- U8 – Harmadik őszi Bozsik Fesztiválján járt csapatunk
A Sajóvölgye Focisuli U8-as csapata 14 fővel vett részt azon a gyermekfoci fesztiválon, amit a Kazincbarcikai körzetközpont szervezett az egyesületi Bozsik program keretein belül október 18-án a Kolorcity Arénában. Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt és a résztvevők létszámara sem lehetett panasz. Közel másfél óra játékidő jutott a csapatoknak, emellett kiváló szervezés segítette a… Read more: U8 – Harmadik őszi Bozsik Fesztiválján járt csapatunk - U14 – Újpesten járt Kiser László csapata
U14-es együttesünk számára az UTE vendégeként folytatódott a bajnoki idény október 17-én. A hazai csapat már az első játékrészben négy gólos előnyt épített ki, amit a másodikban további két találattal tudtak növelni. Kiser László csapatára legközelebb október 30-án vár bajnoki találkozó, akkor a Kecskemétet fogadják majd hazai környezetben. UTE U14 – Sajóvölgye Focisuli U14: 6… Read more: U14 – Újpesten járt Kiser László csapata - U19 – Győzelem a Népkert Volán vendégeként
Az U19-es regionális bajnokság 8. fordulójában a Népkert Volán otthonában lépett pályára korosztályos együttesünk október 17-én. Szabó István tanítványai az egy gólos félidei előnyt követően a 63. percben megduplázták előnyüket, a hazaiak azonban tudtak erre reagálni és 5 perc leforgása alatt egyenlítettek. A hajrában aztán egy újabb találattal ismét sikerült megszerezni a vezetést, ez pedig… Read more: U19 – Győzelem a Népkert Volán vendégeként - U15 – Magabiztos győzelem a Felsőzsolca ellen
Október 16-án, a bajnoki szezon 7. fordulójában a BTE Felsőzsolca együttesét fogadta U15-ös csapatunk Putnokon, az Elek Ákos Utánpótlás Központban. Hazai mezőnyfölénnyel vette kezdetét a találkozó, a jól záró vendég védelem mögé azonban nem volt egyszerű bekerülni. A 35. percig kellett várni a vezető találatra, amikor Simon nagyszerű indítása után Bódi lőtt kapura, lövésére bravúrral… Read more: U15 – Magabiztos győzelem a Felsőzsolca ellen - U16 – Vereség az Ikarus otthonában
U16-os csapatunk az Ikarus BSE vendégeként lépett pályára október 11-én. Ikarus BSE U16 – Sajóvölgye Focisuli U16: 5 – 1 (3 – 0) (Nagy-Alberti ( 2 ), Papp ( 2 ), Mészáros-Komáromy ill. Cziránku) SVF U16: Zachár Gáspár – Orbán Máté, Vermes János (Papp Csongor), Kovács Benedek (Takács Zsombor), Holczman Hunor (Cziránku Kristóf), Bárány Kristóf,… Read more: U16 – Vereség az Ikarus otthonában
