Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Tiszaújvárosban diadalmaskodott 2004-es csapatunk!

A színvonalas rendezvényen 2002-eseink ezüstérmet nyertek.

Tiszaújvárosban szerepelt szombat 2004-es és 2002-es csapatunk, ahol egy elsõ ízben megrendezett utánpótlás tornán mérhették fel erejüket a gyerekek. Az újvárosi centerpályán remek körülmények és bõséges ellátás várta a srácokat, akik nagy kedvvel játszottak a nap folyamán. A 2004-esek Szabó István vezetésével szálltak harcba ahol erõs ellenfelek várták õket. A 6 fõs mezõnyben helyet kapott a Diósgyõr, a Debrecen, a Hajdúnánás, a Kazincbarcika és a házigazda Tiszaújváros is, természetesen a mieink mellett. A magas színvonalú meccsek, nagyszerû eredményeket hoztak, mivel a srácok a körmérkõzések után 4 gyõzelem mellett, mindössze egyszer szenvedtek vereséget, ezzel pedig a torna elsõ helyét sikerült megszerezni. A Szabó-csapat tehát végre ismét nagy sikert ért el és sikerült legyõzni többek között a nagy mumusnak számító Diósgyõr gárdáját is, de még örömtelibb ennél a mutatott nagyszerû játék! Az arany mellett a torna legjobb kapusa címet is mi zsebeltük be, ugyanis a végig remekül védõ Tóth Balázs kapta a különdíjat. Szabó mester elégedett volt csapata teljesítményével és külön kiemelte a kitûnõ szervezést, amiért köszönet az újvárosiaknak! 2002-eseink is kitettek magukért, akik Odrobéna Péter irányításával veretlenül zárták a tornát. Itt 5 csapat játszott körmérkõzést egymással, ahol a Rimaszombat, a Debrecen, a Tiszaújváros és KBSC voltak az ellenfelek. A srácok 2 gyõzelemmel és két döntetlennel második helyen végeztek, ami szép siker még akkor is, ha az utolsó mérkõzésen, csak egy pár másodperccel a vége elõtt kapott gól fosztotta meg a fiúkat az elsõ helytõl. A torna legjobb játékosa Tóth Milán lett aki már nem elõször nyújt kiemelkedõt a korosztályos tornákon! Gratulálunk csapatainknak és edzõinknek, szép volt fiúk!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: