Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Körzetközponti válogatottaknak rendeztünk tornát Felsőzsolcán

Nagyszerűen előkészített pályákon, -melyért ezúton is köszönet a helyszínt biztosító klubnak és munkatársaiknak- egyesületünk és három Tehetség Központunk alá tartozó Körzetközpont -Felsőzsolca, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika- kötelékének válogatottak tehetségei gyűltek össze kedden a felsőzsolcai sporttelepen.
 
A tornán Pere Zoltán Körzetközponti mentor, valamint U11, U10 és U9-es edzőink mellett Koleszár György szakmai igazgató és Sándor Zoltán grassroots koordinátor figyelme mellett játszottak körmérkőzéseket a csapatok, ahol nem az eredményé, hanem sokkal inkább a játéké volt a főszerep.
 
IMG-9429.jpg
 
Tehetségközpontként klubunk feladata, hogy figyelemmel kísérje a körzetközpontok, valamint az alattuk elhelyezkedő amatőr csapatok fiatal játékosait és a kiemelkedő tudású játékosoknak lehetőséget biztosítson a későbbiekben a Sajóvölgye Focisuli Tehetség Központba való bekerülésre illetve a DVTK Akadémiára. A körzetközponti válogatottak a három helyszínen a későbbiekben is közös edzéseken vesznek részt a játékosok további fejlődése érdekében.
 
klub_piramis.jpg
 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: