Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

ŐSZI ÉRTÉKELÉS - U 12 KOROSZTÁLY

Kovács Roland értékelése

Beszámoló U12

u12_csoport.jpg
Játékoskeret:

Czigány Péter, Bogdán Bendegúz, Táth Dusán, Pápai Olivér, Dosztal Dániel, Kubinyecz István, Beregszászi Flórián, Laczkó Márk, Juhász Botond, Iványik Noel, Angyal Dávid, Sivák Marcel, Ruszó Vilmos, Karskó Máté, Gulyás Botond, Herbák Máté


Nyáron vettem át a csapatot, és először is a játékosok megismerése a keret kialakítása, majd a gyerekek 8+1 felállási formára való felkészítése volt a cél! Tiszta 2009-es korosztályt kellett kialakítani és ebben nagy segítségemre voltak Szakonyi Zsolt, Hanász Gusztáv, Kalász Gábor, Czirle Zsolt edző kollégáim! Munkájuknak is köszönhetően alakult ki a 16-os keret!
Július 27.-én kezdtük a felkészülést heti négy edzéssel, illetve a harmadik héten volt egy napközis tábor ahol az első két nap délelőtt-délután edzettünk majd játszottunk egy edzőmérkőzést amit követett egy pihenő nap majd még egy edzés! A felkészülésünk szerintem jól sikerült, főleg a nyári szünet időszakában amikor is szinte mindig teljes létszámmal tudtam dolgozni. Sajnos az iskola kezdés után néhányszor visszaesett az edzés látogatottság de minimum 10-12 fő ekkor is volt az edzéseken! Négy edzőmérkőzést játszottunk, Rimaszombattal, Ózddal, Edelénnyel és a Diósgyőrrel illetve volt egy TK minitorna ahol elég sok játékosunk szerepelt, ők a Diósgyőrrel és az MTK csapatával játszottak egy-egy mérkőzést! Az őszi szezon során 55 edzésünk volt, 4 edzőmérkőzésünk (ebben előre kell lépnünk) 3 Tehetség Központ edzés és egy TK mini torna! Az edzéseinket az egész szezonban a Diósgyőr által előírt periodizáció mentén végeztük.


A bajnokságról:
-6. helyen végeztünk
-9 mérkőzést játszottunk
-4 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség
-36 lőtt gól, 21 kapott gól, 15 gólkülönbség
-idegenbeli mérleg: 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség 13 kapott gól, 15 rúgott gól
-hazai mérleg: 3 győzelem, 1 vereség 6 kapott gól, 21 rúgott gól
-Gólszerzőink: Pápai Olivér(14), Laczkó Márk(5), Bogdán Bendegúz(5), Beregszászi Flórián(2), Iványik Noel(2), Sivák Márton(2), Angyal Dávid(2), Dostal Dániel, Gulyás Botond, Juhász Bence, Ruszó Vilmos,


Mérkőzések röviden:


Eger-SVFSE 2-2 : Nagyon látszott, hogy ez az első mérkőzésünk! Kapkodtunk, pontatlanok voltunk, nagyon sok technikai hibát vétettünk! Hozzáteszem egy nagyon jó csapattal játszottunk és ami dicséretes, hogy egy gyengébb játékkal is döntetlent tudtunk elérni! G: Pápai,Laczkó.


SVFSE-Mezőkövesd 10-0: Ellenfelünk szerényebb képességű volt, valamint a játékunk is sokkal jobban mutatott mint az Eger ellen! Nyugodtan játszottunk ,pontosak voltak a passzok a taktikai feladatokat betartottuk! G:Pápai(4),Laczkó (2),Beregszászi (2),Gulyás, Bogdán.


SVFSE-DVTK 0-4:Nagyon büszke voltam a csapatomra a mérkőzés után a 4-0-ás vereség ellenére is! Mindvégig nagyon bátran a megbeszéltek szerint játszottunk, nem voltunk alárendelt szerepben! Sajnos a végére elfáradtunk és ott kaptunk 2gólt, de mégegyszer mondom végig szervezetten, bátran játszottunk!


Nyíregyháza-SVFSE 3-1: Jól kezdtük a mérkőzést de sajnos 10 perc után teljesen szétestünk, ennek ellenére vezetést tudtunk szerezni! Nem örülhettünk sokáig mert a Nyíregyháza 2 percre rá egyenlített és innentől kezdve fölénk kerekedtek! Nagyon kapkodtunk, sok egyéni hiba volt és egy két ember elvesztette a fejét is a mérkőzésen! A Diósgyőr elleni szervezettségnek nyomát sem láttam! G:Pápai.


SVFSE-SBTC 6-0: Ezen a mérkőzésen azok a játékosok akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak most többet játszottak! A harmadik percben vezetést szereztünk de ettől függetlenül szervezetten védekezett a Tarján és mindig volt egy emberük aki menteni tudott! Aztán ahogy haladtunk a mérkőzésben szépen lassan felőröltük őket és akár nagyobb arányú győzelem is lehetett volna! valamennyi játékosom bizonyította lehet rá számítani! G:Pápai,Iványik, Juhász, Sivák.


Balmazújváros-SVFSE 0-10:Sajnos ezen a mérkőzésen nem tudtam ott lenni! Hanász Gusztáv kollégám irányította a csapatot! Könnyed győzelmet arattunk, itt is azok a játékosok játszottak elsősorban akik eddig kevesebb szerephez jutottak és csapatunk kiválóan helytállt! G:Bogdán(3), Laczkó(2), Angyal(2), Pápai(2), Dostal.


SVFSE-DVSC 0-3: Még ezen a mérkőzésen sem voltam itt a betegségem miatt, ezért itt is Hanász Gusztáv irányította a csapatot! Nem játszottunk alárendelt szerepet, kicsit bátrabb játékkal szorosabb is lehetett volna a mérkőzés!


Kisvárda-SVFSE 8-2: Sajnos itt a vírus miatt a két Szlovák játékosunk nem játszhatott, így mezőny játékost kellett állítani a kapuba! Jól kezdtük a mérkőzést és a hetedik percben vezetést szereztünk! Szervezetten védekeztünk de egy kapu előtti kavarodásból(amit 3x ki kellett volna rúgni)egyenlített az ellenfél! Na ez után a bíró sporttárs következett és egy tankönyvbe illő szerelés után büntetőt ítélt ellenünk majd szintén egy gyönyörű labdaszerzés után szabadrúgást rúghattak 9 méterről! (ugyanis Kisvárdán 9 méterre volt a büntető terület 12 helyett) A második félidő elején rögtön kaptunk egy gólt ezzel 4-1 lett az állás majd szépítettünk négy kettőre és ezután kihagytunk egy ziccert illetve ha az utolsó passzaink jók többször vihettük volna kapussal szembe! A végére nagyon sok egyéni hibát vétettünk és ezt a Kisvárda ki is használta! G:Pápai(2)


SVFSE – Tarpa 5-1: Talán a leggyengébb mérkőzésünk volt a szezonban.(Nyíregyháza mellett) Meg merem kockáztatni, hogy kicsit nagy mellénnyel ment ki a csapat és ez meg is bosszulta magát! A hetedik percben két hatalmas egyéni hiba után vezetést szerzett az ellenfél! Elkezdtünk kapkodni, görcsössé váltunk a taktikai feladatoknak a nyomát sem láttam, mindenki ment a saját feje után! Szerencsére az első félidőben fordítani tudtunk és a másodikban végig nyomás alatt tartva ellenfelünket növelni tudtuk előnyünket de a mérkőzés egészét nézve a „játékunk” a szezonban a leggyengébb volt! G:Iványik, Ruszó, Sivák, Pápai, Bogdán.

A szezonban végig 3-2-3 as játékrendszerbe játszottunk és a felkészülés alatt is ezt gyakoroltuk! Mindig a saját játékunkat próbáltuk játszani, ha egy erősebb ellenféllel kerültünk szembe akkor is ezt a felállási formát alkalmaztuk és nem álltunk vissza „bunker focira”! Szerintem sokat léptünk előre és egyre több dolgot láttam vissza az edzéseken gyakoroltakból! Persze mindenben fejlődnünk kell ,de ha ki kell emelnem egy–két dolgot az a technikai elemek minél gyorsabb és pontosabb végrehajtása a játék helyzetekben illetve a középső és a támadó harmadban a játék felépítése(védekezésből-támadásba átmenet) Amiben sokat fejlődtünk az a labda kihozatalok, és sokkal bátrabb az egy az egy elleni játékunk illetve a labda nélküli mozgás! Ez a félév nekem is „tanuló”időszak volt, most már láttam az ellenfeleinket is, tudom milyenek az erőviszonyok és nekünk miben kell fejlődni, hogy a következő szezonban még sikeresebben vehessük föl a harcot velük! Az mindenképpen nagy előny a játékosok fejlődéséhez, hogy NB I-es bajnokságban játszhatunk, Kiemelt Akadémiák csapataival is megmérkőzhetünk hétről-hétre. Kicsit sok gólt kaptunk ezért a védekezésünkre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni! A felkészülés alatt mindenképpen több edző mérkőzést szeretnék játszani!
Ezúton szeretném megköszönni a Klub vezetésének munkáját, támogatását!

Kovács Roland

u12_kovacs_roland 1.jpg

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: