Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Regionális Tehetség Központi értekezletnek voltunk házigazdái

Regionális Tehetség Központi értekezletnek voltunk házigazdái az Elek Ákos Utánpótlás Központban 2022.11.07-én hétfőn 11.00 órától.

Palaticzky Szabolcs MLSZ Mentor kezdeményezésére immár 6. alkalommal értekeznek régiónk Tehetség Központjainak szakmai vezetői és koordinátorai.

Az értekezlet délelőtti programja a Salgótarjáni TK beszámolóival kezdődött. Először Sipkó Sándor koordinátor számolt be a Nógrád megyei Intézményi programjukról és a hozzájuk tartozó Körzet Központokkal való kapcsolattartásról, majd Kobka Viktor a Salgótarján szakmai igazgatója mutatta be a TK felépítését és a szakembergárda összetételét.
 
Öket követte az Egri TK. Először Nikl Gábor koordinátor majd Gyarmati Attila szakmai igazgató tartottak értékes és színvonalas előadásokat ugyanazon témákban mint előtte Nógrádi kollégái.
 
Az ebédszünet után következett a Sajóvölgye Focisuli. Először Sándor Zoltán koordinátor tartott nagyon precíz prezentációt egyesületünk Intézményi programjáról, majd a hozzánk tartozó Körzet Központok (Sátoraljaújhely, Felsőzsolca, Kazincbarcika) munkájáról, az ott szerzett tapasztalatokról és az esetleges fejlesztésre szoruló területekről. Következett Koleszár György szakmai igazgatónk aki egyenként bemutatta és jellemezte a korosztályoknál dolgozó edzőket. Kiemelte, hogy mennyire elhivatott és komoly végzettséggel, tapasztalatokkal felvértezett edzők dolgoznak nálunk mely egyre jobban visszaköszön a csapatok és játékosok fejlődésén. Kriston István képzési igazgatónk kiemelte, hogy nagyszerű közösség dolgozik a Sajóvölgyében, az MLSZ programja egyre jobban kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket. Egyre több szülő és klub támogatja munkánkat, és komoly fejlődési lehetőség a hozzánk bekerülő játékosok számára a hétközi munkán túl azokban a korosztályos bajnokságokban és tornákon való részvétel ahol csak Magyarország 12 Akadémiája és 28 Tehetség Központja vehet részt, hiszen itt hétről-hétre kemény, hajtós meccseken fejlődhetnek játékosaink.
 
 
221107_TK_ertekezlet_ 1.jpg
 
Palaticzky Szabolcs színvonalas prezentációval ismertette eddigi tapasztalatait. Mentorunk kitartóan és elhivatottan segíti a hozzá tartozó három TK munkáját. Folyamatosan járja az edzéseket, ezeket értékeli, összesíti és az adott edzővel egyezteti a tapasztalatokat.
Büszkeséggel töltött el minket, hogy mind az Infrastruktúrát tekintve, mind az edzések szakmai színvonalát értékelve, mind az MLSZ produktivitási táblázatát figyelembe véve a Sajóvölgye Focisulit értékelte a legjobbra.
Ráadásul kivetítette a szakmai stábokat és az edzők végzettségeit melyre a jelenlévő vendégeink egyöntetűen azt mondták, hogy országos szinten is kiemelkedő. A délután folyamán a résztvevők megtekintették az U10 és U16 korosztályok edzéseit.
 
 
221107_TK_ertekezlet_ 3.jpg
 
A jó hangulatú, hasznos szakmai napot Kádár Zsolt operatív igazgató zárta, aki bemutatta Sajóvölgye Focisuli teljes felépítését - két létesítménnyel (Múcsony, Putnok) 41 alkalmazottal - valamint ismertette azt a speciális heti busz programot ahol naponta 7 különböző méretű busz hordja a játékosokat edzésre és mérkőzésekre. Gratulált mindhárom TK munkájához, megköszönte Palaticzky Szabolcs munkáját, támogatását és mindenkinek további sikereket és kitartást kívánt az előttünk álló könnyűnek egyáltalán nem ígérkező 2023-as évhez!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: