Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Vegyesen alakult a negyedik forduló utánpótlás csapataink számára

Vasárnap a kazincbarcikai Körzet Központban megkezdődött a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt OTP Bozsik-fesztivál őszi sorozata.
A rendezvény célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a labdarúgással, legyen lehetőségük szervezett keretek között játszani, pozitív élményeket szerezzenek, mozogjanak, kerüljenek be a sport világába. Az eseményen az eredményeket nem jegyzik, hiszen nem az a lényeges.
 
A Sajóvölgye Focisuli u7-u6 korosztálya 16 fővel vett részt a fesztiválon.
Remélhetőleg minden gyermeknek, és a szülőnek is volt sikerélménye!
 
SVF U7:Berki Alex, Szilágyi Zétény, Kovács Adrián Tamás, Harmat Gábor, Érsek Zalán, Kovács Lotti, Ráki Tekla, Ponyi Zalán, Kovács Zente, Turóczi Dominik
Páró Milán, Szalkó Norman, Mustafa Falih Ádám, Pogány Patrik, Andó Kinga, Horváth Ján Maximilián, Endrésik Bíborka
A csapatból betegség miatt hiányzott Hajdú Gábor.
 
A fesztiválon külön díjban részesült Érsek Zalán, Horváth Ján Maximilián, Mustafa Falih Ádám, Ponyi Zalán
Külön elismerés Harmat Gábornak és Ponyi Zalánnak, akik az előző napon második, illetve harmadik helyezést értek el a Kolor futáson!
U7 0922.jpg

U9-es csapatunk szintén Nyíregyházára utazott, ahol Bencső Endre labdarúgói is egy hat csapatos tornán vehettek részt.

SVF U9: Papp Nándi, Dányi Dominik, Barnóczky Zente, Kovács Marián, Szuhai Zétény, Érsek Zétény, Kovács Zsombor, Váradi Levente, Vincze Dániel, Szakács Milán

Bencső Endre: „A második játéknapon Nyíregyházan egy meghívásos tornán vettünk részt. Az egész torna nagy intenzitással zajlott végig, amit harmadik meccsig bírtuk is tartani, utána sajnos már kifáradtunk és sokszor csak egy nagyon jó kapus teljesítmény segítette a játékunkat. De így is gratulálok a játékosaminak és külön gratulálok Barnóczky Zentének a különdíjért.”

U9 Nyiregyen.jpg

 
 
Nyíregyházán folytatódott az idény U10-es együttesünk számára is, ahol Budai Tamás tanítványai egy hat csapatos torán vehettek részt. A torna rangját emelte, hogy a díjakat Rudolf Gergely a Magyar Labdarúgó Válogatott korábbi játékosa adta át.
 
SVF U10: Czigány Levente, Orosz Botond, Takács Bálint, Mális Marcell, Orosz Milán, Deák Viktor, Kertész Attila, Farkas Hunor, Beregszászi Adrián, Hanász Kristóf
 
A csapat gólszerzői a tornán:
Kertész Attila (5), Mális Marcell (4), Farkas Hunor (3), Deák Viktor (2), Orosz Botond, Orosz Milán, Czigány Levente
 
Budai Tamás: „A második fordulóban Nyíregyházán szerepeltünk egy hat csapatos meghívásos tornán ahol a Nyíregyháza Bozsik Akadémia, Filó SE, Mezőkövesd, Gyulai Termál FC és a Hajdúszoboszló korosztályos csapatai ellen játszhattunk színvonalas mérkőzéseket. Kiemelném a gyerekek hozzáállását, lelkesedését és a bátor, kezdeményező játékra törekvést. Nagyon jó egyéni teljesítmények voltak ezen a tornán is, és már csapatként is kezdünk egész jól működni. Gratulálok minden játékosnak a tornán nyújtott teljesítményéért.
U10 0922.jpg

Nyíregyházán, hat csapatos tornán folytatódott az idény U11-es csapatunk számára.
 
SVF U11: Asztalos Máté, Vaszlovics Milán, Szilasi Balázs, Molnár Balázs, Kovács Milán, Németh Ábel, Szuhai Áron, Szűcs Dániel, Vaszlovics Judit, Csodó Máté
 
gólszerzők: Szuhai Áron (4), Molnár Balázs (3), Német Ábel (1), Kovács Milán (1), Szilasi Balázs (1), Szűcs Dániel (1)
 
Divinszki József: „A hétvégén Nyíregyházán vettünk részt egy meghívásos tornán, ahol a jó szervezés mellett, jó csapatokkal mérkőzhetünk meg. Fontosnak tartom, hogy az előző hétvégéhez képest is tudtunk előre lépni játékban. Az öt lejátszott mérkőzésből három alkalommal a Mezőkövesd, Hajdúszoboszló és a Filó ellen sok mindent meg tudtunk valósítani az edzéseken gyakoroltakból, támadásból és védekezésből egyaránt. A Nyíregyházával egy nagyon küzdelmes mérkőzés sikeredett, csak a Gyula ellen nem a mi akaratunk érvényesült. Ettől függetlenül nagyon hasznosnak ítélem ezt a tornát is ahol tovább tudtunk fejlődni egyénileg és csapat szinten is. Minden játékosomnak jár a dicséret, illetve Kovács Milánnak külön gratulálok aki nagy agilitással játszott minden mérkőzésen és csapat legjobbja lett.
 U11 0922.jpg

 
Kisvárdán folytatódott az idény U12-es csapatunk számára. Kiser László tanítványai csütörtökön léptek pályára a Várda Labdarúgó Akadémia otthonában.
 
Várda LA U12 – SVF U12: 2 – 2 (Resetár, Kertész ill. Jáborszky, Rási)
 
SVF U12: Antal Ábel – Pavlánszki Hunor, Lippai Benett, Papp Lóránt, Ligeti Levente, Rási Bálint, Lakatos Patrik, Horváth Hunor, Molnár Balázs
cserék: Jancsurák Áron, Szegedi Márk, Pohóczki Ádám, Szabó Zsombor, Jáborszky Noel
 
Kiser László: „Nem kezdtük jól a mérkőzést, szinte az első támadásból megszerezte a vezetést a hazai csapat. Ezután is a Kisvárda volt kezdeményezőbb, a bal oldalunkon többször is mögénk tudtak kerülni és ezekből a szituációkból helyzeteket alakítottak ki. A második negyedet viszont jól folytattuk, egy szöglet után gyorsan gólt szereztünk. Ez az egyenlítő gól fel is hozta a csapatunkat és a mérkőzés hátralévő részében mezőnyben sokkal bátrabban és kapura veszélyesebben futballoztunk. Az utolsó negyedben mind a két csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de ezek sorra kimaradtak. Így a vége egy számunkra nagyon értékes döntetlen lett, amelyre a véleményem szerint teljes mértékben rászolgált a csapat.

 
Hétközi fordulóval folytatódott a bajnokság U13-as csapatunk számára. Soltész Péter együttesének csütörtökön Kisvárdán volt jelenése.
 
Várda Labdarúgó Akadémia U13 – SVF U13: 5 – 0 (Koszta, Illés, Balogh, Nagy, Németh)
 
SVF U13: Farkas Botond – Kozma Dániel, Varga Milán, Kavalecz Bence, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Zahora Regő, Balogh Noel
cserék: Németh Norbert, Jaksi Gergő, Oláh Roland, Jakab Gergő, Monyók Ákos
 
Soltész Péter: „Hétvégéről előre hozott bajnokit játszottunk Kisvárdán. Sajnos a meccs tervünk felborult, mivel egy átlövés, illetve egy szöglet után 2 gólos hátrányba kerültünk az első negyedben. A második negyedben 3 nagy gólszerzési lehetőségünk is adódott, sajnos ezeket azonban nem sikerült értékesíteni. A gyerekeket dicséret illeti, mert egy jó csapat ellen is szervezetten futballoztak a meccs végéig. Gratulálok a Kisvárdának, a győzelemhez, jól játszottak

Hazai környezetben, Múcsonyban folytatódott a bajnokság U14-es csapatunk számára. Nagy Attila legénysége a Monort fogadta a szezon negyedik fordulójában.
 
SVF U14 – Monor U14: 1 – 2 (0 – 2) (Spisák ill. Bartucz, Rácz)
 
SVF U14: Zachár Gáspár - Kovács Benedek, Papp Csongor, Ivancsó Milán, Gál Kristóf - Cziránku Kristóf, Spisák Balázs, Bordás Márk, - Bárány Bence, Várkonyi Norbert, Farkas Zalán
Cserék: Teleki Zalán, Uher Marcell, Németh Gábor, Vermes János, Holczman Hunor
 
Nagy Attila: „Az első félidő az ellenfélé volt a labdabirtoklást tekintve. Helyzetek ennek ellenére adódtak mindkét kapu előtt. Kettő könnyű gólt adtunk az ellenfélnek. Második félidőben mentünk, próbálkoztunk, fölényt tudtunk kialakítani. Ez csak a szépítésre volt elegendő. Több volt a mérkőzésben. Nem tudtuk megragadni a lehetőséget. Remélem, hogy ehhez a jó hozzáálláshoz tudunk majd jobb eredményt párosítani a továbbiakban. Gratulálok az ellenfélnek.

Szeptember 21-én a Sárospataki TC elleni hazai mérkőzéssel folytatódott a bajnokság U16-os együttesünk számára. Zimmermann Tamás tanítványai hazai környezetben arattak kiütéses győzelmet a bajnokság negyedik fordulójában.
 
A gólok sorát a 15. percben Dancs Balázs nyitotta, aki egy szép akció végén 16-ról higgadtan helyezett a kapuba. A 27. percben egy szabadrúgást követően Kozma Bence fejjel duplázta meg csapatunk előnyét. A második játékrészben aztán kiszakadt a gólzsák. A 49. percben egy jobb szélen futó akció végén a centerezésre Kozma Bence érkezett és helyezett a kapuba. Az 57. percben egy nagyszerű kiugratást követően Kanabé Áron talált okosan a kimozduló kapus mellett a hálóba. A 69. percben újra jobbról érkezett jól középre a labda, Dancs Balázs volt a befejező. Egy percre rá mintha lemásolták volna az előző támadást, újra jobbról érkező beadás, amelyre ismét Dancs Balázs érkezett és perdített a kapuba. A 78. percben Kiszely Maximilián talált a vendégek kapujába egy szépen felépített támadás végén. A 81. percben szintén Kiszely Maximilián volt a befejező, ezúttal egy szép kiugratást követően helyezett higgadtan a hálóba. Egy perccel később pedig már klasszikus mesterhármast ünnepelhetett fiatal támadónk, egy jobb oldalon futó támadás után a kimozduló kapus mellett bepasszolt labdát juttatta a kapuba Kiszely Maximilián. A 86. percben pedig a tizedik hazai találat is megszületett, Bereznai Vince saját térfelünkről kapott remek kiugratást, ő pedig kapura vezette és higgadtan fejezte be az akciót.
 
SVF U16 – Sárospatak U16: 10 – 0 (2 – 0) (Dancs (3), Kiszely M. (3), Kozma (2), Kanabé, Bereznai)
 
SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Shalfieiev Diemid (Horváth Bálint), Kozma Bence (Angyal Dávid), Bereznai Vince, Kanabé Áron (Kuchta Dániel), Hegedűs Milán, Vincze Zoltán, Herbák Máté (Nyíri Barnabás), Juhász Botond, Dancs Balázs (Kiszely Maximilián)
U16 hunlap 0922.jpg

Szeptember 22-én a Sényő elleni hazaival folytatódott a bajnokság U17-es együttesünk számára. Kalász Gábor együttese kiütéses győzelmet aratott a szezon negyedik játéknapján.
 
SVF U17 – Sényő U17: 14 – 0 (8 – 0) (Lovas (2), Debreczeni, Kerekes (4), Gulyás (2), Filkóházi (3), Darabos, Árvai)
 
SVF U17: Répási Gábor (Holczman Fábián) – Iski Levente (Árvai Ádám), Lovas Máté, Juhász Botond (Tóth Botond), Debreczeni Sándor (Zagyva Patrik), Csirmaz Levente (Kemecsey Konrád), Kerekes Benett, Gulyás Botond, Szita Illés, Fikóházi Ádám, Darabos Róbert)
 
Kalász Gábor: „Az eredményhez gratulálnom kell a csapatnak, de sajnos csak ahhoz tudok. A tegnapi napon rossz mentalitással készültek néhányan a mai meccsre, ami meg is látszott a mai teljesítményünkön. Ha azt hisszük, hogy a futballban vannak csodák, és a kemény munka helyett csak várjuk, akkor annak könnyen csalódás lehet a vége. Sokan magukhoz képest átlagos teljesítményt se nyújtottak, ami nagy csalódás számomra az elmúlt bajnokik után.
 U17 0922.jpg
U19-es csapatunk számára a REAC ellen folytatódott a pontvadászat. Szabó István tanítványai az Elek Ákos Utánpótlás Központban léptek pályára a negyedik játéknapon.
 
Hazai mezőnyfölénnyel vette kezdetét a találkozó, amely a 29. percben góllal is párosult. Egy bal oldali szögletet követően Béres Dániel fejelt a vendégek kapujába. A 36. percben egy kiugratást követően a vendég védelem csak szabálytalanul tudta megállítani támadónkat a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest Pipoly Olivér értékesítette magabiztosan. A 45. percben egy szépen felépített támadás végén Sziklai Gergő vállalkozott lövésre a tizenhatos bal sarkától és járt eredménnyel, ezzel három gólosra növelte csapatunk előnyét a szünet előtt. A második játékrészben sorra jöttek a hazai helyzetek, azok azonban rendre kimaradtak és ez megbosszulta magát. A 83. percben Drozdz Dominik góljával zárkóztak közelebb a vendégek. Két percre rá büntetőből zárhattuk volna le a meccset, Lipcsei azonban hárította Béres tizenegyesét. A 90. percben Narm István révén még egy gólra kozmetikázta az állást a vendég csapat, egyenlíteniük azonban már nem sikerült, így fontos három pontot gyűjtött U19-es csapatunk a REAC ellen.
 
SVF U19 – REAC U19: 3 – 2 (3 – 0) (Béres, Pipoly, Sziklai ill. Drozdz, Narm)
 
SVF U19: Havasi Dominik (Vasmán Csaba) – Juhász Bence, Pataki Márk (Boros Kevin), Matusz-Kalász Bence, Pipoly Olivér (Lévai Áron), Béres Dániel, Menyhért Kristóf (Soltész Bence), Ronyecz Patrik, Sziklai Gergő (Fercsák Edvárd), Ferkel Dániel, Oláh Marcell
U19 honlap 0922.jpg

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: