Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Utánpótlás csapataink bajnoki eredményei az október közepi hétvégéről

U9-es csapatunk a hétvégén meghívásos tornán járt Diósgyőrben. Bencső Endre fiataljai számára újabb kiváló fejlődési lehetőségként szolgált a megmérettetés.
 
SVF U9: Papp Nándi, Dányi Dominik, Barnóczky Zente, Kovács Marián, Kovács Zsombor, Váradi Levente, Szakács Milán, Varga Bence, Czakó László
 
Bencső Endre: „A negyedik játéknapon Diósgyőrben egy meghívásos tornán vettünk részt. Fele más érzéseim vannak teljesítményünkkel kapcsolatban. Az első meccsen nagyon jó erőkből álló csapattal ellen kaptunk ki teljesen jogosan. A rá következő meccsen egy nagyon jó iramú találkozón fölényben játszva és sok helyezett ki alakítva játszottunk, de voltak a védekezésbe hibák, amiket az ellenfél ki tudott használni és sajnos a végén egy késői és egyben szabálytalan góllal ezt a meccset is elveszítettük. Sajnos ez meccs ráhatással volt a következő kettőre, amin már csak jó momentumaink voltak és már csak asszisztáltuk az ellenfeleink jó játékát. Gratulálok csapatomnak, és köszönjük a meghívást.

U12-es csapatunk a bajnokság 7. fordulójában a DVSC-t fogadta a Múcsonyi Alközpontban. Kiser László csapata jó játékkal győzte le kiemelt akadémiai ellenfelét.
 
SVF U12 – DVSC U12: 4 – 3 (Jáborszky, Papp, Polgári, Rási ill. Orosz (2), Szilágyi)
 
SVF U12: Antal Ábel – Molnár Balázs, Horváth Kornél, Ligeti Levente, Rási Bálint, Szegedi Márk, Horváth Hunor, Polgári Gábriel, Lakatos Patrik
cserék: Ficzere Marcell, Papp Lóránt, Jáborszky Noel, Váradi Marcell, Pohóczki Ádám
 
Kiser László: „Ezen a hétvégén hazai pályán a bajnokság élcsapatát, a DVSC-t fogadtuk. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az 1. negyedben nagy labdabirtoklási fölényben játszottunk, határozott letámadásainkkal nem hagytuk kibontakozni a vendégeket. A 2. negyedben már a DVSC birtokolta többet a labdát, a gyors ellentámadásainkkal viszont nem tudtak mit kezdeni, a helyzeteinkből kettőt gólra váltottunk és a félidőben megnyugtató előnyben voltunk. A 3. negyed is hasonlóan nézett ki, jól védekeztünk, kontráztunk és tovább növeltük az előnyünket. A 4. negyedre sajnos visszaesett a teljesítményünk, a középpályás védekezésünk nem volt kellően hatékony és két nagy védelmi hiba után egy gólra zárkóztak a vendégek. Szerencsére egyenlíteniük már nem sikerült, így egy bravúros győzelmet arattunk egy kiemelt akadémiai csapat ellen. Gratulálok a gyerekeknek ehhez a sikerhez, ma (is) igazi csapatként, hatalmas küzdőszellemmel futballoztak.

U13-as gárdánk hazai környezetben a DVSC ellen szenvedett vereséget.
 
SVF U13 - DVSC U13: 0 - 11
 
SVF U13: Antal Ábel - Varga Milán, Lippai Benett, Farkas Botond, Benedek Bálint, Jaksi Gergő, Jakab Gergő, Balogh Noel, Barva Bálint
cserék: Oláh Roland, Pataki Nikolasz, Németh Norbert, Pavlánszki Hunor, Monyók Ákos

 
Október 12-én U14-es csapatunk az Eger otthonában folytatta a bajnoki idényt. Nagy Attila együttese egy változatos, szoros összecsapáson szenvedett egy gólos vereséget.
 
Eger SE U14 – SVF U14: 2 – 1 (Csóka, Tarjányi ill. Várkonyi N.)
 
SVF U14: Teleki Zalán - Kovács Benedek, Papp Csongor, Ivancsó Milán, Bordás Márk - Bárány Bence, Spisák Balázs, Vermes János, - Farkas Zalán, Várkonyi Norbert, Cziránku Kristóf
Csere: Zachár Gáspár, Uher Marcell, Holczman Hunor, Száraz Nikosz
 
Nagy Attila: „Az első félidő gyors gólváltás után döntetlenre végződött. Végig kiegyenlített volt a mérkőzés, de az ellenfélnek sikerült kicsikarnia a döntő találatot. Gratulálok nekik. Harmadik mérkőzésünk, amin nüánsznyi a különbség az ellenfél javára. Dicséretes, ahogy a csapat küzdött a pontokért. De ezt a kis különbséget nem a hétvégén fogjuk tudni eltüntetni, hanem a hétközi edzéseken.
 
 
Nagyszerű mérkőzésen van túl U16-os csapatunk a bajnokság 7. fordulójában. Október 12-én Zimmermann Tamás legénysége az MVSC-Miskolc csapatát fogadta az Elek Ákos Utánpótlás Sportközpontban.
 
Igazi gólparádét láthatott a kilátogató publikum, amelyen az első találat már a 4. percben megszületett, szabadrúgásból Hegedűs Milán nyitotta a sorozatot. Néhány perccel később Shalfieiev előbb a hosszún érkezett üresen és lőtt gólt, majd egy távoli lövéssel vette be az ellenfél kapuját. A 22. percben Simon révén szépítettek a vendégek, két percre rá azonban egy szögletet követően Kiszely Noel érkezett remekül és módosította 4-1-re az állást. A 26. és a 30. percben két szemfüles góllal Kozma Bence pillanatai következtek, fél óra után így már 6-1-re vezetett együttesünk. A 34. percben egy szöglet után Csirmaz Levente is betalált, egy perccel később pedig Shalfieiev szerezte meg saját maga harmadik, csapata nyolcadik találatát. 8-1-es állásnál a vendégek részéről újra Simon kozmetikázott egy hajszálnyit az eredményen, nem volt még vége viszont ezzel az első 45 percnek, még a félidő lefújása előtt előbb Csirmaz eresztett el egy távoli löketet ami a kapuban kötött ki, valamint Dancs Balázs érkezett jól egy beadásra és szerezte meg a tizedik gólunkat. A második félidőben is tovább folytatódott a gólparádé, az első félidőt befejező Dancs nyitotta meg a második félidő tűzijátékát. A 49. percben Kozma Bence egy távoli lövésből volt eredményes, majd Zagyva Patrik egy kapufáról kipattanó labdát passzolt a kapuba. Hegedűs Milán is megszerezte második találatát, egy balról beadott szabadrúgás után volt eredményes. Az 59. percben Zagyva kapott nagyszerű és önzetlen passzot, amit újabb góllal hálált meg. Két balról érkező beadást után Vincze Dominik és Kanabé Áron góljai zárták a mérkőzést.
 
SVF U16 – MVSC-Miskolc U16: 17 – 2 (10 – 2) (Hegedűs (2), Shalfieiev (3), Kiszely N., Kozma (3), Csirmaz (2), Zagyva (2), Kanabé, Vincze, Dancs (2))
 
SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Shalfieiev Diemid (Horváth Bálint), Kozma Bence (Angyal Dávid), Bereznai Vince (Vanyó Balázs), Csirmaz Levente (Zagyva Patrik), Vincze Zoltán (Kanabé Áron), Herbák Máté, Juhász Botond, Dancs Balázs (Vincze Dominik), Hegedűs Milán

U17-es együttesünk október 13-án hazai környezetben folytatta a bajnokságot. Vasárnap 16 órától a Loki Focisulit fogadta Kalász Gábor csapata Putnokon, az Elek Ákos Utánpótlás Sportközpontban.
 
A találkozó szinte teljes ideje alatt nagy mezőnyfölényben játszott csapatunk, eleinte azonban a helyzeteink kimaradtak. A vezetést a 31. percben sikerült megszerezni, egy szögletet követően Lovas Máté maradt üresen és bólintott a kapuba. A 44. percben egy kontratámadás végén szabadrúgáshoz jutott a vendég csapat, a beadás után Nyakacska révén egyenlített a Loki Focisuli. A második félidőben még nagyobb nyomást helyeztünk az ellenfélre, játékosaink mindent megtettek a győzelemért. A 64. percben újra egy sarokrúgás után sikerült betalálni, ezúttal egy kavarodás után Darabos Róbert volt a befejező. 5 perccel később harmadszor is szöglet után volt eredményes csapatunk, Debreczeni Sándor maradt üresen a hosszún és passzolt a kapuba. A 82. percben aztán egy szépségdíjas találattal állította be a végeredményt Angyal Péter, aki jó 25-ről a kapufa közreműködésével talált az ellenfél kapujába.
 
SVF U17 – Loki Focisuli U17: 4 – 1 (1 – 1) (Lovas, Darabos, Debreczeni, Angyal ill. Nyakacska)
 
SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente (Magyari Gergő), Lovas Máté, Tóth Ádám (Beregszászi Flórián). Filkóházi Ádám (Zagyva Patrik), Árvai Ádám (Debreczeni Sándor), Kerekes Benett (Csirmaz Levente), Gulyás Botond (Kemecsey Konrád), Szita Illés, Angyal Péter, Darabos Róbert
 
Kalász Gábor: „A mérkőzéseink közül most lehetek a legbüszkébb a csapatra, mert egy nehéz ellenfél ellen türelmesen játszottunk. Mindvégig bíztunk magunkban és az elvégzett munkában. Végig uraltuk a találkozót, de nem mindig sikerült megvalósítanunk azt, amit szerettünk volna, viszont csapatként ma jelesre vizsgázunk.

 
A Szolnok elleni rangadóval folytatódott a bajnokság az U19-es csapatunk számára. Szabó István tanítványai hazai környezetben léphettek pályára a hatodik fordulóban.
 
Kiegyenlített játékkal vette kezdetét a mérkőzés, amelyen a 17. percben Marsi szabadrúgás gólja révén a vendégek szerezték meg a vezetést. A gól után csapatunk egyre inkább átvette az irányítást, sorra dolgozta ki a helyzeteket, amelyek egy kivételével sajnos rendre kimaradtak. A 33. percben egy bal oldali szöglet után az első lövés lepattant a védelemről, az ismétlés azonban már utat talált a kapuba, Pataki Márk egalizált.
A második félidő folyamán is előttünk adódtak nagyobb helyzetek, olykor a kapufa, olykor pedig a rossz célzás, vagy egy hibás utolsó passz rovására volt írható, hogy nem tudtunk újabb gólt szerezni. Egy jó iramú, jó színvonalú meccsen pontosztozkodás a vége a Szolnoki MÁV ellen.
 
SVF U19 – Szolnoki MÁV U19: 1 – 1 (1 – 1) (Pataki ill. Marsi)
 
SVF U19: Havasi Dominik (Vasmán Csaba) – Juhász Bence, Pataki Márk, Matusz-Kalász Bence (Fercsák Edvárd), Ronyecz Patrik, Soltész Bence, Pipoly Olivér, Béres Dániel, Oláh Marcell, Hanász Milán

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: