Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

U19-es játékosunk kaptai az idei Farkas János-díjat

Október 27-én már negyedik alkalommal került átadásra a Farkas János díj, melynek célja minden évben egy tehetséges fiatal labdarúgó elismerése, támogatása. Az idei díjátadó helyszíne Lak település volt, ahol előbb a település polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Demeter Zoltán országgyűlési képviselő szólalt fel. Demeter Zoltán beszédében hangsúlyozta, hogy büszke a Sajóvölgye Focisuli elért eredményeire, mint alapító tag folyamatosan figyelemmel kíséri az egyesület munkáját. Elhangzott részéről továbbá, hogy Magyarország kormánya a továbbiakban is elkötelezett az infrastruktúra fejlesztés és a labdarúgó utánpótlás támogatás területén.
 
 
Negrutz Ágoston az SVF elnöke kiemelte a Tehetségközponttá válást, azt, hogy kiváló szakmai munka folyik a focisulinál és ez az eredményekben is egyre inkább megmutatkozik.
 
 
A Farkas János díj idei kitüntetettje Ádám Lajos Dominik, a Sajóvölgye Focisuli U19-es csapatának támadója. A tehetséges fiatal Demeter Zoltán országgyűlési képviselőtől, Negrutz Ágoston elnöktől, valamint Zsíros Lászlótól a díj tulajdonosától vehette át az elismerést.
 
 
A Sajóvölgye Focisuli kiváló szakmai képzését jól prezentálja, hogy a negyedik alkalommal megrendezett díjátadón harmadszor volt SVF játékos a kiválasztott és díjazott tehetség.
 
 
 
 
 

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: