Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Szezonértékelő interjúk - második rész

(U9-U10-U11)

U9 - Bencső Endre

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

Mivel a csapat nyáron nagy változásokon ment keresztül, a felkészülés kezdeti szakasza kicsit lassabban indult számunkra, de összességében sikerült elérni a célunkat, amiben nagy segítséget nyújtott az edzőtábor.


Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

Ebben a korosztályban nem történt változás a pályaméret és játékos létszám tekintetében, a keret létszáma viszont egy fővel bővült az előző szezonhoz képest.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Csapatunk az MLSZ által kiírt Országos tornasorozat Észak-Keleti régiójában vesz részt, ahol a Mezőkövesd, Salgótarján és Eger SE csapataival szoktunk megmérkőzni, emellett úgynevezett meghívásos tornákra is sor kerül, itt más régiók, illetve külföldi klubok egyesületeivel is találkozunk. Egy tornát leszámítva úgy gondolom remekül teljesítettünk, ezt leszámítva nincs bennem hiányérzet, nagyon sok színvonalas mérkőzést játszottunk, jó erőkből álló csapatok ellen.


Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

Mentálisan, erőben és helyzetkialakításban sokat fejlődtünk, védekezésben és a labdakihozatalokban kell előrelépnünk a jövöben.


Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Nem tudnék egy játékost külön kiemelni, mivel több kiemelkedő teljesítmény is volt, így az egész csapatot szeretném megdicsérni a az őszi teljesítményéért.


Mikor kezdődik a téli felkészülés? (2024.01.22) Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

Több barátságos meccs is tervben van, nemzetközi tornákon is részt fogunk venni. A keretet szeretnénk tovább bővíteni, a következő szezonra is gondolva.


Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban? (asszisztens, kapus, erőnléti edző szülők stb)

Első sorban Ganyi Gabi munkáját szeretném megköszönni, aki minden edzésen segítette munkámat, mellette az egyéni képzéseket tartó Kovács Rolandnak, valamint kapusedzőnknek Kosztyu Istvánnak. Végül, de nem utolsó sorban pedig a szülőknek, akik időt nem sajnálva hozták a gyerekeket edzésre, illetve tornákra.


Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

Lassan egy éve vagyok a klubnál, úgy gondolom minden adott ahhoz, hogy teljes értékű munkát tudjunk végezni.

414452530_835534681703940_7882977467260196893_n.jpg

414450407_835534885037253_4301308515596682316_n.jpg

 

U10 - Divinszki József

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

Az őszi szezonra való felkészülésünket július 10-ével indítottuk el, elsőnek heti három edzéssel kezdtünk, majd a folytatásban heti négyre növeltük a foglalkozások számát. Augusztus 14. és 18. között a Sajóvölgye Focisuli által szervezet tábor nagyon jól illeszkedett a csapat felkészüléséhez, ahol a napi két edzés között, közös játékokat is beiktattunk, valamint szerepelt egy kis mini torna is a heti programban. Ezekben a kis korosztályokban óriási a játék iránti szeretet, szinte mindig csak mérkőzéseket játszanának. Ezért is az ősz folyamán több alkalommal sikerült az edzéseket kiváltani edzőmérkőzésekkel, többek között játszottunk: KBSC , Felsőzsolca, Alsózsolca, Edelény U10, Edelény U12 valamint Tornalja csapatai ellen.


Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

Keretünkbe minimális változás történt, három fő nem kezdte el velünk a felkészülést a nyáron, Ónodi Kinga, Babik Sándor, Gergely Stefán, illetve egy fővel bővültünk Szuhai Áron, így a teljes kertünk ősz létszáma 14 - fő : Greskó Benett, Asztalos Máté, Szilasi Balázs, Vaszlovics Milán, Molnár Balázs, Németh Ábel, Kovács Milán, Szuhai Áron, Kocsis Bence, Pingor Olivér, Kun Dávid, Balogh Lara, Vaszlovics Judit, Tar Vendel.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Az U10-es korosztály az MLSZ Országos Észak - Kelet torna rendszerében játszik, amit négy tehetség központ által szervezet tornák alkotják, Sajóvölgye, Eger, Mezőkövesd és Salgótarján csapatai részvételével, illetve négy meghívásos torna szerepelt az őszi programban: Kisvárda, Diósgyőr, III - Kerület és a saját rendezésű Putnokon. A meghívásos tornákon akadémiák korosztályos csapatai ellen kellet helytállnunk, vagy akadémiai szintű csapatokkal találkoztunk, illetve határon túli román és szlovák akadémiákkal is megmérkőzhetünk. Mind egyéni képességekben, mind csapatként is nagyon komoly játékerőt képviseltek ezek a csapatok. Többnyire fel tudtuk venni a versenyt ellenük, sőt két tornán Diósgyőrben és Putnokon kimagasló teljesítményt tudtunk nyújtani játékban és eredményességben egyaránt.


Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

Sokat fejlődtünk és tudtunk előre lépni csapat szinten, labda kihozatalokban, kombinatív játékban, labdabirtoklásban. Az egyéni fejlődés leginkább, átadás-átvételek, cselezés és a kapura lövések területén látható. Természetesen ahhoz, hogy a fejlődésünk töretlen maradjon a megfelelő edzés munkát, minőséget, szorgalmat és alázatot mindenki részéről az elkövetkező időszakban is fokozni kell.


Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Mindenki egytől-egyik megérdemli a dícséretet a fél év alatt elvégzett munkájáért.


Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban?

Vaszlovics Gábor asszisztens edző, Kosztyu István, Elek István kapus edzők, Kovács Roland, Bene Attila erőléti edzők segítik a munkámat, amit ezúton is köszönök, de a szülőknek is nagy köszönet jár az önzetlen segítségért és támogatásért!


Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

Úgy gondolom minden lehetőségünk megvan, hogy tovább lépjünk. A gyerekek motiváltak és fejlődő képesek, a Sajóvölgye vezetők a lehetőségeket megteremtik és biztosítják.

414478202_835538805036861_69310442313494290_n.jpg

image


Budai Tamás - U11

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

Július 17-én kezdtük meg az edzéseket a 2023/2024-es őszi szezonra. Az első két hét ráhangolódás után heti 4-5 edzéssel, felkészülési mérkőzésekkel és tornákkal készültünk. Augusztus 14–18. között került megrendezésre a hagyományos focitáborunk, amibe a napi két edzés mellett egy felkészülési tornát is rendeztünk. Az edzésmunka mellett különböző csapatépítő programok is szerepeltek, ez egy nagyszerű lehetőség volt a közösségformálásra és az új játékosok minél gyorsabb beilleszkedésére. A tábort még színesítette az ebben az évben először átadott Elek Ákos díj is. A gyerekek a csapatedzések mellett részt vettek még az idén elinduló „kondicionáló edzéseken”, egyéni képzéseken, és a DVTK által rendezett regionális edzéseken is. Képzési célként továbbra is a technikai elemek alkalmazása, játékhelyzetek kialakítása és megoldása, az egyéni és összjáték tovább fejlesztésén van a hangsúly.


Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

Az U10 és az U11 is ugyanolyan méretű pályán és létszámban játszik, ezért nem volt változás semmiben az előző évhez képest. A tavalyi keretünkből Ficzere Marcell abbahagyta, Horváth Ferenc és Gaál-Szabó Pál a sok utazás miatt inkább a lakóhelyükhöz közelebbi Felsőzsolcára igazolt, míg Novek Máté és Palkó Richárd pedig átmentek kézilabdázni. Helyettük új igazolásként Váradi Marcell érkezett, Ózdról Pohóczki Ádámot, Sajóbábonyból Varga Zsigmondot igazoltuk át, és az eggyel kisebb korosztályból Dostál Dávid és Szabó Zsombor jött át hozzánk. A mérkőzésekre pedig az U12-ből lejátszottak Jancsurák Áron és Antal Ábel.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Az MLSZ Országos U11 Észak-Kelet csoportban szerepelünk ebben az évben, ez fél szezononként nyolc tornát jelent. Ezen kívül a Körzetközpontok kupáján, és több felkészülési tornán és edzőmérkőzésen is részt vettünk, és a Heves megyei téli futsal bajnokságban is elindultunk. Nincs bennem hiányérzet mert itt még nem az eredmények számítanak, hanem a képzés mellett ez a rengeteg mérkőzés jelenti a fejlődés lehetőségét.


Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

Ebben a korosztályban az egyén fejlődése a legfontosabb, de szerintem egyénileg és csapatszinten is nagyon sokat léptek előre a gyerekek (technikailag, taktikailag, fizikálisan és mentálisan is). A játékértésben fejlődtek a legtöbbet, már nagyon sokszor megjelenik az üres területbe futás és passzolás. A játék minden elemében tovább kell fejlődnünk, de a labdabirtoklásban és az átmenetek minél gyorsabb reagálásában kellene a legtöbbet előrelépnünk.


Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Mindenkinek jár a dicséret a hozzáállásuk és a szorgalmuk miatt, de ha ki kell emelnem valakit akkor a példa értékű edzéslátogatottság miatt Rási Bálintot, Papp Lórántot, és Szegedi Márkot emelném ki, az edzéseken és a mérkőzéseken mutatott teljesítmény alapján pedig Horváth Hunort, és Rási Bálintot, akik a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtották ebben a fél évben.


Mikor kezdődik a téli felkészülés? Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

Nekünk nem ért véget az év, mert december 29-én még részt veszünk Tornaalján egy tornán, és folytatódik tovább a Heves megyei futsal bajnokságunk is. Az edzéseket január 22-én fogjuk elkezdeni, több edzőmérkőzést és felkészülési tornát is tervezünk. Nagy változás nem lesz a keretünkben, távozó biztosan nem lesz, érkező is csak akkor lesz ha erősítést jelentene nekünk.


Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban?

Asszisztens edzőként Pataki Roland volt a segítségem az edzéseken, amikor az ideje engedte, Bene Attila erőnléti edzővel pedig heti egy alkalommal tartottunk koordinációs, stabilizációs,mobilizációs edzéseket, ami jó lenne ha a későbbiekben is állandósulna.


Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

Az egyesület minden feltételt biztosít ami szükséges a zavartalan munkavégzéshez, minden eszköz rendelkezésre áll, nagyon jól előkészített pályákon, rossz idő estén pedig a fedett műfüves csarnokban tudjuk képezni a gyerekeket. Ezt szeretném megköszönni a Sajóvölgye focisuli vezetőinek, a szülőknek a támogatását, a gyerekeknek pedig az alázatos szorgalmas hozzáállásukat.

image

image

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: