Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Hétfőn elkezdte aktív munkáját egyesületünk szakmai csapata

17 órától a Klub vezetése edzői értekezletet tartott Putnokon az Elek Ákos Utánpótlás Központban

Az elmúlt hetek előkészítő munkája után végre megpezsdült az élet Putnokon. Igaz még csak a főépületben és a klubszobában volt mozgalmas a délután és még nem a játékosainktól hanem a klub vezetésétől és dolgozóitól. 

A 2020-as év első értekezletén vezetőink felvázolták az évre kitűzött terveket, célokat, feladatokat. Ezután minden korosztálynál egyeztetésre kerültek a téli időszak programjai, edzések, edzőmérkőzések, tornák. Átbeszélésre kerültek a helyszínek, időpontok, utazások és minden más apró részlet ami a csapatok, játékosok megfellő felkészítéséhez elengedhetetlen. Jó volt látni a motivált szakmai csapatot akik már várják, hogy újra kezdődjön a munka, a hideg időjárás ellenére. 

Játékosaink nem fognak unatkozni hiszen a héten még két edzésen - szerdán és pénteken - de a jövő héttől heti négy edzésen vesznek részt. Emellett egyéni képzések és edzőmérkőzések illetve teremtornák is színesítik a programot.

2020-ban is Hajrá Sajóvölgye!

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Puskás F. út 6.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-2-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: