Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Hétvégi hírösszefoglaló

Szinte minden korosztályunk pályára lépett az elmúlt hétvégén. Nagypályás csapataink mindegyike idegenben vendégszerepelt, az U19 és U17 Nyíregyházára látogatott a Bozsik Akadémiához, az U15-ösöknek és U14-eseknek pedig Tállyára volt útjuk.
Nagypályás csapataink mellett a kisebb korosztályok is foglalkoztatva voltak, az U13 és U11 vasárnap Bozsik Régiós "B" tornán vett részt Mezõkövesden, U8-asaink pedig egy debreceni minitornán jártak. A hölgyek sem restelkedtek, hiszen a nõi megyei 1-es bajnokság soron következõ fordulójában Mezõkövesdet fogadták Béres Csaba tanítványai, míg az U16-os leány bajnokság tavaszi fordulójának elsõ mérkõzésén Heréd volt az ellenfél.

U19 Bozsik Akadémia U18 - Sajóvölgye 4:0 SVF: Némedi (Elek), Leskó, Dudás(Lengyel), Takács (Palkó), Mikló, Molnár, Albók (Botos), Pogonyi (Orosz), Tóth J., Márton, Filkóházi Edzõ: Kádár Zsolt U17 Bozsik Akadémia U16 - Sajóvölgye 0:2 SVF: Demcsik (Galambvári), Szilágyi, Puda(Kaczur J.), Makónyi (Figeczki), Molnár D. (Majoros), Juhász (Horváth), Bóna (Kocsa), Kiss, Veréb, Jobbik, Tornai (Kaczur M) Gólszerzõk: Jobbik Mátyás, Figeczki Kristóf Edzõ: Zabos Attil U15 Tállya - Sajóvölgye 0:11 SVF: Gál (Fürjes), Rudi, Horbász, Tóth Á., Magyar, Almási (Seres), Proczner (Kovács A.), Sándor, Tóth Cs., Kozma, Váradi Gólszerzõk: Kozma Dávid (6), Tóth Ákos (2), Magyar Máté, Tóth Csaba, Váradi Edzõ: Szabó István U14 Tállya - Sajóvölgye 0:10 SVF: Lázár, Viktor, Berta, Szilágyi, Szlifka (Marok), Lakatos K., Huszák (Toma), Palóczky, Nagy R. (Borisz), Kassai, Borai (Dányi) Gólszerzõk: Szilágyi (6), Dányi Attila (2), Farkas Lóránt, Lakatos Krisztián Edzõ: Sándor Zoltán Nõi bajnokság Sajóvölgye - Mezõkövesd 4:3 SVF: Andó, Karmanóczki, Bodnár, Sipter, Kovacova, Hegedûs, Kiss, Rák, Posta Gólszerzõk: Sipter (2), Karmanóczki, Hegedûs Edzõ: Béres Csaba Leány U16 Heréd - Sajóvölgye 1:5 SVF: Kovács B., Tóth G., Magyar, Bárczai, Ónodi, Eszlári, Ádám V. Gólszerzõk: Ónodi (4), Tóth Gréta Edzõ: Knopp Richárd U8 II. T-Bútor Outlet Május Kupa, Debrecen Keret: Czigány Péter, Dostál Dániel, Beregszászi Flórián, Laczkó Márk, Dancs Balázs, Kosztúr Benjamin, Táth Dusán Eredmények: Sajóvölgye - DSI 5:0 Sajóvölgye - Mátészalka 1:1 Sajóvölgye - KBSC 1:1 Sajóvölgye - DEAC 3:0 Sajóvölgye - Nyírbátor 2:1 Csapatunk jót s jól játszva a második helyen végzett a tornán, legjobban cselezõ játékosnak Laczkó Márkot választották.

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: