Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Ózd-Sajóvölgye: Fontos győzelem Szendrő ellen

A felnőtt megyei 2. osztályban szereplő Ózd-Sajóvölgye a bajnokságban eddig veretlen Szendrő otthonában lépett pályára vasárnap

Egyhén szólva sem nyerni járnak a csapatok Szendrőbe az idei bajnokságban, a forduló előtt a hazaiak a tabella 4., míg az Ózd-Sajóvölgye a 2. helyről várta a találkozót így garantált volt egy feszült, küzdelmes összecsapás képe.

A mérkőzést jól kezdte az Ózd-SVF, Bene Attila már a 12. percben vezetést szerzet. Ezt követően is többnyire a vendég kapu előtt alakultak ki helyzetek, majd Berta Péter egy jobb szélről beívelt labdára remekül érkezett, ezzel null - kettőre módosítva az eredményt. Nem kellet sokat várni a harmadik gólig, 4 perc elteltével egy átlövést követően ismét Bene talált a hálóba. Úgy tűnt a három gól lehűti a hazai kedélyeket, de nem így történt, a félidő előtt összeszedték magukat a szendrőiek és több helyzetük is adódott, végül egy jó helyről elvégezhetett szabadrúgást sikerült gólra váltaniuk és ezzel szépíteniük.

A második félidőben a küzdelem és a feszültség dominált, a hazaiak bíztak a fordításban, az Ódz-Sajóvölgye szerette volna lezárni a mérkőzést, de további gól nem esett egyik oldalon sem. 90. perc után 1:3-mas vendég győzelemmel ért véget a mérkőzés, értékes 3 pontot szerezve és ezzel lépést tarva a következő forduló ellenfelével, a bajnokságot vezető Parasznyával.

 

B.A.Z. megyei II. Észak Felnőtt 11. forduló

Szendrő, 2021. október 24, vasárnap

Szendrő - Ózd-Sajóvölgye 1:3

 

Ózd-Sajóvölgye: Elek , Berta (Jakab), Takács, Bene (Sipos), Stefán (Soltész), Pataki, Pogonyi (Horváth), Jobbik, Benko, Fábián, Sebők

Gólszerzők: Bene Attila (2), Berta Péter

Adatbank

2021-10-24 Szendrő-Ózd-SVF M2 bajnoki 33.jpg

Fotók

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: