Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

U12-ES ÉS U13-AS CSAPATAINK AZ EGER SE ELLEN JÁTSZOTTAK EDZŐMECCSEKET

U12-esek Mucsonyban fogadták az Eger csapatát, U 13-asaink pedig Egerben játszottak.
Mindkét mérkőzés nagyon jól segítette a csapatok felkészülését

U 12:

SVF - EGER SE 4:2

SVF kerete: Czigány P, Szabó B, Gulyás B, Táth D, Herbák M, Dostal D, Sivák M, Iványik N, Bogdán B, Lakatos R, Magyar M, Kubinyecz I, Beregszászi F, Juhász B, Angyal.

G:Kubinyecz I, Lakatos R, Iványik N, Sivák M.

Kovács Roland: Nagyon hasznos meccset játszhattunk a jó képességű Egri csapat ellen. A mérkőzés nagy részében szervezettek, egységesek voltunk, szép támadásokat vezettünk. A védekezésünk is kezd összeállni, örömteli, hogy visszatámadások után több labdát is tudtunk szerezni melyből helyzeteket alakítottunk ki. Összességében dicséret illeti a srácokat a pályán nyújtott teljesítményükért.

IMG-8775.jpgIMG-8766.jpg

IMG-8769.jpgIMG-8772.jpg

U 13:

EGER SE - SVF 3:1

Szabó-Abuczki Péter, Karádi Bálint, Karádi Botond, Korály Bence, Kacsándi Olivér, Szőke Janó, Kocsenga Andris, Varga Ákos, Kiss Zalán, Harsányi Márk, Bihon Botond, Kriston Milán, Vadicska Vendel, Serfőző Dávid, Kleine Tamás, Herbák Botond, Siket Kevin, Árvai Ádám, Kemecsey Kevin, Répási Gábor.

Gólszerző: Karádi Bálint

Korály Gábor: 2x 30 perces felkészülési meccset játszottunk. Az első félidő első szakaszában kicsit bátortalanok voltunk, gyengék voltak a passzaink, rosszul helyezkedtünk,
ennek következménye lett a két bekapott gól is. Ahogy telt az idő úgy vette át a csapat az irányítást a mérkőzés felett. A második félidőben igaz kaptunk egy elkerülhető gólt de ennek ellenére harcosan pontosan és gyorsan játszottunk, átvettük teljes mértékben az irányítást aminek egy gól lett a gyümölcse illetve több nagyszerű helyzetet is kialakítottunk csak a befejezések pontatlanok voltak. Erre kell a jövőben odafigyelni a csapatnak hogy jobban kihasználjuk a helyzeteinket. Büszke vagyok a csapatra mert az edzésen tanult dolgokat folyamatosan építik be a játékosok a mérkőzéseken.

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: