Szeptember 13-án hazai környezetben folytatta az idényt U15-ös csapatunk. Kalász Gábor legénysége az RKSK-val mérkőzött az Elek Ákos Sportközpontban.
A találkozó kezdetétől jobban játszott csapatunk, többet birtokoltuk a labdát és veszélyesebb támadásokat vezettünk, az első játékrész 38. percében egy védelmi hibát kihasználva mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, Szűcs talált a kapunkba.
A második félidőben aztán a labdabirtoklási fölényen kívül már a kapu előtt is magabiztosabbá váltunk. Előbb egy szép támadás végén Kovács Benedek egalizált a 43.percben, majd három perccel később egy szögletvariáció után Holczman Hunor érkezett a hosszún és juttatta vezetéshez csapatunkat. A 66. percben Vermes János kapott nagyszerű indítást, a befejezése is higgadt volt, így az eredmény 3-1-re módosult. Egy percre rá újra tanári kiugratás, a kimozduló hálóőr mellett pedig ezúttal Cziránku Kristóf pörgette el a labdát. A 70. percre jutott a mérkőzés záró találata, szép felpassz után Spisák Balázs lőtt 17-ről a felsőbe. Magabiztos győzelem tehát a vége, csapatunk sorozatban a második mérkőzését nyerte meg.
Sajóvölgye Focisuli U15 – RKSK U15: 5 – 1 (0 – 1) (Kovács, Holczman, Vermes, Cziránku, Spisák ill. Szűcs)
SVF U15: Teleki Zalán – Papp Csongor, Vermes János, Kovács Benedek (Farkas Zalán), Gál Kristóf (Beregszászi Milán), Bárány Bence (Uher Marcell), Holczman Hunor (Takács Zsombor), Spisák Balázs, Ivancsó Milán, Bordás Márk, Cziránku Kristóf
Kalász Gábor: Büszke vagyok a srácokra, mert azt a játékot nyújtottuk, amit látni szeretnék, és nagyon sokat mutattunk meg a futballból. Hétről-hétre látom a fejlődést, ami a magas edzés látogatottságnak és a jó edzésmunkának köszönhető. Támadásban végig jó teljesítményünk volt, de az első félidőben párharcban gyengébbek voltunk. A félidőben átbeszéltük miben kell javulnunk, és szinte hiba nélküli második félidőt hoztunk le. Ehhez az is kellett, hogy akarati tényezőkben is sokat javultunk. Teleki, Vermes, Spisák, Kovács, Cziránku kiemelkedő teljesítmény nyújtott, de a csapat minden tagja nagyon jó teljesítményt nyújtott. Külön öröm, hogy a cserék is jól szálltak be.