Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

2021. június 11-én lezártuk a bajnoki szezont

Pizzával, üdítővel kedveskedett klubunk a srácoknak a jó hangulatú játékok végén

2021. június 11-én tartotta egyesületünk az utolsó edzéseket csapatainknak. A jó hangulatú játékkal töltött foglalkozások után pizzával és üdítővel zárták a szezont a srácok Putnokon és Mucsonyban egyaránt.
A pandémia mint mindenhol nálunk is okozott nehézségeket. Ennek ellenére sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. Legfőbb célunkat a játékosok fejlődését, a tehetségek kiválasztását és beintegrálását viszonylag jól sikerült megoldani.
A csapatok külön eredményeit hamarosan korosztályonként is értékeljük. Előzetesen annyit, hogy legtöbb esetben igazán büszkék lehetünk az elért eredményekre, és minden korosztályunk becsülettel igyekezett tenni a dolgát, elvégezni a rá bízott feladatokat.

21-06-11_u9-13_edzeskepek_evzaro 07.jpg
Előre láthatólag július 19-én kezdik a felkészülést a nagypályás csapatok és rá két hétre a Bozsik korosztályok.
A bajnoki rendszerről is hamarosan részletes tájékoztatást adunk hiszen sok változás várható ami klubunkat pozitívan érinti.

21-06-11_u9-13_edzeskepek_evzaro 06.jpg
Szeretnénk megköszönni a minket támogató cégek, magánszemélyek segítségét valamint a kedves szülők önzetlen támogatását a bajnoki szezon során!

21-06-11_u9-13_edzeskepek_evzaro 05.jpg

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: