A bajnoki idény utolsó előtti játéknapján U14-es együttesünk a Békéscsaba gárdáját fogadta Múcsonyban.
Sajóvölgye Focisuli U14 – Békéscsaba U14: 0 – 7 (0 – 3)
Csapat: Teleki Zalán – Kovács Benedek, Bordás Márk, Ivancsó Milán, Papp Csongor – Bárány Bence, Vermes János – Várkonyi Norbert, Cziránku Kristóf, Gál Kristóf – Holczman Hunor
Cserék: Zachár Gáspár, Apró Márk, Bottlik Huba, Farkas Zalán, Németh Gábor, Uher Marcell, Petrovics Roland
Nagy Attila: „A Békéscsaba csapatát fogadtuk. Láttuk, hogy nagyon jól mentek a tavaszi szezonban, de szerettük volna megnehezíteni a dolgukat. Egy szoros meccs lett volna a célunk. Nem jártunk sikerrel, mert a csabaiak a képességeiket jól kihasználták. Mezőnyben időnként partnerek voltunk, több periódusban mutattunk valamit, ami pozitív volt. A befejezéseik viszont eredményesek voltak, amivel fokozatosan növelték az előnyüket. A kapott gólokból több is volt, ami hárítható lett volna, de hibáinkat kihasználták, és betaláltak. Volt néhány lehetőség, ami szépítéshez vezethetett volna, de nem tudtuk hatékonyan megoldani az akciók végét. Gratulálok az ellenfélnek. Utolsó fordulóban Szegedre megyünk. Kisebb céljaink vannak még, amit ott szeretnénk elérni.”