Kategória: Hírek

Október utolsó hétvégéjének bajnoki eredményei

U12-es csapatunk a Mezőkövesd otthonában aratott győzelmet a hétvégén.

Mezőkövesd-Zsóry FC U12 – SVF U12: 3 – 4 (Hák, Csibi, Szabó ill. Pintér (ög), Lakatos, Rási (2))

SVF U12: Antal Ábel – Horváth Kornél, Papp Lóránt, Rási Bálint, Váradi Marcell, Lakatos Patrik, Horváth Hunor, Ligeti Levente, Polgári Gábriel
cserék: Dusza Dániel, Jancsurák Áron, Fábián Tamás, Szabó Zsombor, Jáborszky Noel, Szegedi Márk

Kiser László: „Egy nagyon jó iramú, rendkívül fordulatos mérkőzést játszottunk ma a szervezetten és helyenként jól futballozó Mezőkövesddel. Az első negyedben hamar vezetést szereztünk, sokat birtokoltuk a labdát, voltak kisebb gólszerzési lehetőségeink is, úgy tűnt kézben tartjuk a mérkőzést. Aztán lassan bele aludtunk a meccsbe, jöttek a védekezési hibák és az egyre bátrabban játszó hazai csapat szép gólokkal megfordította a találkozó állását. Szerencsére a 3. negyed vége előtt Lakatos Patrik gyönyörű gólja visszahozta az esélyeinket ,az utolsó 20 perc őrült rohanásában pedig Rási Bálint két ziccerét is magabiztosan értékesítette, amivel eldöntötte ezt a kiélezett mérkőzést. Gratulálok a srácoknak, több gólos hátrányból, óriásit küzdve sikerült megnyerniük ezt a találkozót.”
U13-as csapatunk számára, idegenben a Mezőkövesd otthonában folytatódott az idény.

Mezőkövesd-Zsóry FC U13 – SVF U13: 3 – 0 (Kovács, Oláh, Farkas)

SVF U13: Farkas Botond – Varga Milán, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Kozma Dániel, Kavalecz Bence, Balogh Noel, Németh Norbert
cserék: Pavlánszki Hunor, Lippai Benett, Oláh Roland, Jakab Gergő, Draskóczi Bálint, Monyók Ákos, Pataki Nikolasz

Soltész Péter: „Vannak napok, amikor semmi sem sikerül, ez ma ilyen volt! Védekezésben – támadásban és az átmenetekben is rendkívül sok hibát vétettünk, egyénileg és csapatként is. Egy ilyen kellemetlen futballt játszó csapat ellen, kicsit más játékra lett volna szükségünk, mint a többi bajnokin, azonban ezt ma nem sikerült kivitelezni. Ezek is Mi vagyunk, a következő bajnokira igyekszünk közösen kijavítani a hiányosságokat!”
U14-es csapatunk Kecskemétre utazott október utolsó hétvégéjén.

Kecskemét U14 – SVF U14: 10 – 0 (3 – 0)

SVF U14: Zachár Gáspár – Bordás Márk, Ivancsó Milán, Kovács Benedek – Farkas Zalán, Bárány Bence, Spisák Balázs, Uher Marcell – Kövesdi Ármin, Várkonyi Norbert, Száraz Nikosz
Cserék: Németh Gábor, Petrovics Roland, Apró Márk

Nagy Attila: „Nehéz nap, nagy vereség. Sok problémánk volt az elmúlt hetekben, aminek a hatása a mai napon megmutatkozott. Ha lesz kellő akarat és egészség, akkor kiegyenesedhetünk a szezon végére. Gratulálok az ellenfélnek.”

U16-os csapatunk magabiztos győzelmet aratott hazai környezetben a Karcag ellen.

SVG U16 – Karcagi SE U16: 6 – 0 (4 – 0) (Dancs (4), Shalfieiev, Angyal)

SVF U16: Bencső Balázs – Kiszely Noel, Shalfieiev Diemid (Angyal Dávid), Kozma Bence (Horváth Bálint), Bereznai Vince, Hegedűs Milán, Vincze Zoltán, Kuchta Dániel (Vanyó Balázs), Herbák Máté, Juhász Botond, Dancs Balázs
U17-es csapatunk parázs hangulatú mérkőzése, az utolsó pillanatban szerzett találattal tartotta itthon a három pontot a Kolorcity Kazincbarcika ellen, a bajnoki évad 9. fordulójában.

SVF U17 – Kolorcity Kazincbarcika U17: 1 – 0 (0 – 0) (Darabos)

SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente (Árvai Ádám), Lovas Máté, Tóth Ádám (Beregszászi Flórián), Filkóházi Ádám, Csirmaz Levente (Magyari Gergő), Kerekes Benett (Debreczeni Sándor), Gulyás Botond, Szita Illés, Angyal Péter, Darabos Róbert

Kalász Gábor: „A mai napon nem sikerült megvalósítani azokat a dolgokat amiket igazán tudunk. Küzdelmes mérkőzés volt, ahol bár kontrolláltuk a játékot, sokszor könnyű hibákat vétettünk. Támadásban sajnos nagyon lassúak voltunk, nem találtuk a megfelelő távolságot sem. Ennek ellenére gratulálok a csapatomnak, mert utolsó pillanatig sem adtuk fel. Ma külön kiemelném Répási hiba nélküli kapus teljesítményét, és Darabos játékát, mert belső védőként is rendre odaér az ellenfél kapuja elé, ma ez jelentette a különbséget.”

U19-es együttesünk egy hajrában kapott góllal maradt alul a Vác otthonában.

Vác U19 – SVF U19: 1 – 0 (0 – 0) (Madaras)

SVF U19: Havasi Dominik – Juhász Bence, Berta Bálint, Pataki Márk, Menyhért Kristóf, Sziklai Gergő, Ronyecz Patrik, Pipoly Olivér, Béres Dániel, Hanász Milán, Lévai Áron

Kellemes őszi hétvégén folytatódott az idény utánpótlás csapataink számára

U8-as csapatunk Bozsik fesztiválon vett részt Kazincbarcikán.

Szakonyi Zsolt: „A Sajóvölgye Focisuli U-8-as csapata 10 fővel képviseltette magát a kazincbarcikai körzet központ harmadik Bozsik program fesztiváljának keretében megrendezett eseményen. Nagyszerű időjárás mellett több mint 100 gyerek hódolhatott szenvedélyének. 6 állomáson forgó színpad szerűen két óra alatt mérkőzés játékok és technikai feladatok váltották egymást. Az MLSZ részéről Pere Zoltán ellenőrizte a rendezvényt és mindent rendben talált.
Különdíjat kapott: Vasas Péter és Bakonyi Vince.”
U10-es csapatunk Salgótarjánban lépett gyepre, ahol Budai Tamás tanítványai egy öt csapatos tornán mérethették meg magukat.

SVF U10: Czigány Levente, Orosz Botond, Takács Bálint, Mális Marcell, Orosz Milán, Deák Viktor, Kertész Attila, Farkas Hunor, Beregszászi Adrián, Hanász Kristóf, Tátrai Zsombor, Rőczei Márk

gólszerzőink: Kertész Attila (4),Mális Marcell (2), Deák Viktor, Orosz Milán, Tátrai Zsombor

Budai Tamás: „Vasárnap Salgótarjánban szerepeltünk a soron következő MLSZ-es tornán ahol a házigazdákon kívül a Mezőkövesd, Eger és a Diósgyőr korosztályos csapatai ellen játszhattunk intenzív és színvonalas mérkőzéseket. A kiemelkedő hozzáállás nagyon sok jó egyéni teljesítménnyel párosult ezen a tornán is. A védekezésünk elég jól működött, bizonyítja ezt a kevés kapott gólok száma is, letámadásainkból pedig sok labdát tudtunk szerezni, amiből sikerült helyzeteket kialakítani. A labdakihozatalokban és a labdabirtoklásban kell egy kicsit pontosabban és gyorsabban játszanunk, hogy a labdával való játékban még hatékonyabbak tudjunk lenni. Összességében gratulálok minden gyerkőcnek a tornán nyújtott teljesítményéért.”

Egy korai gól döntött U12-es csapatunk Eger elleni bajnokiján október 19-én Múcsonyban.

SVF U12 – Eger SE U12: 0 – 1 (Galler)

SVF U12: Ficzere Marcell – Molnár Balázs, Horváth Kornél, Papp Lóránt, Ligeti Levente, Rási Bálint, Horváth Hunor, Polgári Gábriel, Lakatos Patrik
cserék: Fábián Tamás, Jáborszky Noel, Szegedi Márk, Váradi Marcell, Pohóczki Ádám
U13-as csapatunk egy izgalmas és változatos mérkőzésen győzte le az Eger SE csapatát október 19-én, hazai környezetben a Múcsonyi Alközpontban.

SVF U13 – Eger SE U13: 4 – 3 (Pásztor (2), Németh (2) ill. K.Tóth (2), Horváth

SVF U13: Farkas Botond – Kozma Dániel, Varga Milán, Pásztor Zétény, Benedek Bálint, Simon Merse, Jaksi Gergő, Balogh Noel, Barva Bálint
cserék: Lippai Benett, Oláh Roland, Draskóczi Bálint, Kavalecz Bence, Németh Norbert, Pavlánszki Hunor, Jakab Gergő, Monyók Ákos

Soltész Péter: „Az első perctől kezdve megfelelő mentalitással játszott a csapat. Élesek voltak, a gyerekek minden párharcba megfelelően mentek bele és nagy százalékkal meg is nyerték ezeket. A múltheti meccshez képest, szerencsére 5 hiányzónk is visszatért, lassan teljes lesz a keret, az utolsó 6 őszi bajnokira. Gratulálok minden játékosomnak a mai naphoz!”

U17-es együttesünk a Bestrong otthonában folytatta a bajnokságot. Kalász Gábor csapata magabiztos győzelmet aratott Debrecenben.

Bestrong SC U17 – SVF U17: 0 – 4 (0 – 1) (Angyal (2), Darabos, Zagyva)

SVF U17: Répási Gábor – Iski Levente (Beregszászi Flórián), Tóth Ádám, Filkóházi Ádám (Zagyva Patrik), Debreczeni Sándor (Herbák Botond), Árvai Ádám, Csirmaz Levente, Gulyás Botond, Szita Illés, Angyal Péter, Darabos Róbert

Kalász Gábor: „Egész meccsen tudtunk dominálni, de az első félidőben sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. A félidőben átbeszéltük a dolgokat és sokat tudtunk javítani a játékunkon, jobban koncentráltunk, és nagyon fegyelmezettek voltunk. Az akarat, elszántság, és a tudatosság ma is nagyon tetszett. Mivel sok volt a sérült még nagyobb értékű a mutatott játék, a csapatba került játékosok mindegyike megmutatta, hogy mindig lehet rájuk számítani. Külön kiemelném Angyal, Tóth és Répási mai játékát. Jók: az egész csapat.”

Kecskeméten, a Mercedes KLC otthonában folytatta a bajnokságot U19-es együttesünk. Szabó István legénysége egy jó iramú mérkőzésen ezúttal egy pontot szerzett.

Mercedes KLC U19 – SVF U19: 1 – 1 (1 – 0) (Doktor ill. Pipoly)

SVF U19: Havasi Dominik (Vasmán Csaba) – Hanász Milán, Juhász Bence, Pataki Márk (Fercsák Edvárd), Sziklai Gergő, Pipoly Olivér, Béres Dániel (Szilágyi Dominik), Menyhért Kristóf, Ronyecz Patrik, Soltész Levente (Lévai Áron), Oláh Marcell