Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Vasárnap lépnek pályára NBII-es csapataink!

Gyulaháza csapatai ellen folytatjuk a bajnoki menetelést.

Vasárnap lép pályára az U-13-as és U-15-ös NBII-es csapatunk, akik a Gyulaháza vendégeként igyekeznek gyarapítani a pontjaikat! A 13 évesek továbbra is nagy harcban vannak a dobogóért és a 13.gyõzelem reményében utaznak a találkozóra. Amennyiben ez sikerül továbbra is tapadnak az élen állókra a fiúk, ami nagy szó ez, hiszen egy éve alakult Kovács Roland csapata!15 éveseinkre papíron nehezebb feladat vár, hiszen ellenfelük a 4.helyet foglalja el a tabellán és jó erõkbõl álló alakulat, akiket bizonyára fût majd a visszavágás vágya, ugyanis tavaly Múcsonyban vereséget szenvedtek Kócsi József fiaitól. Az esélyekrõl a trénereket kérdeztük! Kovács Roland: Egy idegenbeli mérkõzés sosem könnyû, ezért most is úgy készítettem a srácokat, hogy kemény, kiélezett találkozó vár rájuk. Ugyan itthon jól sikerültek a dolgok a Gyulaháza ellen, de ezúttal egy teljesen más mérkõzésre számítok. Továbbra sem eredményben gondolkodom, sokkal inkább a játékelemek precíz végrehajtását várom a srácoktól és szeretném ha irányítanánk a meccset. Ha ez sikerül csapatom sok mindenre képes, meggyõzõdésem, hogy a 3 pont megszerzésére is. Hosszú lesz az út, szeretném ha jó kedvvel utazhatnánk haza! Kócsi József: Jó erõkbõl álló élcsapathoz látogatunk, akik hazai pályán nagyon jól szerepelnek. Tavaly az idény talán egyik legjobb játékával legyõztük õket, de tudjuk jól, hogy most nagyon oda kell tennie magát mindenkinek, ha jó eredményt akarunk elérni. Lesz hiányzónk, ám pár sérült játékosom visszatérhet, akik biztos vagyok benne, hogy segítségünkre lesznek. Nagy melegre és jól játszó hazaiakra számítunk és bízom benne, hogy a hosszú út nem vesz ki sokat a játékosaimból. Ha folytatjuk a tavaszi játékunkat és bátrak leszünk a kapu elõtt, véleményem szerint meglepetést is elérhetünk vasárnap!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: