Divinszki József vezérletével eseménydús őszi időszakon van túl U9-es együttesünk. A csapat számos tornán mérettette meg magát az elmúlt hónapok folyamán, a játékosok pedig látványos fejlődésen mentek keresztül. Erről az időszakról kérdeztük a gárda vezetőedzőjét.
– Miként értékelnéd a csapat őszi időszakát?
Divinszki József: Nagyon mozgalmas és eseménydús őszi szezonon vagyunk túl, nyáron vettem át ezt a korosztályt, július közepén kezdődtek az edzéseink. A kezdésnél a keretünket 13 fő alkotta, majd menetközben sikerült még négy játékossal bővülnünk. Az elsődleges célom az volt, hogy egy jó és pozitív légkört teremtsek a gyerekek számára, az edzéseken az edzésfeladatok technikai részét játékos formában végezték el játékosaim, amiben egy oldott és felszabadult hangulat alakult ki. Ezekben a kis korosztályokban még mindig fő cél a játék megszerettetése, a labdarúgáshoz való kötődés, és természetesen fontosnak tartom a szülőkkel való jó kapcsolattartást és megfelelő kommunikációt is. Jelentős mértékű fejlődésen mentek át a gyerekek ebben a félévben, amihez a szülők is nagy mértékben hozzájárultak, amit ezúttal is köszönök nekik. Úgy gondolom, hogy összességében nagyon sok pozitívum volt ebben a félévben, amire a jövőben lehet építeni. Egy nagyszerű közösség alakul és formálódik, játékosaim egyéni fejlődése a vártnál is jobb ütemben haladt, illetve a csapat játékunkban is láthatóak volt a fejlődés jelei, például több játékos együttműködésében, nagyot léptünk előre a szezon második felében összjáték terén is.
– Mi az amiben úgy gondolod, hogy a gyerekek a legnagyobbat léptek előre?
D.J.: A kis korosztályokban a legfontosabb célunk a gyerekekkel szemben a technikai tudásszint folyamatos fejlesztésén van (átadás-átvétel, labdavezetés, cselezés, kapura lövés) ezek a technikai elemek a heti edzés programban be vannak építve. Különböző technikai feladatokat kis csoportokban lebontva nagyon sok ismétlés számmal hajtanak végre a srácok, véleményem szerint ezen területen sokat tudtunk előre lépni, fejlődni. Amiben még sokat léptünk előre az a tudatosabb csapat játék, összjáték, illetve egyre jobban és többször tudtuk megvalósítani a labdakihozatalokat nyomás alatt és jobb csapatok ellen is.
– Számos tornán vett részt a csapatod, összességében hogyan sikerült ezeken teljesíteni, illetve milyen következéseket lehet levonni ?
D.J.: A napi edzéseken való részvétel és az ott tanultak természetesen nagyon fontosak, a sok gyakorlás mellet a rengeteg labdaérintés nagyban elősegíti gyerekek fejlődését, de legalább olyan fontos szerepe van fejlődésük szempontjából a megfelelő mennyiségű mérkőzés számnak, és az ott eltöltött játékperceknek. A játékpercből szerencsére nem volt hiány számtalan felkészülési mérkőzést mellet, meghívásos tornákon, MLSZ országos kiemelt tornákon, valamint Régiós tornákon is részt vettünk ez nem kevesebb mint 53 mérkőzés jelentet és 1200 játék percet. Teljes mértékben elégedett lehetek a gyerekekkel a nyáron elkezdet közös munkánk eredménye a folyamatos fejlődésben mutatkozott meg egyénileg és csapatszinten is. Az edzéseken tanultakat mérkőzéseken sok esetben megtudták valósítani, a különböző játékhelyzetekben tudták alkalmazni. Több olyan tornánk volt ahol, nagyszerűen teljesítettünk – Filó, Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és a hazai – ezeken játékosaim minden tekintetben megállták a helyüket, sőt több esetben kimagasló teljesítményt nyújtottak játékban és eredményekben is egyaránt, egy kivétel volt ahol minimális sikerélményünk volt ez pedig Kisvárdai torna.
– Mikor kezdődik a közös felkészülés, illetve milyen feladatok várnak rátok a téli felkészülési időszakban?
D.J.: Január közepén fogjuk kezdeni a közös felkészülést, de már előtte is lesz lehetőségünk részt venni Alsózsolcán egy teremtornán, illetve vannak egyeztetések környező csapatok vezetőivel, hogy a január és februári időszakban minitornákat szervezünk egymás között. Végül szeretném megköszöni mindazoknak, akik ennek a kis közösségnek bármilyen formában segítettek, és természetesen köszönet a Sajóvölgye Focisuli vezetőinek is, hogy a feltételeket biztosították a zavartalan munkavégzéshez.
