Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Évzáró a klub dolgozóinak

2017.12.12-én kedden tartotta évzáróját dolgozói, alkalmazottai részére a Sajóvölgye Focisuli.

A bensõséges hangulatú rendezvényt Kádár Zsolt sportigazgató nyitotta meg, köszöntötte a klub valamennyi munkatársát és megköszönte egész éves munkájukat. Ezután látványos prezentációval mutatta be a 2017-es év eredményeit, szép pillanatait. Jó volt visszatekinteni a 2011 - ben készült fotókra amik a különbözõ települési toborzókon készültek. Ugyanis a sportigazgató ezt is belecsempészte a bemutatóba érzékeltetve azt, hogy 6 év alatt honnan - hová jutott az egyesület a kitartó munkának köszönhetõen. Kiemelte azt is, hogy szükség lesz az új évben mindenki részérõl megújulásra, még hatékonyabb, precízebb munkára hiszen a tárgyi feltételek mostmár szinte minden téren magas szinten állnak az edzõk rendelkezésére. Kádár Zsoltot Negrutz Ágoston elnök úr követte aki szintén köszönetet mondott az elmúlt év munkájáért, és kívánt mindenkinek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet. Ezután jó hangulatú evés-ivás kötetlen beszélgetés vette kezdetét. Jó volt együtt látni munkatársainkat az edzõktõl a takarítókon át a szertárosig, pályamunkásig, honlapszerkesztõig mindenki érezhette, hogy egy jó kis csapat megbecsült tagja! Képek a részletekben.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: