Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

U-17: Kiélezett mérkõzésen szenvedtünk vereséget

Az utolsó percekben kaptunk a mindent eldöntõ találatot.

U-17-es csapatunk az ezidáig pontveszteség nélkül álló Bozsik Akadémia csapatát fogadta. Ez a mérkõzés az idõsebbekéhez hasonlóan indult, hiszen már a mérkõzés elején betalált a nyíregyházi alakulat. Az elsõ félidõben ezután már csak helyzetekig jutottak a csapatok, egyik csapat sem tudta ezeket kihasználni, így a félidõben 0-1 volt az eredmény. A 2. játékrészben felpörögtek az események. Csapatunknak a 48. percben sikerült az egyenlítés, Szynal Jonatán volt eredményes. 3 perccel késõbb Sándor Dániel a kiállítás sorsára jutott, ráadásul a vendég csapat ismét vezetést tudott szerezni, így csapatunk nem örülhetett sokáig az egyenlítésnek. Zsiga Gyula legényeinek 10 emberrel is sikerült az újabb egyenlítés, a 68. percben Kovács Dániel egalizált. Ezután csapatunk mindent egy lapra feltéve támadott a gyõzelem megszerzése érdekében is, de sajnos a kinyíló védelmünk miatt az utolsó percekben egy kontratámadás végén a vendégek szereztek újabb gólt, végleg eldöntve ezzel a találkozót. A vége: 2-3. Sajóvölgye Focisuli - Bozsik Akadémia 2-3 (0-1) SVF SE: Némedi, Pásztor, Tóth, Varga, Sándor, Ruszó, Lázár, Albók, Szynal, Bozik, Kovács cserejátékosok: Jónás, Palkó, Horváth Zsiga Gyula: Büszke vagyok a játékosokra, a jó erõkbõl álló Nyíregyháza ellen 10 emberrel is végig partiban voltunk. Az utolsó percekben is gyõzelemre játszottunk, de sajnos egy kontra végén a vendégek szereztek gólt.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: