Botond, Dancs Balázs
U17-es csapatunk parázs hangulatú mérkőzése, az utolsó pillanatban szerzett találattal tartotta itthon a három pontot a Kolorcity Kazincbarcika ellen, a bajnoki évad 9. fordulójában.

SVF U17 – Kolorcity Kazincbarcika U17: 1 – 0 (0 – 0) (Darabos)

SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente (Árvai Ádám), Lovas Máté, Tóth Ádám (Beregszászi Flórián), Filkóházi Ádám, Csirmaz Levente (Magyari Gergő), Kerekes Benett (Debreczeni Sándor), Gulyás Botond, Szita Illés, Angyal Péter, Darabos Róbert

Kalász Gábor: „A mai napon nem sikerült megvalósítani azokat a dolgokat amiket igazán tudunk. Küzdelmes mérkőzés volt, ahol bár kontrolláltuk a játékot, sokszor könnyű hibákat vétettünk. Támadásban sajnos nagyon lassúak voltunk, nem találtuk a megfelelő távolságot sem. Ennek ellenére gratulálok a csapatomnak, mert utolsó pillanatig sem adtuk fel. Ma külön kiemelném Répási hiba nélküli kapus teljesítményét, és Darabos játékát, mert belső védőként is rendre odaér az ellenfél kapuja elé, ma ez jelentette a különbséget.”

U19-es együttesünk egy hajrában kapott góllal maradt alul a Vác otthonában.

Vác U19 – SVF U19: 1 – 0 (0 – 0) (Madaras)

SVF U19: Havasi Dominik – Juhász Bence, Berta Bálint, Pataki Márk, Menyhért Kristóf, Sziklai Gergő, Ronyecz Patrik, Pipoly Olivér, Béres Dániel, Hanász Milán, Lévai Áron

Kellemes őszi hétvégén folytatódott az idény utánpótlás csapataink számára

U8-as csapatunk Bozsik fesztiválon vett részt Kazincbarcikán.

Szakonyi Zsolt: „A Sajóvölgye Focisuli U-8-as csapata 10 fővel képviseltette magát a kazincbarcikai körzet központ harmadik Bozsik program fesztiváljának keretében megrendezett eseményen. Nagyszerű időjárás mellett több mint 100 gyerek hódolhatott szenvedélyének. 6 állomáson forgó színpad szerűen két óra alatt mérkőzés játékok és technikai feladatok váltották egymást. Az MLSZ részéről Pere Zoltán ellenőrizte a rendezvényt és mindent rendben talált.
Különdíjat kapott: Vasas Péter és Bakonyi Vince.”
U10-es csapatunk Salgótarjánban lépett gyepre, ahol Budai Tamás tanítványai egy öt csapatos tornán mérethették meg magukat.

SVF U10: Czigány Levente, Orosz Botond, Takács Bálint, Mális Marcell, Orosz Milán, Deák Viktor, Kertész Attila, Farkas Hunor, Beregszászi Adrián, Hanász Kristóf, Tátrai Zsombor, Rőczei Márk

gólszerzőink: Kertész Attila (4),Mális Marcell (2), Deák Viktor, Orosz Milán, Tátrai Zsombor

Budai Tamás: „Vasárnap Salgótarjánban szerepeltünk a soron következő MLSZ-es tornán ahol a házigazdákon kívül a Mezőkövesd, Eger és a Diósgyőr korosztályos csapatai ellen játszhattunk intenzív és színvonalas mérkőzéseket. A kiemelkedő hozzáállás nagyon sok jó egyéni teljesítménnyel párosult ezen a tornán is. A védekezésünk elég jól működött, bizonyítja ezt a kevés kapott gólok száma is, letámadásainkból pedig sok labdát tudtunk szerezni, amiből sikerült helyzeteket kialakítani. A labdakihozatalokban és a labdabirtoklásban kell egy kicsit pontosabban és gyorsabban játszanunk, hogy a labdával való játékban még hatékonyabbak tudjunk lenni. Összességében gratulálok minden gyerkőcnek a tornán nyújtott teljesítményéért.”

Egy korai gól döntött U12-es csapatunk Eger elleni bajnokiján október 19-én Múcsonyban.

SVF U12 – Eger SE U12: 0 – 1 (Galler)

SVF U12: Ficzere Marcell – Molnár Balázs, Horváth Kornél, Papp Lóránt, Ligeti Levente, Rási Bálint, Horváth Hunor, Polgári Gábriel, Lakatos Patrik
cserék: Fábián Tamás, Jáborszky Noel, Szegedi Márk, Váradi Marcell, Pohóczki Ádám
U13-as csapatunk egy izgalmas és változatos mérkőzésen győzte le az Eger SE csapatát október 19-én, hazai környezetben a Múcsonyi Alközpontban.

SVF U13 – Eger SE U13: 4 – 3 (Pásztor (2), Németh (2) ill. K.Tóth (2), Horváth

SVF U13: Farkas Botond – Kozma Dániel, Varga Milán, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Jaksi Gergő, Balogh Noel, Barva Bálint
cserék: Lippai Benett, Oláh Roland, Draskóczi Bálint, Kavalecz Bence, Németh Norbert, Pavlánszki Hunor, Jakab Gergő, Monyók Ákos

Soltész Péter: „Az első perctől kezdve megfelelő mentalitással játszott a csapat. Élesek voltak, a gyerekek minden párharcba megfelelően mentek bele és nagy százalékkal meg is nyerték ezeket. A múltheti meccshez képest, szerencsére 5 hiányzónk is visszatért, lassan teljes lesz a keret, az utolsó 6 őszi bajnokira. Gratulálok minden játékosomnak a mai naphoz!”

U17-es együttesünk a Bestrong otthonában folytatta a bajnokságot. Kalász Gábor csapata magabiztos győzelmet aratott Debrecenben.

Bestrong SC U17 – SVF U17: 0 – 4 (0 – 1) (Angyal (2), Darabos, Zagyva)

SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente (Beregszászi Flórián), Tóth Ádám, Filkóházi Ádám (Zagyva Patrik), Debreczeni Sándor (Herbák Botond), Árvai Ádám, Csirmaz Levente, Gulyás Botond, Szita Illés, Angyal Péter, Darabos Róbert

Kalász Gábor: „Egész meccsen tudtunk dominálni, de az első félidőben sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. A félidőben átbeszéltük a dolgokat és sokat tudtunk javítani a játékunkon, jobban koncentráltunk, és nagyon fegyelmezettek voltunk. Az akarat, elszántság, és a tudatosság ma is nagyon tetszett. Mivel sok volt a sérült még nagyobb értékű a mutatott játék, a csapatba került játékosok mindegyike megmutatta, hogy mindig lehet rájuk számítani. Külön kiemelném Angyal, Tóth és Répási mai játékát. Jók: az egész csapat.”

Kecskeméten, a Mercedes KLC otthonában folytatta a bajnokságot U19-es együttesünk. Szabó István legénysége egy jó iramú mérkőzésen ezúttal egy pontot szerzett.

Mercedes KLC U19 – SVF U19: 1 – 1 (1 – 0) (Doktor ill. Pipoly)

SVF U19: Havasi Dominik (Vasmán Csaba) – Hanász Milán, Juhász Bence, Pataki Márk (Fercsák Edvárd), Sziklai Gergő, Pipoly Olivér, Béres Dániel (Szilágyi Dominik), Menyhért Kristóf, Ronyecz Patrik, Soltész Levente (Lévai Áron), Oláh Marcell