Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.

Lezajlott a Tehetség Központ program első edzése Putnokon

A TK programot az MLSZ hívta életre másfél évvel ezelőtt. A kezdeményezés nagyszerű volt, minden megyében 5 fős stáb (labdás edzők, erőnléti edző, kapusedző, masszőr) dolgozott a legtehetségesebb gyerekekkel két hetente. A programnak előzményei is vannak.

 Érintett korosztályok az U 12, U 13 és az U 14 voltak. A megyei stábban helyet kapott egyesületünkből Koleszár György, Kovács Roland és Botló Ádám. Az edzések helyszíne a DVTK Központja volt. A kezdeményezést jónak ítélte meg mindenki de sajnos a program 2017. december 31-el megszűnt. 
Benczés Miklós a DVTK Akadémia szakmai igazgatója és Kádár Zsolt sportigazgatónk egyeztetéseket folytatott arról, hogy ezen programot hogyan lehetne életben tartani, sőt tovább fejleszteni. Úgy gondoljuk - látva a tegnapi nap sikerét - hogy a megoldás megszületett, sőt igazán biztató a jövőre nézve!
A közelmúltban egy Diósgyőrben rendezett alközponti értekezleten Kádár Zsolt felvázolta a TK program tervezetét. Örömteli, hogy minden alközpont átérezte a program fontosságát és egyöntetűen megszavazta a folytatást még ha ez anyagi terheket is ró mindenkire. Így az eddigi megyei programot az országban egyedüliként regionális szintre fejlesztettük. Ezáltal Heves-Nógrád-Borsod megye legtehetségesebb játékosai vesznek részt ezeken a foglalkozásokon. A program szakmai vezetőjének Koleszár Györgyöt nevezték ki az alközpontok. A központi edzések helyszíne pedig nagy örömünkre a Putnoki Elek Ákos Utánpótlás Központ lett!
A szakemberek által kijelölt korosztályok pedig az U 10, U 11, U 12 és U 13 lettek. 
Köszönetet kell még mondanunk Sajti Viktornak a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség igazgatójának aki az első perctől kezdve támogatta elképzelésünket, valamint rendelkezésünkre bocsájtotta azokat az MLSZ által adott szereléseket amiket korábban is a TK csapatok használtak. Mindemellett a fotocellás mérőeszközt is igénybe vehettük amivel a gyerekek gyorsaságát mértük fel 10-20-30 méteren.
Szép számmal megjelentek a foglalkozáson a focipalánták köszönet érte az alközpontban dolgozó kollégáknak. Így érkeztek gyerekek Salgótarjánból, Egerből, Sátoraljaújhelyről, Mezőkövesdről és természetesen a Sajóvölgyéből. Külön köszönet a KBSC - ből és az Ózdi FC -ből érkező kollégáknak és gyerekeknek.
Koleszár György a 4 korosztály élére kinevezett egy-egy csapatvezetőt. Az U 10 mellé Simon Lászlót, az U 11 mellé Zimmermann Tamást, az U 12 mellé Horváth Tamást és az U 13 mellé Komlósi Ádámot. A fotocellás mérést Koleszár Gergő vezényelte le. Ezen kollégák munkáját aktívan segítették az alközpontokból érkező szakemberek. A stábok nagyszerűen dolgoztak, a gyerekek szemmel láthatóan élvezték a foglalkozásokat. Büszkék voltunk rá, hogy létesítményünket többen is megdicsérték, hiszen tovább épültünk, szépültünk az elmúlt időszakban. Valamennyi gyermek és kolléga hidegcsomagot kapott a hazautazás előtt. Folytatás áprilisban!

 

Képek az alábbi linken:https://photos.app.goo.gl/yk4chBTlo24D1ty53

SajovolgyeFocisuli/Facebook

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Puskás F. út 6.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-2-05

Együttműködő partnerek: