Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Hétvégi beharangozó!

5 csapatunk is pályára lép a hétvégén

Szombaton NB I-es csapataink és leánycsapatunk lép pályára, vasárnap pedig NB II-eseink mutathatják meg tudásukat. Szombaton 11 órai kezdettel Béres Csaba leányai a Mezõkövesd csapatát látják vendégül Múcsonyban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nõi bajnokság 4. fordulójában. A vendégek a 7. helyet foglalják el a tabellán 3 megszerzett ponttal, míg a mi lányaink a 10-ek, és eddig 1 pontot szereztek. 2014.10.04. (szombat) Múcsony 11:00 Sajóvölgye Focisuli – Mezõkövesd U-15-ös és U-14-es csapatuk Békéscsabára utazik az NB I. keleti csoportjának 8. fordulójában. U-14-es csapatunk ellenfele eddig 2-szer hagyta el gyõztesen a pályát, ráadásul ezt a 2 gyõzelmet a legutóbbi két fordulóban szerezte a Vác és az MTK ellen. Emellett 1 alkalommal döntetlent ért el a Grosics Akadémia ellen, és 4-szer vesztesen hagyták el a pályát. Csapatunk eddig 1 pontot gyûjtött a Vác otthonában, így bravúrra lesz szükség ahhoz, hogy pontot, illetve pontokat szerezzünk a Viharsarokban. U-15-ös csapatunk 9 ponttal 10. helyen áll a bajnokságban, 3 gyõzelem mellett (Hódmezõvásárhely, Vác, Szeol SC) 4 alkalommal (Diósgyõr, FTC, DLA, MTK) vereséget szenvedtek Kovács Rolandék. Ellenfelünk 6. a tabellán, 4 alkalommal gyõztesen (Grosics Akadémia, FTC, Hódmezõvásárhely, Vác), 1 alkalommal döntetlent elérve (DLA), 2-szer pedig vesztesen (Diósgyõr, MTK) hagyták el a pályát, így mondhatni, hogy kiélezett mérkõzés vár csapatunkra. 2014.10.04. (szombat) Békéscsaba U-14: 12:00 Békéscsaba – Sajóvölgye Focisuli U-15: 14:00 Békéscsaba – Sajóvölgye Focisuli Vasárnap NB II-es csapataink a lányokhoz hasonlóan a Mezõkövesd csapatával csapnak össze Múcsonyban. Érdekesség, hogy a hétvégén a 8. forduló mérkõzéseit rendezik, csapataink a Létavértes kizárása, egy elmaradt meccs és egy szabadnap miatt még csak az 5. mérkõzésüket játsszák. U-17-eseink eddig a 4 meccs alatt 7 pontot gyûjtöttek, a Felsõtárkány és az Eger csapatát két vállra fektették, a Nyírsulitól vereséget szenvedtek, míg a Mátészalka ellen döntetlent értek el. Ellenfelük 5 mérkõzésen vannak túl, 3 alkalommal gyõztek (Várda, Eger, Tiszaújváros), egyszer döntetlent értek el (KBSC), és egy alkalommal vereséget szenvedtek (Nyírsuli). Mindnképpen kiélezett találkozóra lehet számítani a megyei rangadón. U-21-es csapatunk ellenfele 5. a tabellán, 4 gyõzelem mellett (Várda, Eger, Tiszaújváros, KBSC) 1 vereség (Nyírsuli) áll a nevük mellett a tabellán. Zabos Attiláék 8. helyen állnak, 2 alkalommal gyõztesen (Felsõtárkány, Mátészalka), egyszer 1 ponttal (Eger), és 1 alkalommal vereséget szenvedve (Nyírsuli) hagyhatták el a pályát. Akárcsak a fiatalabbaknál, itt is kiélezett találkozóra van kilátás. 2014.10.05. (vasárnap) Múcsony U-21: 11:00 Putnok FC – Mezõkövesd U-17: 13:00 Sajóvölgye Focisuli – Mezõkövesd Sok sikert kívánunk csapatainknak a hétvégéhez!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: