- U12 – A Nyíregyházát fogadtuk a szezonzárón
A Nyíregyháza elleni hazaival zárta a bajnoki idényt U12-es együttesünk is június 12-én, Múcsonyban. Nem kezdtünk sajnos jól, a vendégek több hibánkat is kihasználták a nyitó húsz percben. Előbb egy balszerencsésen pattanó labdára Huszti csapott le és lőtt a kapunkba, majd a 18. percben Harsányi duplázta meg a Nyíregyházi előnyt. A záró percben egy kapufáról… Read more: U12 – A Nyíregyházát fogadtuk a szezonzárón - U13 – Győzelem a szezonbúcsún a Nyíregyháza ellen
Hazai környezetben búcsúztatta a szezont U13-as korosztályunk június 12-én. Kiser László együttese a Nyíregyháza Spartacust fogadta Múcsonyban. Hazai mezőnyfölénnyel, de gól nélkül telt a mérkőzés első negyede, kisebb helyzeteink ugyan már ebben a periódusban is akadtak, ekkor azonban még nem sikerült a kapuba találni. Noha sokáig úgy tűnt, hogy a második etap sem hoz gólokat,… Read more: U13 – Győzelem a szezonbúcsún a Nyíregyháza ellen - U16 – Túl a rájátszás első mérkőzésén
Remek futballhangulat várta a Sajóvölgye Focisuli és a Ceglédi VSE bajnok csapatait június 6-án az Elek Ákos Sportközpontban az osztályváltásért játszott rájátszás első mérkőzésén. Szülők, hozzátartozók és ifjú játéksok kreáltak szép számban kiváló hangulatot, melyhez az időjárás is kellően asszisztált, így indulhatott útjára a játékszer a rangadón. Az első bő fél órában, ahogy mondani szokták… Read more: U16 – Túl a rájátszás első mérkőzésén - U15 – Szezonértékelés Kalász Gábor vezetőedzővel
Több korosztályunk számára már véget ért a 2025/26-os bajnoki idény. Szokásunknak megfelelően ezúttal is sorra vesszük csapatainkat és értékelésre kérjük vezetőedzőinket. Érkezzen elsőként az U15-ös gárda mérlegre helyezése, nézzük hogyan látta az idényt Kalász Gábor vezetőedző. – Miként értékelnéd az U15-ös együttes bajnoki szezonját? Kalász Gábor: Kiegyenlített bajnokság, fantasztikus ősz, nehézségekkel, de örömökkel teli tavasz.… Read more: U15 – Szezonértékelés Kalász Gábor vezetőedzővel - U13 – Közel voltunk a bravúrhoz Kisvárdán
U13-as együttesünkre is Kisvárdai túra várt a hét elején. Kiser László csapata sokáig jól tartotta magát, a hazaiak azonban két hajrában szerzett találattal megszerezték a győzelmet. A csapatnak még két meccse van a szezonban, a hétvégén Múcsonyban az Eger SE ellen lépnek gyepre, június 12-én pedig a Nyíregyháza elleni hazaival zárják a 2025/26-os évadot. Várda… Read more: U13 – Közel voltunk a bravúrhoz Kisvárdán
