Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

ŐSZI ÉRTÉKELÉS - U 19 KOROSZTÁLY

Kupecz Tamás értékelése

SAJÓVÖLGYE FOCISULI U-19 2020/21 ŐSZI SZEZON BESZÁMOLÓ
_svfs_fel_u19_u19_csapat 2.jpg

2020/21-es bajnoki évadot az NBIII-Észak osztályú ifjúsági bajnokságban 20 fővel kezdtük
el. Örömteli, hogy ebből a 20 főből az őszi szezon végéig 18-19 játékosra folyamatosan
tudtam számítani. A csapat összetétele születési év szerint fele-fele arányban áll. 12 fő 2003-
as születésű 8 fő 2002-es. A 2002-es játosoknak ez lesz az utolsó szezonjuk az ifjúsági
bajnokság küzdelmeiben, remélem, hogy minél többen maradnak a klub kötelekében és a
felnőtt csapat hasznos tagjai tudnak lenni. A 2003-as játékosok még 1 évig szerepelnek az
ifjúsági bajnokságban. A társaság nagy részére elmondható a becsületes, fegyelmezett
edzésmunka, a klubhoz való hozzáállás. Vannak még az edzésmunkában (személyi) és
edzéslátogatottságban hiányosságok melyeket javítani kell, hogy minél jobb
eredményt érjünk el, magasabb tudást szerezzünk, mely későbbiekben meghatározza a
játékosok pályafutását.

Célkitűzés ennél a korosztálynál: a felnőtt csapatba történő integrálás,
felnőtt csapattal megegyező edzésmunka elvégzése, felnőtt mérkőzéseken való játék,
beszoktatása. Természetesen a nevelés, oktatás, képzés melyet nagyon fontos, hogy
megtanítsuk neki. Fontos, hogy megtanuljanak GYŐZNI!

Mérkőzések, edzések, adatok
Az őszi időszak során 14 mérkőzést játszottunk:
- 8 győzelem (Hatvan, Gesztely, Tállya, Felsőzsolca, Alsózsolca, Nagykáta,
Tiszaújváros, Sajóbábony)
- 3 döntetlen (Kazincbarcika, Jászberény, Gyöngyös)
- 3 vereség (Eger, Salgótarján, Mezőkövesd)
- 51 lőtt gól (csak a Mezőkövesd rúgott többet, ez jónak mondható)
- 37 kapott gól (ez viszont sok)
- 14-es gólkülönbség, ami a kapott gólokat figyelembe véve nem mondható jó aránynak.
A fenti adatokból is kiderül, hogy a védelmünk nagyon sebezhető volt. Elsősorban 3
mérkőzésen ahol 20 gólt kaptunk! Salgótarján (4:5) hazai, Mezőkövesd (0:9) hazai,
Sajóbábony (6:10) idegenben. Ezeket az adatokon változtatni kell. Támadó szekcióinkkal
viszont elégedettek lehetünk, elégedett vagyok. A lejátszott 14 mérkőzésből leszámítva a
vérességeket elégedett vagyok, de ha kiemelem a Kazincbarcika, Jászberény elleni
mérkőzéseket akkor azokon nem. Győztes mérkőzéseket rontottunk el és veszítettünk 2-2
pontot, ami a táblázaton elfoglalt helyünk és pontszámok tekintetében érezhető. Verességek
közül 2 mérkőzést emelnék ki:
- Mezőkövesd 0:9 hazai
- Salgótarján 4:5 hazai
Ez az a kettő vereség, ami nagyon nem elfogadható. Különbséget is tudok tenni: Mezőkövesd
ellen a szezon leggyengébb játékát produkálva, vállalhatatlan vérességet szenvedtünk, míg a
Salgótarján ellen pedig saját magunkat okolhatjuk( egyéni hibák), hogy vesztesként hagytuk
el a pályát.


Az őszi szezon táblázata:
Legtöbbet foglalkoztatott játékosok:
Stefán Bendegúz Károly 27 mérkőzés
- NBIII Keleti csoport 7,
- Mol Magyar Kupa 1,
- B.A.Z megyei II Észak felnőtt 7,
- MLSZ U-19 Észak III. osztály 12
Fürjes Gábor( kapus) 14 mérkőzés
- NBIII U-19 14
Viktor Ákos 25 mérkőzés
- MLSZ U-19 Észak III. osztály 13
- B.A:Z megyei II Észak felnőtt 11
- MOL Magyar kupa 1
Póczos Benjamin 22 mérkőzés
- MLSZ U-19 Észak III. osztály 11
3
- B.A:Z megyei II Észak felnőtt 11
Tóth Csaba 26 mérkőzés
-NBIII U-19 Észak III. osztály 12
- B.A:Z megyei II Észak felnőtt 16
Szabó Dominik 24 mérkőzés
- NBIII U-19 Észak III. osztály 12
- B.A:Z megyei II Észak felnőtt 11
- MOL Magyar kupa 1
Horváth Sándor Patrik 25 mérkőzés
- NBIII U-19 Észak III. osztály 14
- B.A:Z megyei II Észak felnőtt 10
- MOL Magyar kupa 1
Ők rendelkeznek a legtöbb mérkőzéssel, de vannak még 20-21 pályára lepéssel is játékosok.
Legtöbb gólt szerző játékosok:
1. Horváth Sándor Patrik 10
2. Pogonyi Benjamin 9
3. Orosz Zétény 8
4. Kis Armand Béla 5
5. Stefán Bendegúz Károly 5
Edzések:
A szezon folyamán az edzések heti 3, 1,5 óra időtartammal ( heti 4 szokott lenni, de pénteken
bajnoki mérkőzések szerepeltek) folytak. Hétfő, kedd, szerda, pénteken U-19-es bajnoki
mérkőzések, szombaton pedig a csapat 90%-a megyei II-es bajnoki mérkőzést játszott Ózd-Sajóvölgye csapatában. A játékosok nagy része kettős mérkőzésterhelést kapott. Ez egy nagyon fontos tényező ami meghatározta az őszi szezon edzéseit, mérkőzéseit.

Az edzéseket a DVTK által megkapott periodizáció szerint illetve a klub saját filozófiája
mentén tartottuk.( regenerálás, erő, speciális állóképesség, gyorsaság, aktivizálás) Ezeket
rendszerint ellenőrizte Koleszár György Sajóvölgye Focisuli SE utánpótlás szakmai vezetője
illetve Borbély Péter a DVTK regionális koordinátora. Edzéseket, mérkőzéseket, játékos
adatokat a machmeeting rendszeren keresztül adminisztráltuk.
Edzéslátogatottság:
A játékosok nagy része rendszeresen látogatta a tréningeket de akadtak olyanok is akiknek a
teljesítményével nem vagyunk elégedettek. Ezen játékosok figyelmét felhívtuk a rendszeres
edzéslátogatottságra illetve van olyan is, akitől elköszönünk, mert se a teljesítménye, se a
hozzáállása nem megfelelő. Fontos, hogy a csoport, közösség összetartása pozitív irányba
lendítse a csapat teljesítményét.


Kimagasló teljesítmények, edzésidőszak:
2020.09.01-2020.11.27
-Viktor Ákos 94%
-Tóth Csaba 91%
-Pogonyi Benjamin 91%
-Póczos Benjamin 76%
-Makán Levente 71%
-Fürjes Gábor 69%
-Berta Péter 63%

Természetesen ezek a számok tartalmazzák a betegség, sérülés, igazolt hiányzások és a vírus
okozta nehézségeket. Az edzéslátogatottság összességében jónak mondható, de ha a játékosok
mentálisan jobban átéreznék a jelentőségét, akkor ez az arány magasabb lenne és ez
eredményben, játéktudásban is jobban kiütközne. Tény, hogy U-19-es korosztálynál már
sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a mentális edzésre, felkészültségre, hiszen ez már
gyakorlatilag a felnőtt labdarúgás előszobája, sőt talán már egyenértékű.

Mérkőzeseken alkalmazott játékrendszerek
A mérkőzéseken elsősorban a játékosok képességeinek, taktikai felkészültségének megfelelő
játékrendszert alkalmaztunk. Ezeket figyelembe véve 4:2:3:1, 4:1:4:1-es rendszert
alkalmaztuk(4:3:3-as felállási formát is 2 mérkőzésen alkalmaztuk). A mérkőzésformák
kivitelezésénél döntő tényező volt az adott teljesítmény, az ellenfél, a játékosok fizikális
helyzete. Szerencsére elmondható, hogy a vírus vagy sérülések minimálisan hátráltatták
helyzetünket. Úgy gondolom, hogy ez a rendszer passzol a legjobban a csapat stílusához, bár
mint a fent leírtam, próbáltunk más rendszert is.
A mérkőzéseken a szakmai irányelveket nagyrészt elvégezték a játékosok, de vannak még
olyan taktikai megoldások, amiket modellezni, begyakorolni kell, elméletben és gyakorlatban is.
Játékrendszerek alkalmazásának metodikáját kell alaposan megtanulni.
Erősségünk:
A mérkőzések döntő részében erősségünk volt (51 gól) a védekezésből átmenet támadásba,
kontratámadások előkészítése és befejezése. Bár a belső középpályások forgása, mint a csapat
motorja még nem tökéletes. Minden mérkőzésnek a célkitűzése a védőzónából a labda
megjátszása, (5 másodperces szabály) a középső zónába történő gyors eljuttatása,
kontratámadás kialakítása. Ezeket jól megvalósítottuk. Természetesen nagyobb terjedelemben
is lehetne értékelni a támadásbefejezéseket és a taktikai megoldásokat, variációkat.
Gyengeségünk:
A támadásból átmenet védekezésbe. Ez bizonyítja a kapott gólok száma is. Igen összetett
dolog a védekezés, mert ez egy egész csapat együttes mozgását tartalmazza ahol minden
egyes játékosnak meg vannak a védekezési feladatai. A hatásos védekezés függ az adott
ellenfél játékától, saját játékosaink taktikai fegyelmezettségétől, felkészültségétől,
agresszivitásától, jó helyezkedésétől illetve a védekezési eljárások tanultságától. Ezt a témát is
lehetne nagyobb terjedelemben boncolgatni.
Összegzés:
Elégedett vagyok az őszi szezon teljesítményével( leszámítva a fent leírt adatokat,
gondolatokat). Edzéslátogatottság emelése, ösztönzése, játékrendszerek betanulása, átmenetek
tökéletes végrehajtása a kitűzendő cél. Tavaszi fordulókra ezeket kell tökéletesíteni és akkor
az 1-3. helyezést el tudjuk érni. Örömteli volt, hogy több játékosom is helytáll a megyei
felnőtt bajnokságban illetve az NBIII-as csapatnál is fegyelembe vették őket. Stefán, Lakatos,
Pogonyi, Horváth, Viktor, Póczos játékosok a jövőre nézve jó teljesítményt nyújtanak,
remélem, hogy a felnőtt kerethez hamarosan tudnak csatlakozni vagy heti 1-2 alkalommal
edzéslehetőséget is kaphatnak.


Kupecz Tamás

u19_kupecz_tamas_u19_kupecz_edzo 2.jpg

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: