Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Klubbunk edzőit arra kértük, hogy értékeljék a 2021-22-es idény őszi szezonját

U7.jpg
Szakonyi Zsolt (U7)

 

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

Elsődleges célunk a „piramis” alját képző legfiatalabb korosztály bázisának kiszélesítése volt ez úgy érzem sikerült, hiszen jelenleg 20 főt számlál az SVF U7. Másodlagos és harmadlagos célként pedig a klub és a labdarúgás megszerettetése mellett a megfelelő kapcsolat kiépítése a szülőkkel kapott prioritást.

Hogyan értékelnéd csapatod tornákon nyújtott teljesítményét?

A csapat az életkornak megfelelően csak a Bozsik fesztiválokon szerepel, viszont a Kazincbarcikai körzetben magas játékerőt képvisel.

Van-e olyan mérkőzés/torna amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

Igen, a Diósgyőr szervezésében ősszel kétszer vettünk részt minitornákon, ahol a DVTK „A” csapata után a mieink szerepeltek a legjobban.

Van olyan játékos aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Igen, Radics Tibor, Kertész Attila, Czigány Levente és Dányi Bence kiemelkedőt nyújtottak az ősz folyamán.

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

A 20 fős csoportban 8 tehetséges játékos van velük sikerült egy olyan szintre lépni, ami nem az U7-es korosztály jellemzője. A háromszögben való helyezkedés az átadások megjelenése biztató jelenség az egyéni játék mellett.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az amiben fejlődnötök kell?

A Bozsik intézményi program elindulásával párhuzamosan újabb tehetségeket kell bevonni a rendszerbe azaz bővíteni az utánpótlásbázist. Ugyanez a feladat az egyesületi Bozsik programban is. A legjobbakat pedig időnként csapatba szedve edzőmérkőzéseken, tornákon kell szerepeltetni.


U8.jpg
Czirle Zsolt (U8)

Az idei szezont augusztusban, táborozással és toborzással kezdtük. A csapatot Simon László kollégától vettem át a nyár folyamán, így főbb céljaim elsősorban a játékosok megismerése, az egyéni adottságaik felmérése, továbbiakban a korosztály keretének bővítése volt.

A táborozás után heti három alkalommal készültünk az őszi Bozsik fesztiválokra. Az alapelv az egyéni képességek fejlesztése volt.

A tapasztaltak alapján úgy látom, hogy egy ügyes, tehetséges korosztály van kialakulóban.

Örömteljes, hogy a keretünk folyamatosan bővült. A Szülők harminc kilométeres körzeten belülről, -Tornaljától, Miskolcig bezárólag- hozzák a gyerekeket Múcsonyba. Külön köszönet és elismerés az áldozatos tevékenységükért!

A folytatást illetően, januárban készülünk a DVTK által rendezendő Legendák kupájára. Úgy gondolom, ez jó erőfelmérő lesz a csapatnak. Addig is jó pihenést a téli szünet hátralevő részében és boldog, egészséges új esztendőt mindenkinek!


U9.jpg
Budai Tamás (U9)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár, mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

Első és legfontosabb feladat egy 10-12 fős keret kialakítása volt. A vonzáskörzetünk talán legügyesebb gyerekeit tudtuk idehozni a Tehetség Központba.

Az edzéseken sikerült egy pozitív tanulási környezetet kialakítanunk, amelyben a gyerekek szívesen vesznek részt. Kezdenek elkötelezettek lenni a futball iránt, rendszeresen járnak edzésekre, sőt már az edzésén kívüli időben is sokat sportolnak. Képzési célként még mindig a játék megszerettetése, a sportághoz kötődés és a koordináció, gyorsaság, ügyesség fejlesztése volt előtérben játékos formában.

Hogyan értékelnéd csapatod tornákon nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

Jelentős változás, hogy a tavalyi megyei Bozsik tornákon résztvevő csapatokhoz képest Akadémiai és Tehetség Központok csapatai ellen kell megmérkőznünk, ahol a csapatok már más szintet képviselnek. Erre heti 4 edzéssel és több felkészülési mérkőzéssel, valamint tornával készültünk. Most már hozzászoktak a gyerekek a több edzéssel és versenyeztetéssel járó terheléshez is, szerencsére ez egyelőre nem megy a tanulás rovására. Megismertük az ellenfeleinket, látjuk hol tartunk. Minden csapattal fel tudjuk venni a versenyt és jó iramú mérkőzéseket tudunk játszani, ami elengedhetetlen a folyamatos fejlődésünkhöz.

Van-e olyan mérkőzés/torna amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert az összes tornán elégedett voltam a játékunkkal, de ha ki kell emelni valamelyiket, akkor két hazai tornát emelnék ki: a 4.fordulóban a Nyíregyháza és a DEAC, valamint a 7.fordulóban a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Salgótarján ellen nyújtottuk a legkiemelkedőbb teljesítményt.

Van olyan játékos, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Sok játékost lehetne, de senkit sem szeretnék egyénileg kiemelni, mert szerintem önmagához képest mindenki tudása legjavát nyújtotta, amiért mindenkinek jár a dicséret.

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

Próbáljuk már a kapustól felépíteni a játékunkat, de ez még az ellenfeleink minőségétől is függ. A bátor, kezdeményező játékra törekszünk akár egyéni játékkal is, de már sokszor megjelenik az összjáték is.

A magas presszing utáni labdaszerzésünk és abból a gyors támadásbefejezésekből kifejezetten eredményesek vagyunk.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az, amiben fejlődnötök kell?

Tavasszal is folytatnunk kell azt a munkát, amit ősszel elkezdtünk. Szerencsére nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, minden eszköz rendelkezésünkre áll ami a minőségi munkához kell.

Folyamatosan fejlődnünk kell a játék minden elemében, labdabirtoklásban türelmesebbnek kell lennünk, nyomás elleni játékban kell még előrelépni, hogy időkényszerben jó döntéseket tudjunk hozni, labdavesztésnél a visszatámadás gyorsaságában és minőségében kell még javulnunk.

Eredményekben és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!


U10.jpg
Soltész Péter (U10)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

A szezon előtt kitűzött első cél, egy stabil keret létszám kialakítása volt. Az edzések tervezése alkalmával, igyekeztem olyan gyakorlatokat kiválasztani, illetve összeállítani, amelyekkel egyszerre lehet elérni, a technikai, taktikai, fizikális és mentális célokat is.

Hasznos volt, hogy a félév során, Nagy Attila kollégámmal közös edzéseket is tartottunk az U10-U11 korosztály számára, így 1 évvel nagyobbak ellen is készülhettünk az edzések alkalmával.

Hogyan értékelnéd csapatod bajnokságban/tornákon nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

Idén, az MLSZ Országos U10 Észak-keleti bajnokságában, Akadémiák, illetve Tehetség Központok ellen mérkőzhettünk. Nem az eredményesség a mérvadó, ebben a korban, de a

gyerekek sikerélménye szempontjából, ez sem elhanyagolható, ezért külön öröm volt számukra, mikor egy-egy találkozó után győztesen hagytuk el a pályát, ez pedig a bajnokság rajtunk kívül szereplő 8 csapata közül, 5 ellen sikerült.

Van-e olyan mérkőzés/torna amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

Valamennyi forduló alkalmával voltak pozitívumok. Két forduló volt, amit kiemelkedőként emelnék ki. Az egri vendégszereplésünk, ahol az Eger SE, illetve a Mezőkövesd Zsóry csapataival találkoztunk, illetve az 4. forduló, Putnokon, a DEAC, valamint a Nyíregyháza

Spartacus FC csapatai ellen. Véleményem szerint ebben a két fordulóban volt a legkiemelkedőbb a játék.

Van olyan játékos aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Úgy gondolom, hogy Csapatként nyújtottunk jó teljesítményt, a félév során, így minden pályára lépő játékos dicséretet érdemel. Mindenki igyekezett, a tudása legjavát nyújtani valamennyi tornán, alkalmazni az edzésen tanultakat. A félév során, 15-en léptek pályára a csapatban: 2012-es születésűként;

Balogh Noel, Bráz Tamás, Farkas Botond, Kocsis Áron, Lázi Levente, Monyók Ákos, Nagy András, Radics Rikárdó, Róth Dániel, Simon Merse és Varga Milán, illetve 2013-asként Jakab Gergő és Pavlánszki Hunor végig az U10-ben játszottak és edzettek a félévben, Papp Lóránt és Ficzere Marcell, pedig 1-1 torna erejéig szerepeltek 2012-es születésűek között, s nyújtottak jó teljesítményt.

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni? Miben mutatott fejlődést csapatod?

Edzésről edzésre tapasztalható a fejlődés, a Gyerekeken. Egyénileg és csapatként is rengeteget léptünk előre. Valamennyi Gyermeken tapasztalható, a technikai, a kornak megfelelő taktikai illetve mentális fejlődés.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően? Mi az amiben fejlődnötök kell?

Az edzéseket, a 2022-es esztendőben január közepén fogjuk megkezdeni, a legfőbb cél, hogy a Gyermekek fejlődése töretlen legyen, s az edzésen tanultakat sikerüljön minél jobban elsajátítaniuk. Az U10-es bajnokság folytatási időpontját illetően, még nincs pontos dátum, a „felkészülési időszakban” teremtornákon és edzőmérkőzéseken fogunk pályára lépni! Cél még továbbá, hogy a keretet 3-4-5 új játékossal tudjuk megerősíteni.

Köszönöm, a Gyerekek féléves munkáját, a Szülők támogató hozzáállását és a Sajóvölgye Focisuli vezetésének a támogatását, a zavartalan munka elvégzéséhez!

Áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek!


U11.jpg
Nagy Attila (U11)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

Fő szempont a játékosok egyéni fejlődése minden területen, ami szükséges a futballban. Az edzések során minden nap valami újat tanulni, a tudást megszilárdítani. Fontos, hogy a játékosok jó érzésekkel menjenek haza minden edzés és mérkőzés után. Kiemelt tényező még, hogy emberileg is olyan impulzusokat kapjanak a gyerekek, ami segíti a jellemük fejlődését helyes irányba terelni.

Hogyan értékelnéd csapatod bajnokságban/tornákon nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

Kiemelt akadémiák és tehetségközpontok voltak az ellenfeleink. Az eredmények változóak voltak, volt részünk kudarcban és sikerben is. Ami az eredménynél fontosabb, hogy a játék színvonalában egy fejlődő pályát láttam az ősz során.

Van-e olyan mérkőzés/torna amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

A tornák többségén voltak jól és kevésbé jól sikerült mérkőzéseink. Kiemelni az idény záró fordulóját tudnám. Végig nagyszerűen játszott a csapat a hazai Nyíregyháza és a DEAC elleni mérkőzéseken. Öröm volt nézni, nem sokat kellett az oldalvonal mellől segíteni.

Van olyan játékos, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Minden fordulóban voltak kiemelkedő teljesítmények, amiért járt az elismerés. Itt ezt külön nem sorolnám, inkább az ősszel pályára lépő játékosok névsorát

írnám ide:

Beregszászi Milán, Bottlik Huba, Cziránku Kristóf, Farkas Zalán, Fazekas Balázs, Gál Kristóf, Gyenes Ábel, Holczman Hunor, Kovács Benedek, Lázi Alex, Körmendi Gergő, Nagy Hunor, Papp Bence, Papp Csongor, Spisák Balázs, Vermes János. Mindenkinek jár a dicséret!

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

Az egyéni képességek és a csapatjáték területén is érzékelhető a fejlődés. Korosztályhoz igazodó szinten tanultuk, hogy csapatként hogyan tudunk megfelelően együttműködni. Miként lehet különböző játékhelyzeteket megoldani. Mellette ügyelve arra, hogy az egyéni kreativitást segítsük. Senki ne tartson attól, hogy hibázik, mindenki bátran próbálkozzon. Lépésről-lépésre haladunk az említett területeken.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az, amiben fejlődnötök kell?

Egyszerű a válasz, fejlődni mindig és minden területen szükséges. A támogató

környezet adva van. Minden játékost arra bíztatok, hogy a következő szezonban próbálja túlszárnyalni az őszi egyéni teljesítményét és akkor csapatként is jobbak leszünk.


U12.jpg
Kiser László (U12)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

Az MLSZ U12-es országos bajnokságának Észak-Keleti csoportjában szereplünk, ahol tehetségközponti csapatok mellett akadémiákkal mérkőzünk meg. Az előző idényhez képest a létszám (6+1 helyett 8+1 lett) és a pálya mérete is változott, ehhez alkalmazkodni kellett a gyerekeknek is. Ezért igyekeztem olyan gyakorlatokat összeállítani az edzésekre amelyekben technikailag, taktikailag és kondicionálisan is tudnak fejlődni és így az edzéseken megfelelően fel tudjanak készülni a bajnoki mérkőzések nagyobb fizikális igénybevételére és az összetettebb taktikai feladatokra is.

Hogyan értékelnéd csapatod bajnokságban nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

Elégedett voltam a csapat ősszel nyújtott teljesítményével. Két mérkőzést kivéve méltó ellenfelei voltunk az akadémiai csapatoknak is, a TK csapatokat (az Eger kivételével) pedig magabiztosan győztük le.

Van-e olyan mérkőzés amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

A DEAC elleni 2-0-ra megnyert hazai mérkőzés jut eszembe, ahol nagyon fegyelmezetten, motiváltan játszott a csapat, remekül védekeztünk, veszélyes támadásokat vezettünk.

Van olyan játékos aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Sok jó teljesítmény volt a csapatba, ezért egy játékost nem tudok kiemelni. Mindenki igyekezett az edzéseken és a mérkőzéseken is a legtöbbet kihozni magából.

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

Két dolgot emelnék ki. Az egyik a csapat együttes védekezése, ebben folyamatosan fejlődtek az ősszel a gyerekek. A másik a letámadás, ami egyre jobban működött az ősszel, az ellenfél térfelén megszerzett labdákból több gólt is lőttünk.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az amiben fejlődnötök kell?

A keret létszámát mindenképpen növelni kell, fontos lenne 3-4 játékossal megerősíteni a csapatot. Mindenben tovább kell fejlődnünk, de ha valamit ki kell emelnem akkor az technikai tudásszint, a labdabirtoklás és a kombinatív játék lenne.


U13.jpg
Kovács Roland (U13)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

A célom a játékosok fejlesztése komplex módon (TE-TA-KO-ME) és ezáltal mindig egy picit közelebb kerülni az akadémiai szinthez! Remélem pár éven belül több játékosunkat is láthatjuk akadémiai csapatban!

Hogyan értékelnéd csapatod bajnokságban nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

A mi bajnokságunk nem változott számottevően, ismertük az ellenfeleinket a DEAC kivételével! Azt tudtuk, hogy az akadémiákkal nehéz lesz felvenni a versenyt, de a Tehetség Központokkal jó mérkőzéseket játszottunk és legtöbbször föléjük tudtunk kerekedni!

Van-e olyan mérkőzés amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

Az Eger elleni mérkőzésünk! Nagyon jó csapat az Eger és mindig nagyon szoros mérkőzéseket játszunk velük, de most egy kimondottan jó játékkal, nagyon jó egyéni teljesítményekkel 4:0-ra sikerült legyőznünk őket!

Van olyan játékos aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Ha egy játékost kellene kiemelnem (volt több is) a teljesítménye alapján Dostal Dánielt mondanám!

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

Mint mondtam én inkább játékos fejlesztésben gondolkodom és úgy érzem ebben sikerült előre lépnünk, ha csapat szinten kellene mondanom valamit a védekezésünket említeném!

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az amiben fejlődnötök kell?

Folytatni az elkezdett munkát, játékosokat igazolni mert ránk férne egy kis vérfrissítés! Mindenben fejlődnünk kell de ha ki kell emelnem akkor a játékhelyzet megoldásokat, kombinatív játékot emelném ki!


U14.jpg
Kriston István (U14)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár, mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

Céljaink között szerepelt, hogy egyénileg és csapat szinten is fejlődjünk, ami sikerült is az elmúlt fél évben. Nagy hangsúlyt fektettünk, arra, hogy egyénileg fejlődjenek játékosaink technikai- taktikai- kondicionális- mentális szempontok alapján.

Hogyan értékelnéd csapatod bajnokságban/tornákon nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

Erős és jó csapatokkal mérkőztünk meg a bajnokságban. A tizennégy csapatos bajnokságban a tizenegyedik helyen zártuk, ami úgy gondolom az őszi teljesítményünk alapján reálisnak mondható. Iramában, szervezettségében, játéktudásban egy jó bajnokságban veszünk részt, amely teljes mértékben szolgálja a játékosok fejlődését.

Van-e olyan mérkőzés amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

A győzelmeinkre mindenféleképpen szívesen emlékszünk, de emellett amikor nem sikerült győztesen elhagynunk a pályát akkor is sokszor, három- négy mérkőzés kivételével jó teljesítményt nyújtottak a fiúk.

Van olyan játékos, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Egyénileg nem szeretnék senkit kiemelni, mert úgy az edzéseken, mint a bajnoki mérkőzéseken nagyon jó hozzáállással dolgozott mindenki, így elégedett vagyok az egész csapattal. Itt szeretném megemlíteni, hogy a 2008- es születésű játékosok mellett nagyon sok 2009- es születésű játékos is játéklehetőséget kapott a bajnokságban és remekül megállták a helyüket.

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

A már fentebb említett szegmenseken felül poszt specifikusan és csapatként, csapatjátékban is van előre lépés.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az, amiben fejlődnötök kell?

Természetesen megvannak a tervek tavaszra. A labdarúgásban mindig és minden pillanatban fejlődni kell annak, aki szeretne célokat elérni. Így, ahogy eddig is szeretnénk minden területen előre lépni.


U15.jpg
Kalász Gábor (U15)

A tavalyi bajnokság megnyerése után ebben az évben az MLSZ Országos Alap csoportjába kerültünk. Ebben az osztályban már akadémiai csapatok is vannak, valamint olyan egyesületek, akik tavaly kiestek az NB1-ből.

Minden mérkőzésen nagyon komoly csapatokkal találkozunk, eredmény tekintetében sokszor minimális különbségek döntenek. A hibázási lehetőség minimális, hiszen azonnal büntetnek az ellenfelek. Most először tapasztaltuk meg azt is,hogy kell felkészülni, amikor több 100 km utazás után vár ránk a bajnoki mérkőzés előtt. Az egész őszi szezon során betegségek sérülések és ugye a karantén is nehezítette felkészülésünket.

Úgy gondolom minden csapattal felvettük a versenyt, sokszor játékban felül is tudtuk múlni őket. A tavalyi évben egy két meccstől eltekintve soha nem voltunk védekezésre kényszerítve, de ebben a bajnokságban már a mérkőzés egésze alatt hiba nélkül kell játszanunk védekezésben is. A csapat védekezését illetően előre lépnünk, hiszen egy csapat kivételével mindenkinek tudtunk gólt lőni, bár a helyzetkihasználásunkat is fejlesztenünk kell. Sokszor 2-3 gól sem volt elég a győzelemhez.

A mérkőzéseken a bajnokság elején inkább az első félidő, az utolsó pár bajnokin inkább a második félidő sikerült jobban. Sokszor óriási kontraszt volt a két félidő között. Tavasszal erre is megoldást kell találnunk.

Az gondolom az egész csapat nagyon sokat fejlődött támadás építésben és a vége felé már a védekezésünk is egész jól összeállt.

Büszke vagyok a srácokra, minden játékosomat nagy dicséret illeti, hiszen rengeteg munkát fektettek abba, hogy fejlődjenek.

Ebben a fél évben sokkal többet fejlődtek, mint a tavalyi bajnokságban, ahol folyamatosan nyertük a mérkőzéseket viszont nem voltunk ilyen szintű nyomás alatt mint az őszi meccseken. Gondolkodásban gyorsabbak lettünk és mentálisan is sokat fejlődtünk a végére.

Tavasszal meg kell erősítenünk a keretet, hiszen a fejlődésen kívül célunk a bennmaradás.


U16.jpg
Szabó István (U16)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést csapatoddal immár mint Tehetség Központi edző az idei szezonra?

Az idei szezont az MLSZ Regionális Kiemelt bajnokságának keleti csoportjában kezdtük. Az előző idényhez képest ebben a bajnokságban kiegyensúlyozottabb a mezőny, nagyobb erőt képviselő csapatokkal kell felvenni a versenyt hétről-hétre, így célunk ennek megfelelően az volt, hogy megvessük lábunkat az új bajnokságban.

Hogyan értékelnéd csapatod bajnokságban nyújtott teljesítményét az új átszervezett lényegesen erősebb mezőnyben?

Az első mérkőzéseken még szokni kellett a mérkőzések iramát, de a bajnokság második felében sikerült átvennünk a ritmust és több mérkőzést sikerült megnyernünk.

Van-e olyan mérkőzés amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

Az otthon lejátszott Szolnok elleni mérkőzésünket szeretném kiemelni.

Van olyan játékos aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

Ferkel Dániel végig egyenletes teljesítményt nyújtott és még kiemelném az Ádám Lajos Dominikot aki vezeti a góllövő listát ebben a bajnokságban.

Mik azok a célok, amiket sikerült eddig teljesíteni, miben mutatott fejlődést csapatod?

Úgy érzem a csapat egységünk a bajnokság végére összekovácsolódott. A védekezésünket tudtuk stabilizálni.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően, mi az amiben fejlődnötök kell?

Jelenleg az 5. helyen állunk, ami szép teljesítmény, ha ezt sikerülne megtartanunk, esetleg feljebb lépnénk az nagy fegyvertény lenne. Szerintem a támadás vezetésben és a védekezésünkben is van mit csiszolni.


U19.jpg
Zimmermann Tamás (U19)

Az őszi szezont kettős céllal kezdtük, fontos volt, hogy a keret kialakításánál támogatni tudjuk a megyei II-es csapatunkat, így több ifi korú kezdte a felkészülést már a felnőtt csapatnál.

Másodlagos célunk az volt, mivel hogy az egyesület U17-es bajnokságban nem indult, ezért a 2005-ben született focistáinkat minőségben beépítsük az ifjúsági csapatba.

A bajnoki mérkőzéseken folyamatosan 5-6 U17-es korú játékos szerepelt a kezdőben, ami maximálisan segítette fejlődésüket. Bajnokságunk kiemelt régióbajnokság, ahol a célunk nem az eredményfüggőség, hanem elsősorban tehetséges labdarúgóink fejlődése volt.

A keret létszáma 16-18 fő között mozgott az őszi idényben, szinte 100%-os edzéslátogatottság és maximális csapategység végig jellemző volt rájuk.

Több játékrendszert alkalmaztunk, a csapat védekezésével maximálisan elégedett vagyok, támadásban az eredményességért még kell dolgoznunk.

Mindenképpen fejlődésnek tartom, hogy a fiúk egy adott mérkőzésen gond nélkül tudtak játékrendszert váltani, ezzel alkalmazkodva az ellenfél játékához. A játékosok formája nem lehetett folyamatosan kiegyensúlyozott, de valaki mindig tudott segíteni és hozzátenni az adott mérkőzéshez hol a támadásban hol a védekezésben.

Minden játékosom teljesítményével elégedett vagyok, bízom benne, hogy a tavasszal bár nehéz lesz, de képesek leszünk megismételni az őszi jó teljesítményünket és ha szükséges, tudjuk támogatni a felnőtt csapatunkat.

Azt, hogy a bajnokság második helyén zártuk az őszt nagy fegyverténynek tartom, hiszen a csapatok erősségét mutatja, hogy a 2. és a 7. helyen álló csapatok között mindösszesen 5 pont különbség van.

Büszke vagyok a fiúkra, hozzáállásuk és fegyelmezettségük példaértékű volt!


M2.jpg
Bene Attila (Ózd-Sajóvölgye megye II.)

Milyen célokkal kezdtétek a felkészülést az idei szezonra?

Nyáron azzal a céllal kezdtük el a felkészülést, hogy a csapatban legfőképpen saját, vagyis Sajóvölgye Focisuli nevelésű - illetve Putnoki és Ózdi kötődésű - fiatalokból kell a keretet kialakítani és a lehető legjobban szerepelni a megyei II. osztályban. Ennek tudatában állítottuk össze a csapat keretét, ami az őszi eredményeket tekintve jól sikerült.

Hogyan értékelnéd a csapat bajnokságban nyújtott teljesítményét?

Az első meccsünket leszámítva, amit sajnos vereséggel kezdtünk, nagyon jól teljesített a csapat, hiszen 15 meccsből 13 győzelmet szereztünk. Mi rúgtuk a legtöbb gólt (107) és a legkevesebbet (9) is mi kaptuk. Egy ilyen fiatal csapattól, nagyon jó teljesítménynek számít.

A 2021/22-es őszi szezont a 1. helyen zárta az Ózd-Sajóvölgye, mennyiben változott a keret, illetve miben fejlődött a csapat az előző idényhez képest?

A sok tehetséges fiatal mellé, jött a csapatba pár rutinosabb, magasabb osztályt megjárt játékos is, ami nagyon jó egyveleget alkotott a pályán belül és kívül is.

Van-e olyan mérkőzés amire szívesen emlékszel vissza, ahol kiemelkedőt nyújtott a csapat?

Sok mérkőzésre szívesen emlékszem vissza, hisz legtöbb mérkőzésünkön látványosan, jól futballoztunk, de ha egyet ki kellene emelnem, az a Parasznya meccs lenne idegenben. Azon a mérkőzésen inkább a küzdelem dominált de ott lehetett a legjobban érezni a csapaton, hogy mennyire jó és együtt van ez a társaság.

Van olyan játékos aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ősz folyamán?

A keretből mindenki odatette magát minden meccsen. A keret minden tagja fegyelmezetten tette a dolgát, igazi csapatmunka volt ez az eredmény. De nem mehetek el Pataki Roland teljesítménye mellett aki 14 meccséből 32 gólt szerzett. Ez azért megsüvegelendő.

Vannak-e tervek a tavaszt illetően?

Komoly felkészülést terveztünk meg a téli időszakra, maximálisan szeretnénk felkészülni a tavaszi szezonra. Ehhez szerencsére Putnokon minden feltétel adott számunkra. Egy ilyen ősz után nem lehet más a célunk mint a bajnokság megnyerése, de addig még hosszú utat kell bejárnunk a lehető legkevesebb hibázási lehetőséggel.

Szeretnénk ha fiataljaink jövőre a megyei I. osztályban fejlődhetnének és Ózd focit szerető közönsége is magasabb osztályú mérkőzéseken szurkolhatna csapatunknak!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: