Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Kovács Roland továbbra is a fejlõdést részesíti elõnyben, az eredményességgel szemben!

Mezõkövesden folytatja menetelését a remekül álló U-13-as csapatunk.

Nagyszerûen kezdte a tavaszt a már õsszel is sikeresen szereplõ Kovács-legénység. Három gyõzelmet követõen a srácok pontazonossággal állnak a tabella elején a Nyírsuli csapatával karöltve és kitûnõ formában várják a soron következõ összecsapást. Nem vár azonban könnyû feladat a fiúkra, hiszen ahhoz a Mezõkövesdhez látogatnak szombaton, akik ellen tavaly hazai pályán szenvedtek vereséget. A csapat jó hangulatban várja a rangadót és most már az aranyérem lehetõsége is a szemük elõtt lebeg, ám Kovács edzõ továbbra sem eredményekben gondolkodik! -Jó érzés a tabellára nézni! Milyen a hangulat a csapaton belül? Természetesen jó most a fiúk kedve és minden játékosomat feldobja, hogy jól kezdõdött a tavasz, de nem az eredményesség az, ami engem legfõképpen érdekel! Inkább annak örülök, hogy egyre több begyakorolt játékelemet kapok vissza a mérkõzéseken és hogy a gyerekek láthatóan fejlõdnek. Nyilván nagy dolog lenne az elején végezni, de én a mutatott játékra vagyok kíváncsi a jövõben is! Ezt nem gyõzöm hangsúlyozni a játékosaimnak is. -Mit vársz a szombati megyei rangadótól? Tavaly a Kövesd szoros meccsen legyõzött minket, de sokkal jobban bánt, hogy azon a meccsen nem ment a játék csapatomnak. Ezúttal jó formában vagyunk, sokmozgásos, pontos focit várok a gyerekektõl, a kapu elõtt nagyon koncentrálva, hátul szorosan, zártan védekezve. Az egységes, fegyelmezett játék mellett persze,fontosnak tartom azt is, hogy az egyéni villanások se maradjanak el és a pluszt hozzátenni tudó játékosaim bátran merjenek vállalkozni. Jó derbire számítok, hiszen két ügyes csapat csap össze szombaton! Bízok benne, hogy az én csapatom tud majd dominálni.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Puskás F. út 6.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-2-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: