Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Egy álommal kevesebb! Elvesztettük az osztályozó mérkõzést!

Sajnos a Mátészalka elleni visszavágót elveszítettük 2 : 0 arányban így nem sikerült kivívni a jogot az elsõ osztályban való indulásra. A srácok idegesebbek voltak a kelleténél ezáltal kapkodó volt a játékunk. Ennek ellenére mezõnyfölényben játszottunk, sõt két komoly lehetõségünk is adódott a gólszerzésre. A második félidõ elején buta hibák sorozata után hátrányba kerültünk. Mentünk tovább elõre de hiányzott az ötlet és a frissesség a játékunkból. Ellenfelünk lelkesen védekezett és lehetõség szerint kontrázott. Sajnos egy ilyen támadás végén újabb gólt kaptunk. A fiúk nem adták föl próbálkoztak becsülettel de sajnos a jobbnál jobb helyzeteket sem sikerült gólra váltani. Ennek ellenére a csapat egész éves teljesítménye dicséretet érdemel hiszen fennállása elsõ bajnoki címét ünnepelhette a klub! Ezért dicséret edzõnek, játékosnak, szülõnek, segítõknek és mindenkinek aki a csapat sikeréhez kicsit is hozzájárult! U 15 rájátszás: Sajóvölgye Focisuli – Mátészalkai MTK 0 : 2 (0 : 0) SVF SE: Málik – Pásztor, Sándor Á, Ruszó B, Marján – Czagány (Tóth J), Dudás, Demeter (Szynal), Lázi, Kovács D – Filkóházi Edzõ: Szabó István

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: