Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Évet búcsúztatott a Sajóvölgye vezetõsége és szakmai stábja!

Elégedetten, ám nagy jövõ évi célokat megfogalmazva mondott évzáró beszédet Kádár Zsolt és Negrutz Ágoston!

Tegnap este tartotta az év utolsó értekezletét Focisulink vezérkara és szakmai stábja, ahol minden edzõ és vezetõ tiszteletét tette. A vacsorával és ünnepek elõtti koccintással egybekötött összejövetelt Kádár Zsolt szakmai igazgató nyitotta meg, aki elõbb hosszabban összefoglalta a Sajóvölgye megalakulását és rendkívül gyors fejlõdését, majd röviden kitért a jövõ évi nagyszabású tervekre is. A Focisulink egyik "motorja" elmondta, hogy rendkívül büszke a február óta elért hihetetlen eredményekre és arra, hogy alig több mint fél év alatt, a semmibõl indulva ma már szinte országosan elismerik az itt folyó munkát. Mind a kivételesen magas létszámú igazolt futballista, mind az eddigi elismerõ visszhangok arra kötelezik a Sajóvölgye minden dolgozóját, hogy a jövõ évben továbbra is odaadó és precíz munkát végezzenek, mert Kádár Zsolt szerint még csak út elején tart, az álmok megvalósítása! Ezt a gondolatmenetet folytatta Negrutz Ágoston is, aki mindenkinek gratulált az eddigi munkájához majd a jövõ évi célokat ismertette a stábbal. Nagyon fontos és mozgalmas új esztendõ elõtt áll Focisulink, amihez erõt és kitartást kívánt az elnök úr és hangsúlyozta, hogy az itt folyó munka már idén is hatalmas elismerést kapott, amit szeretne jövõre tovább fokozni. A beszédek után elnöki pohárköszöntõ következett, majd minden edzõ jutalmat kapott és egy jóízû vacsora kíséretében, a stáb elbúcsúztatta az idei sikeres évet.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: