A 18. fordulóból elhalasztott mérkőzést játszott le május 6-án U13-as csapatunk. Soltész Péter gárdája Kisvárdára utazott a hétközi pótlásra.
Várda Labdarúgó Akadémia U13 – Sajóvölgye Focisuli U13: 5 – 0 (Nagy ( 2 ), Szabó, Fráter, Balogh)
SVFU13: Farkas Botond – Kozma Dániel, Varga Milán, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Róth Dániel, Kavalecz Bence, Lázi Olivér
cserék: Monyók Ákos, Lippai Benett, Oláh Roland, Barva Bálint, Jaksi Gergő, Draskóczi Bálint, Balogh Noel
Soltész Péter: „Egy korábbról elhalasztott meccsen Kisvárdára látogattunk, ahol remek körülmények között léptünk pályára. Az első félidőben “éles” meccs volt, védekezésben fegyelmezettek voltunk, néhány alkalommal veszélyesen kitudtunk ugrani támadásban is – ezeket a lehetőségeket nagyobb arányban szükséges lövéssel befejezni. A harmadik negyedben egy 5 perces rövidzárlat alatt, ellenfelünk eldöntötte a meccset. Érzésem szerint, az előző hetek teljesítményével kicsit szorosabb meccset hozhattunk volna ma össze, de összességében a srácoknak így is jár a gratuláció. Gratulálok, a Kisvárdának, csapatként és egyénenként is jól működtek!”