Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

U-21: Gyõzelem a Mád ellen!

Szabó János legénysége kiütéses sikert aratott!

A vezetõedzõ beszámolója a mérkõzésrõl: Az elsõ félidõben két szabadrúgás góllal magabiztos elõnyre tettünk szert, elõbb Lengyel M. 24 m-rõl, majd csapatkapitányunk, Tóth Sz. 22 m-rõl csavart a sorfal fölött a hálóba. Sokat birtokoltuk labdát, és ügyeltünk a játékunk folyamatosságára, érzõdött minden játékosom megmozdulásán, hogy javítani akar az elmúlt edzõmérkõzés hibáin. Koncentráltabbak voltunk mint legutóbb. Nem volt könnyû dolgunk, mert a Mád csapata igyekezett szervezetten védekezni, majd a megszerzett labdákat gyors és pontos passzokkal megjátszani agilis támadóikat. Ebbõl a szempontból is jó erõfelmérõ volt, mert gyakran került sor 1:1, 2:2 elleni párharcokra, amelyek nagy részét sikerrel vívtuk meg! A második félidõre mindkét csapat cserélt. Játékban ott folytattuk ahol abbahagytuk. Egy kicsit szerkezetet is váltottunk, ami meghozta a sikeresebb támadójátékot. A védekezésünket most már Zimmermann és Tóth Sz. belsõ kettõs szervezte meg, és tette stabilabbá, a két szélén jól léptek be a játékba védõink (Molnár V.,Goda,Kakuk). Középpályán nagyon sok labdát szerzett Vass G. és Strekáf, az elõrébb játszó Erneszt és Lengyel M. pedig a szervezésben jeleskedtek, jól mozgatták a csapatot, a beindulóknak pedig pontos ütempasszokat adtak Centerben újra Meskó volt a fõszereplõ, megjátszható volt, és a végjátékban kíméletlenül higgadt megoldásokat választva ért el két gólt ill. két gólpasszt mintegy 20' alatt. A gyors szélsõ játékunknak (Szemere N. és Veják L.) köszönhetõen rengeteg jó elfutás, beadás, centerezés ill. a belépõ védõkkel 2:1 -es szituációt játszottunk le. Putnok FC - Mád 8-0 (2-0) Putnok FC: Meskó (Farkas R.,Bene Á.) - Molnár V.,Vass G., Zimmermann M., Goda G.(Kakuk) - Tóth Sz., Szemere N.,Lengyel M. - Makó B. (Meskó T.), Veják L. (Strekáf Cs.), Szverenko Gólszerzõk: Lengyel M. (3), Tóth Sz.(2), Meskó T. (2), Szverenko Szabó János nyilatkozata: Öröm volt nézni a csapat játékát. Gördülékeny, ötletes és nagyon szórakoztató játékot produkáltunk! Le kalappal minden játékosom mai teljesítménye, hozzáállása elõtt, igazi CSAPATKÉNT funkcionáltunk! Ezt kell erõsíteni tovább, és akkor meg lesz az eredménye! Így kell ezt csinálni, gratulálok az egész CSAPATNAK!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Puskás F. út 6.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-2-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: