Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

U-15: Nem sikerült a pontszerrzés

Kovács Rolandék vereséget szenvedtek

Szakadó esõben és rendkívül mély talajú pályán rendezték meg az NB I. keleti csoportjának 8. fordulójában a Békéscsaba – Sajóvölgye mérkõzést. Csapatunk nem kezdte jól a mérkõzést, fõleg a hazaiaknál volt a labda, õk irányították a játékot. A mezõnyfölényük a 36. percben érett góllá, ezután az 1. játékrészben nem is esett már újabb gól, így a félidõben 1-0-ra vezettek a vendéglátók. Kovács Roland a félidõben változtatott, aminek meg is lett az eredménye. Feljavult a játékunk, és az 56. percben Gulyás Kristóf révén egy remek szabadrúgásgóllal egyenlíteni tudott csapatunk. Rögtön az egyenlítõ gólunk után a vezetést is megszerezhettük volna, ám ziccerben sajnos fölé rúgtuk a labdát. A 60. és a 65. percben ellenben a hazaiaknak megint sikerült gólokat szerezniük, elõbbi büntetõbõl, utóbbi pedig egy szép lövés után született. Sajnos a hazaiak jobban használták ki a helyzeteiket, csapatunk lehetõségei pedig rendre kimaradtak. Az eredmény már nem változott, így 3-1 arányban a viharsarkiak gyõztek. Békéscsaba – Sajóvölgye Focisuli 3-1 (1-0) SVF SE: Elek, Takács, Gulácsi, Gulyás, Farkas, Vécsei, Pogonyi, Barna, Dávid, Fehér, Horváth cserejátékosok: Némedi, Holló S., Holló Á., Engelhardt, Mohamed Kovács Roland: Adtunk egy félidõnyi elõnyt a hazaiaknak. A 2. játékrészben feljavult a játékunk, de a csabaiak jobb helyzetkihasználásuk révén otthon tudták tartani a 3 pontot.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Puskás F. út 6.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-2-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: