Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Szezonértékelő interjúk - első rész

(U7-U8)

U7 - Czirle Zsolt

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

Mint minden évben, az u7 korosztály táborozása össze van kötve az ovisok toborzásával. Célunk a focizni szerető gyermekek bevonása a labdarúgás világába, egymás megismerése, sikerélmény szerzése. Így volt ez a idén nyáron is, a Sajóvölgye Focisuli a táborozással biztosította a lehetőséget számunkra, hogy megfelelő létszámmal tudjuk elkezdeni az őszi időszakot, valamint, hogy a gyerekek pozitív élményeket szerezzenek. 

A táborozás végén Múcsonyban szerveztünk egy hármas mini tornát, ahol a Felsőzsolcával, és Kazincbarcikával mérkőztünk meg, készülve a Bozsik-fesztivál sorozatra. 

Divinszki Martin kollégának köszönhetően Múcsonyban és Putnokon is tudtunk foglalkozást tartani. Az edzéseken minden esetben az elsődleges szempont a kis játékosok egyéni fejlesztése állt. A technikai feladatokat igyekeztünk játékos formában becsempészni a gyakorlatokba, hogy a gyerekeknek minél élvezetesebb legyen a foci.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet? 

Az őszi időszak alatt törekedtünk, hogy a Bozsik-fesztiválokon túl minél több meccsélménye legyen a játékosoknak. Ennek érdekében sikerült több edzőmérkőzést lekötni a KBSC csapatával, valamint részt vettünk a DVSC által rendezett tornán, ahol a csoportunkban veretlenül végeztünk az első helyen, köszönhetően Hovodzák Petike több mint húsz rúgott góljának


Mikor kezdődik a téli felkészülés?  Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

A jövő évben 2024. január 22-e után kezdődnek a foglalkozások az Elek Ákos Sportközpontban Putnokon. Az előző időszakhoz hasonlóan igyekszünk minél több edzőmérkőzést játszani, és tornákon részt venni. A létszám minden bizonnyal bővülni fog, mivel az év végén több szülő érdeklődött a edzés időpontokat illetően.

Remélhetőleg, úgy mint eddig, a jövő évben is sikerül megvalósítani céljainkat! Kulturált körülmények között, Tehetség Központ szinten biztosítani a játékosok egyéni fejlődését.

Az évet lezárva, ez úton szeretnék köszönetet mondani a Kollégáknak, akikkel megtiszteltető együtt dolgozni! Köszönet az klub Vezetőinek, akik megteremtik a lehetőséget, hogy munkánkat minél sikeresebben tudjuk végezni!

Végül, de nem utolsósorban köszönet a Szülőknek, akik időt, fáradságot nem kímélve hozzák a kicsiket az edzésre, ugyanakkor tisztelet a Gyerekeknek, akik nagy lelkesedéssel játsszák ezt a nagyszerű játékot!

Boldog karácsonyt! Boldog, sikeres új évet kívánok!

U7 keret tagjai: Balázs Benett (Edelény), Barnóczky Zente (Izsófalva), Bákonyi Vince (Putnok), Bencze Benett (Kazincbarcika), Bélteki Milán (Múcsony), Dankó Milán (Edelény), Deák Dominik (Tornalja), Elek Marcell (Putnok), Érsek Noel (Putnok), Érsek Zalán (Putnok), Kiszely Titusz (Ózd), Kovács Zsombor (Kazincbarcika), Malina Dániel (Ózd), Mustafa Falih Ádám (Kazincbarcika), Pásztor Olivér (Múcsony), Pásztor Rebeka (Múcsony), Plavuscsák Balázs (Felsőtelekes), Pónyi Zalán (Ózd), Szabados Dea (Edelény), Szabados Noé (Edelény), Telekes Krisztián (Felsőtelekes), Telekes Tibor (Felsőtelekes), Varga Benett (Tornalja)

414452681_834830828440992_4238420796572235168_n.jpg

2023-12-04 U7 évzáró, Putnok_2136.jpg

 

U8 - Szakonyi Zsolt

A klub a napi edzések mellett egy héten keresztül immár hagyományosan napközis tábort is biztosított az eredményes felkészüléshez. Miként ítéled meg a nyári felkészülést, sikerült e a kitűzött szakmai célokat megvalósítani?

Eredményesnek és hasznosnak ítélem meg a nyári táboroztatást mivel egyaránt megvalósult a toborzó jelleg a rá hangolódás a rendszeres edzésmunkára és a csapategység, közösség formálódása is szembetűnő volt. A tábor hetén 3 edzéssel és egy tornával hangoltunk, ezalatt 4 új játékos érkezett a kerethez. A fő célt azonban a játékosságra és a labdarúgás megszerettetésére helyeztük.


Történt e változás az előző évhez képest a pályaméretben és játékosok számában a mérkőzéseken? Mindehhez, sikerült e új játékosokkal bővíteni a keretet?

Komoly változások jelentkeztek a korosztályváltással, megnőtt a pálya és a kapuk mérete,5 főre bővült a csapatlétszám és számos új szabály is jelentkezett. Ennek megfelelően fokozatosan végeztük az átállást, hangsúlyt helyezve a kis játékokra, a Funino játékra, két vagy három játékos együttműködésére, próbáltunk az egyéni játékból-annak megtartásával- elmozdulni a csapatjáték irányában. A csapatlétszám bővülése nem jelentett problémát, hiszen ez a korosztály 24 fős létszámával a legmagasabb keretszámmal bír a klubnál.


Csapatod milyen bajnokságban (tornákon) szerepelt és félidőben, hogy ítéled meg az elért eredményeket? Van benned hiányérzet?

Ebben a félévben 4 szabadtéri Bozsik tornán, egy futsal tornán és három teremtornán vettünk részt. Noha az eredményesség másodlagos az mindenképp megemlítendő, hogy a Bozsik programban a csapat 1 évvel kisebb a többieknél, mivel U9-es korosztályban versenyzünk. A 4 tornán háromszor első helyezést értek el a fiúk.


Miben fejlődött a csapat és miben kell előrelépni a jövőben?

Előre lépést a technikai elemek fejlesztésében várok. Átadások, átvételek pontossága, kivitelezése, erőssége fejlesztésre szorul, gyakorolni kell a támadás befejezéseket és az egyéni kezdeményezés mellett prioritást kell, hogy kapjon a csoporttaktika, játékosok együttműködése. Amiben fejlődött a csapat az a közösség, páros kapcsolatok, állóképesség, cselezési készség, lövőerő, gondolkodás, játékértés.


Szeretnél e kiemelni játékosokat az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye alapján?

Váradi Levente, Barnóczky Zente, Kovacs Marian, Dányi Bence. Magas edzéslátogatottság, fociszeretet, fejlődés, játékintelligencia.


Mikor kezdődik a téli felkészülés? Elkészült e már a felkészülési program? (edzőmeccsek, tornák stb) Tervezel e változást a keretben?

Január 20.-án Bozsik futsal tornával kezdődik hivatalosan a szezon, de tervezünk teremtornákon való részvételt és egy saját rendezésű tornát is.


Kik segítették a munkádat az elmúlt időszakban? (asszisztens, kapus, erőnléti edző szülők stb)

Kiváló a kapcsolat a szülőkkel, akik hozzáállása példaértékű. Hűségesek a klub iránt, támogatóak, önzetlenek. Kiemelném Szabó József asszisztens edző munkáját, aki az őszi szezont önkéntes alapon edzette végig a fiúkkal.


Vezetőedzőként dolgozhatsz a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központban. Mennyire vagy elégedett a klubbal, a feltételekkel a munkamorállal?

A kezdetektől a klubnál dolgozom és büszkén mondhatom, hogy a vezetés részéről soha nem volt hiányérzetem a döntések, az irányítás és a korrektség területén. Úgy érzem a klubnál elismerik a munkám és ez megerősítést ad a jövőre nézve is. Hűséget és elhivatottságot érzek a Sajóvölgye Focisuli iránt.

414455766_834895935101148_3115252301679843778_n.jpg

414472910_834896285101113_2529151931330931577_n.jpg

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: