Vármegyei rangadóval folytatódott a bajnoki idény U16-os együttesünk számára szeptember 6-án. Zimmermann Tamás csapata a Cigándot fogadta Putnokon, az Elek Ákos Sportközpont műfüves pályáján.
Nagy elánnal kezdte csapatunk a derbit, amelynek már az első percében kapufáig jutottunk. Nem kellett sokat várni az első gólra sem, a 7. percben egy 20 méterről elvégzett szabadrúgásunkat tolta kapufára a vendég kapus, a kipattanóra azonban Shalfieiev Diemid észlelt a leggyorsabban és közelről a kapuba passzolt. 10 perccel később egy remek kiugratás után Kozma Bence higgadt befejezéssel duplázta meg az előnyünket. A 32. percben egy jobb oldalon futó akció végén Bereznai adott középre, ahol végül Vincze Zoltán volt a befejező. Három gólos előnnyel vonulhatott pihenőre csapatunk.
A második félidőben is többet birtokolta csapatunk a labdát és kapura veszélyesebben játszottunk. A 72. percben Vincze Zoltán kapott tanári kiugratást, amellyel egészen a tizenhatoson belülre jutott, ahol a kimozduló kapus mellett a kapuba helyezett. Magabiztos győzelemmel zárta a csapat a vármegyei rangadót a Cigánd ellen, így két fordulót követően hibátlan az együttes.
Sajóvölgye Focisuli U16 – Cigánd SE U16: 4 – 0 (3 – 0) (Shalfieiev, Kozma, Vincze ( 2 ))
SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Vanyó Balázs, Shalfieiev Diemid (Bárány Kristóf), Kozma Bence (Kiszely Maximilián), Horváth Bálint (Szitka Nimród), Vincze Zoltán, Bereznai Vince, Angyal Dávid (Szitka Kolozs), Dancs Balázs, Hegedűs Milán
Zimmermann Tamás: Egy olyan csapattal találkoztunk, akik hozzánk hasonlóan tavaly is a 2010-es korosztályhoz tartoztak és ugyan ebben a bajnokságban játszottak. Az eredménynek nagyon örülök, úgy gondolom egy megérdemelt győzelem volt. Voltak ugyan hullámvölgyek a mérkőzésben, de ez természetes. Amitől féltem, hogy a 2009-es játékosokat tovább adtuk az egyel nagyobb korosztályba, így vannak hiányzó posztjaink. Ezeket nem posztspecifikusan próbáltuk meg pótolni, inkább a középpályásaink kaptak lehetőséget új szerepkörben, akár bal védő, vagy bal támadó poszton is. Az első három-négy forduló nagyon erős, így annak kifejezetten örülök, hogy ebből kettőt már lehoztunk kapott gól nélkül. Bízunk a jó folytatásban, nagyon büszke vagyok a fiúkra és külön gratulálok az első 15 percben nyújtott presszinghez.