Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

ÚJABB NAGYSZERŰ DVTK RUK TK PROGRAMOT BONYOLÍTOTTUNK LE PUTNOKON

Benczés Miklós és Koleszár György szakmai irányítása mellett a Sajóvölgye edzőinek vezetésével újabb Tehetség Központi edzéseket vezényeltünk le az U 13, U 12, U 11 és U 10-es korosztályoknak. Hozzánk utaztak az Egri FC, az SBTC, a Borsod Volán és a Sajóvölgye legtehetségesebb gyerekei. Ezúton is köszönet az Alközpontok edzőinek a szervezésért, nagyszerű hozzáállásért.

IMG_4130.JPG

Nagy büszkeség egyesületünk számára, hogy ezen országosan is egyedülálló Tehetség Központi prpgramnak a Sajóvölgye Focisuli lehet a "mentora". Pozitív élményekkel feltöltődve zárhattuk a napot. A játékosokon folyamatosan érződik a fejlődés, egyre jobb színvonalon hajtják végre a helyenként nem könnyű, komoly koncentrációt igénylő gyakorlatokat. 

Edzőink Benczés Miklós DVTK Regionális Igazgató iránymutatásai szerint TEAM munkában már napokkal ezelőtt találkozva és megkonzultálva elkészítették az edzésvázlatokat, melyeket a pályán igyekeztek magvalósítani a gyerekekkel.

Úgy gondoljuk hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk újra, a gyerekek fegyelmezettek voltak és egészen biztosan a későbbiekben több játékosról is fogunk hallani magasabb szinteken! 

IMG_4124.JPG

Büszkék vagyunk a Sajóvölgye edzőire akik kiválóan oldották meg a feladatukat.

Jó volt látni a szakmai érdeklődést! Részt vett a programon a már említett Benczés Miklósón kívül Koleszár György aki a program szakmai vezetője, Borbély Péter a DVTK RUK szakmia felügyelője, Kádár Zsolt a Sajóvölgye Focisuli szakmai igazgatója is.

IMG_4164.JPG

A Sajóvölgye edző kollégái akik levezényelték a tréningeket:

Komlósi Ádám, Simon László, Zimmermann Tamás, Kalász Gábor, Kovács Roland, Hanász Gusztáv, Bene Attila, Badalik Szabolcs, Botló Ádám.

Az idény záró eseménye Diósgyőrben lesz ahol egy minitornán vesznek részt a játékosok.

További fotók az eseményről a következő linken: https://photos.app.goo.gl/9BPpzjYiULoMUYHw6 

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: