Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

NB I: Két vereség az MTK otthonában

Sajnos nem sikerült meglepetést okozni

U-14-es csapatunk 60 percig nagyon jól tartotta magát a jóval esélyesebb MTK otthonában. A hazaiak ugyan negyed óra elteltével már 2-0-ra vezettek, de Koszta Péter fiai elõbb a 19. percben Dávid Tihamér révén szépítettek, majd a 45. percben szint Tihamér egyenlíteni is tudott. Sajnos a hazaiak már az 50. percben újra vezetést tudtak szerezni, a 60-ban pedig már újra 2-vel vezettek. Ezután csapatunk elfáradt, és sajnos az MTK csapata meg sem állt 10-ig. U-14: MTK - Sajóvölgye Focisuli 10-2 (2-1) SVF SE: Némedi, Takács, Holló Á., Pogonyi, Farkas, Vécsei, Dávid, Barna, Gulyás, Fehér, Haroune cserejátékosok: Holló S. Koszta Péter: 50 percig 2-2-re álltunk, ezután az MTK cseréik révén tudott frissíteni, és ezt a tempót már nem bírtuk. Ami reményt ad, hogy tavaly esélyünk sem volt, most amíg a kezdõk voltak a pályán, felvettük a versenyt velük. U-15-ös csapatunk 8-0 arányban szenvedett vereséget a jóval esélyesebb MTK ellen. A hazaiak már a 3. percben vezetést szereztek, viszont ezután Zsiga Gyula csapata tartotta magát egy darabig. Sajnos az 1. félidõ végén 4 perc alatt 3 gólt is kaptunk, így 4-0 áll a képzeletbeli eredményjelzõn a félidõben. A 2. játékrészben szintén 4 gólt szereztek a hazaiak, akik így magabiztosan nyerték meg a találkozót. U-15: MTK - Sajóvölgye Focisuli 8-0 (4-0) SVF SE: Némedi, Gellérfi, Molnár, Horvtáh, Czagány, Hevesi, Tóth, Sándor, Lengyel, Varga, Ruszó cserejátékosok: Palkó, Albók Zsiga Gyula: A mai mérkõzésen egyedül a kapusom nyújtott átlag feletti teljesítményt, illetve a bekapott gólok ellenére a védelem elfogadhatóan játszott. A középpályás védekezésünk és a támadójátékunk kritikán aluli volt a mai napon. Túlságosan tiszteltük az ellenfelet, megilletõdötten játszottunk.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Puskás F. út 6.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-2-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: