Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Szezonértékelő interjúk - harmadik rész

(U12-U13-U14)

Soltész Péter - U12

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

A nyári felkészülésünket egy 3 napos nagyváradi edzőtáborral kezdtük, amelynek jó közösség kovácsoló ereje is volt. Ezt követően kezdtük meg a közös munkát az új szezonra, mely során igyekeztem minél több edzőmérkőzést lekötni, s 7 felkészülési találkozót játszottunk a CSM Olimpia Salonta, az MSK Rimavska Sobota, az Eger SE, a Mezőkövesd, valamint a Salgótarjáni BTC csapatai ellen. A nyáron végig magas edzéslétszámmal, jó edzésintenzitással készültünk, az erre az időszakra meghatározott célokat, úgy érzem sikerült teljesíteni.


Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

Az előző két évhez képest, nagyobb pályaméretre váltottunk, ami magával vonzotta azt is, hogy egyszerre több játékos lép pályára a mérkőzéseken. Az eddigi keresztpályás játék helyett, a két 16-os között, a pálya teljes szélességében játszunk – 8+1-ben -, ez már egész közel áll a későbbi egészpályás játékhoz. Ehhez mérten igyekeztem, a keretet mennyiségben és minőségben is feltölteni, olyan gyerekekkel, akik kiemelkedtek az előző csapataikban, annak érdekében, hogy ideális esetben két teljes sorral tudjunk felállni. Nyáron csatlakozott a csapathoz Barva Bálint (BSK Alsózsolca), Pásztor Zétény és Zahora Regő (ÓZD VSE), Draskóczi Bálint (Miskolc Népkert Volántól, a Felsőzsolca érintésével) illetve Antal Ábel (DVTK). Valamennyien jól beilleszkedtek, s nagyon hasznos tagjai a csapatnak.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Az Országos U12 első osztályában szereplünk, ez a legmagasabb versenyzési osztály jelenleg hazánkban, ebben a korosztályban. Akadémiák és Tehetségközpontok alkotják a mezőnyt, így itt nincs könnyű mérkőzés, a gyerekeknek 80 percen át folyamatosan koncentrálniuk kell. Két alkalommal játszottunk minden csapattal ezidáig, voltak olyan mérkőzések, amelyekben érzésem szerint több is benne lehetett volna, de nem az eredmény az elsődleges, hanem az hogy a gyerekek egyénenként is a lehető legtöbbet fejlődjenek, ez pedig az ilyen iramú mérkőzéseken adott.


Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

Minden területen fejlődtünk és minden területen szükséges előre lépni is. Fontos, hogy az edzéseken magas intenzitással dolgozzanak a gyerekek, ezzel tudják generálni saját maguk és társuk fejlődését is. Technikailag, taktikailag, motorikus képességben és mentálisan is az a cél, hogy a lehető legtöbbet tudjon fejlődni egy gyermek, az edzések pedig ennek mentén vannak felépítve.


Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Minden játékost, aki pályára lépett a félszezon folyamán, akár bajnokin, akár edzőmérkőzéseken dicséret illet, így mindenkit kiemelnék. Ezen játékosok sora, a következő: Antal Á., Balogh N., Barva B., Benedek B., Draskóczi B., Farkas B., Jakab G., Jancsurák Á., Kavalecz B., Kozma D., Lippai B., Monyók Á., Musa N., Németh N., Papp L., Pataki N., Pavlánszki H., Pásztor Z., Rási B., Róth D., Simon M., Varga M., Zahora R.. Összesen 23 fő lépett pályára az ősz során valamilyen eseményen.


Mikor kezdődik a téli felkészülés? Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

A csapatedzéseket január 22-én kezdjük a tervek szerint. Addig a Heves megyei futsal bajnokságban tudnak pályára lépni a gyerekek, így nincs „teljes leállás” labdarúgás terén. Az Ikarus Bse, illetve az MSK Rimavska Sobota csapatai ellen már biztosan játszunk, a felkészülés további programja még kialakulóban van. A tervek szerint, a bajnokság kezdéséig (március 2.) minden héten játszunk felkészülési mérkőzést majd. Masszív a csapat magja, így nagy változás nem várható, 1-2 új játékos érkezése azonban nem kizárt. Február 14-ig lehet átigazolni, így eddig a dátumig biztosan kialakul a tavaszi keret.


Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban?

A nyár elején, Divinszki Martin, illetve Barati Dávid és Sándor voltak segítségemre az edzéseken. Kosztyu István, mint kapusedző foglalkozik a csapatom hálóőreivel.

Szeptembertől, pedig Kovács Rolanddal dolgozunk együtt, akivel úgy gondolom jól megértettük egymást az ősz során. Nagyon jó szakember, aki nagy segítségemre van az edzéseken, illetve az edzés hatékonyság növelése szempontjából is jó, hogy több edző van jelen a foglalkozásokon. Roland végezte a korosztályos kondíció és koordináció fejlesztő edzéseket is, amelyek nagyon jók voltak, a gyerekek is élvezték, hogy más mozgásmintákkal találkozhattak, mint általában.

Emellett, Kriston István rengeteget segített, az edzések tervezésében, illetve gyakorlatban az edzések során is rengeteg hasznos dolgot adott át nekem és a gyerekeknek is.

Fontos megemlíteni a szülőket is, akik mindig készséggel segítettek mindenben, s szurkoltak a mérkőzéseinken, illetve lehetővé tették, hogy a gyerekek sportoljanak.

Nagyon komplex a klub működése, így sokan tettek azért, hogy a mindennapi munkavégzés zavartalan legyen, a maga területén mindenki jól dolgozik szerintem.


Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

Főállású vezetőedzőként dolgozom, ami többrétű munka annál, mint a napi edzések megtartása. Mindenkinek, több területen bele kell tennie az energiáját, hogy jól működjön a klub fogaskereke. A klub igyekszik gazdasági lehetőségeinek mérten mindenben fejlődni, minden támogatást megadni. Az egyesülethez kerülésem, és az 1 évvel későbbi Tehetségközponti státusz elnyerése óta, sokat fejlődött a klub, minden téren, remélhetőleg a fejlődés továbbra is töretlen marad és még tudunk majd közösen tovább fejlődni.

A munkamorál szerintem nagyon jó, kiváló a közösség, ez szerintem még nagyobb pluszt ad, a mindennapok munkavégzése során. Nagy tapasztalatú edzőkollégák dolgoznak a klubnál, akik készségesen osztják meg a tudásukat, hasznos tanácsokat adnak.

Köszönet a vezetőségnek, a zavartalan munkavégzés biztosításáért, ebben az évben is! Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

image

image


Nagy Attila - U13 

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

A célok megvalósítása csapat szinten nem volt ideális, mivel többen hiányoztak családi nyaralás, egyéb táborok miatt. Így egy kicsit késett a játékról való közös gondolkozás kialakítása, ez nagyrészt a bajnokság első körében valósult meg. Viszont aki részt tudott venni a tábor programjában, azoknak az egyéni fejlődését jól segítette a felkészülés ezen szakasza.


Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

A pályaméret ugyanaz volt, mint az előző éves U12-es bajnokságban. A játékosok ebben az évben már jobban tudtak ehhez alkalmazkodni, ami szükséges is, mert a tavaszi szezon után ismét változás következik, és a továbbiakban már nagypályán kell majd helytállni. A bajnokság kezdetére a keret létszáma ideálisra bővült, így 16 mezőnyjátékos és 2 kapus vágott neki az őszi szezonnak.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Három felkészülési mérkőzés után 14 bajnoki meccsen szerepeltünk. Minden ellenféllel kétszer játszottunk a bajnoki menetrend szerint. A kiemelt akadémiák ellen kevés volt a sikerélményünk, a mérkőzések egy-egy szakaszában tudtuk megnehezíteni a dolgukat. A hozzánk hasonló tehetség központok ellen kiegyensúlyozottabb mérkőzéseket vívtunk vegyes eredményekkel. A számszerű eredmények terén volt 2-3 mérkőzés, ahol döntetlenre végeztünk, pedig közel voltunk a győzelem megszerzéséhez. Eredménynek elsődlegesen azt tekintem, hogy a második körre látszott ez egyéni fejlődés és csapat szinten is több dologban előrelépés mutatkozott.


Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

A játékosok korosztályuknak megfelelően tanulják a játékhelyzetek optimális megoldásait. Vállalkoznak, sikeresek vagy éppen hibáznak, ebből pedig így összességében tapasztalatot szereznek, tanulnak. Fejlődést mutatott az együttműködés a labdaszerzés során. Szervezettebb lett a letámadás kivitelezése, és az átmenetekben is gyorsult a reagálás. Amiben előrelépés szükséges, az a labdabirtoklás a játéktér minden zónájában, amit az említett tényezők közül a legnehezebb megvalósítani. Ebben segíthet az egyéni fejlődés fenntartása, az edzések iramának, színvonalának emelése és a mérkőzéseken szerzett tapasztalatok hasznosítása. Csodák nincsenek, de a szorgalmas és kitartó hozzáállás nagyot tud lendíteni a pozitív elmozdulás irányába.


Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Voltak kiegyensúlyozott és szakaszosan kiemelkedő teljesítmények, de név szerint most nem tennék kiemelést. A keret minden tagjának próbálom kiemelni az erényeit, próbálom erősíteni azt, amit jól csinál. Mellette csiszolni azokat a részleteket, ami fejlesztésre szorul.


Mikor kezdődik a téli felkészülés? Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

Január 22-én indul a tavaszi szezonra történő felkészülés. Elkezdődött az edzőmérkőzések szervezése. A keret összetételében kisebb változás várható, amire az esetleges távozók pótlása miatt lehet szükség.


Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban?

Az edzések során csapatunknál asszisztens edző, kapusedző, erőnléti edző és videóelemző is segítette a célok megvalósítását. A team együttműködésével, a feladatok megosztásával a hatékonyság megfelelő volt. Mindannyian segítették a játékosok fejlődését, így köszönet Hanász Gusztávnak, Barati Dávidnak, Barati Sándornak, Szaszin Zoltánnak, Elek Isvánnak, Kovács Rolandnak, Bene Attilának, Kriston Isvánnak és Kócsi Józsefnek.


Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

Tehetség Központként vármegyeszékhelyekkel, nagy múltú klubokkal van egy szinten besorolva a Sajóvölgye Focisuli. Ez magas rangot jelent, az ezzel járó követelményeknek meg kell felelni sok szegmensben. Infrastruktúra területén kiváló a háttér. Szakmai területen nagy kihívás versenyezni az azonos besorolású ellenfeleinkkel és mellette a kiemelt akadémiákkal. A verseny mellett a legfontosabb szakmai kihívás, hogy a játékosok megfelelően fejlődjenek miközben jó közösséget alkotva élvezik, amit csinálnak. Ehhez megfelelő szintű vezetői és edzői munka szükséges, amit a mindennapokban kell megvalósítani. A klubnak kialakult identitása van, amivel mindenki könnyen tud azonosulni. Harmadik év, hogy bizalmat kaptam a stábban vezetőedzői munkára, amit legjobb tudásom szerint próbálok elvégezni.

Egy felfelé tartó pályaív figyelhető meg évtizedes viszonylatban a klubnál. Örülök, hogy ennek részese lehetek, és igyekszem a tevékenységemmel a pozitív irányt segíteni.

image

image

 

Kiser László - U14 

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

Jól sikerült a felkészülésünk, nagy létszámmal dolgoztunk az edzéseken és amit elterveztünk azt sikerült is megvalósítani. Több edzőmérkőzést is tudtunk játszani, ami nagyon fontos volt, mert most léptünk át a nagypályára.

 

Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

Amint már az előbb említettem az idei szezonban már nagypályán, 10+1-ben kell játszanunk, ezért nagyon fontos volt a csapat létszámának a növelése. Végül is 4 mezőnyjátékossal és egy kapussal bővült a keretünk.

 

Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Az U.14-es országos bajnokság Alap Keleti csoportjában szerepelünk ebben az évben, ahol 15 pontot szereztünk az ősszel és ezzel a 9.helyen zártunk. A mutatott játékkal, a csapat hozzáállásával és a kondicionális állapotával elégedett voltam. A Szolnok elleni mérkőzést leszámítva minden mérkőzésen helytálltunk, megszenvedtek ellenünk a bajnokság él csapatai, az UTE, a Gödöllő és a KTE is. Ami miatt hiányérzetem van az a helyzetkihasználásunk. Sajnos rengeteg gólszerzési lehetőséget kihagytunk az őszi mérkőzéseken, ami sok pontunkba került. 

 

Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

Jól alkalmazkodtak a gyerekek a nagyobb pályához és létszámhoz, technikailag, taktikailag is sokat léptek előre. Amiben javulnunk kell az támadó zónában hozott döntések, a kapu előtti szituációk pontosabb befejezése.

 

Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Nem szeretnék senkit kiemelni, sajnos nem volt olyan játékos a csapatban aki az egész őszi szezonban kiemelkedően futballozott volna. 

 

Mikor kezdődik a téli felkészülés? Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

2024.január 22-én kezdjük a felkészülést, a bajnokság pedig március 3-án folytatódik. A heti edzések mellett szeretnék minden hétvégén felkészülési mérkőzést is játszani, remélhetőleg ennek nem lesz akadálya. Egyelőre nincs a látókörünkbe olyan játékos aki minőségi erősítést jelentene, de ha lesz akkor természetesen bővítjük a keret létszámát. 

 

Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban?

Hanász Gusztáv asszisztens edző, Elek István kapusedző és Kovács Roland erőnléti edző segítették a munkámat és a gyerekek fejlődését, valamint Viszóczki István is segítségemre volt mérkőzésnapokon.

 

Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

Én úgy gondolom, hogy a Sajóvölgye Focisuli egy komoly szakmai koncepcióval rendelkező TK, az edzők remek közösséget alkotnak és lelkiismeretesen dolgoznak azért, hogy SVFS játékosait minél magasabb szintre juttassák el. 

414452700_836003018323773_8718754193608410868_n.jpg

414480146_836008828323192_7970334813015322545_n.jpg

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: