Honlapunk cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.
Sajóvölgye Focisuli Egészségvédelemmel kapcsolatos lépései, protokolja

Heti bajnoki beszámolók

2023. november 6.

U13-as és U12-es csapataink kedden Mezőkövesden vívtak bajnokikat

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 14. forduló
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - SAJÓVÖLGYE FOCISULI 2 - 2
Mezőkövesd, 2023.10.31 – 10:00

Gólszerző: Vermes János (2)

Sajóvölgye: Papp C., Vermes J., Kovács B., Gál K., Spisák B., Holczman H., Bárány B., Khvalov M., Körmendi G., Mészáros P., Farkas Z., Beregszászi M., Apró M., Ivancsó M., Szigeti Z., Uher M., Cziránku K.

Nagy Attila: Rövid idő után ismét a Mezőkövesd csapatával játszottunk, de nem tudtuk megismételni a hazai pályán nyújtott teljesítményt. Az ellenfélnek két könnyű találatot adtunk, amit sikerült kiegyenlítenünk. Voltak lehetőségeink még a gólszerzésre, a befejezések viszont nem voltak sikeresek. Ami pozitívum, hogy tartós fölényt tudtunk kialakítani a pályán, amiben pedig fejlődnünk szükséges, az a végjátékban történő döntések, játékhelyzetek lejátszása a kapuig úgy, hogy kihozzuk a támadó akciókból a maximumot. Több volt a mérkőzésben, de a mezőnyfölényünket a mai napon nem tudtuk kihasználni.


MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 14. forduló
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - SAJÓVÖLGYE FOCISULI 0 - 15
Mezőkövesd, 2023.10.31 – 12:00

Gólszerzők: Zahora Regő (3), Lippai Benett (2), Kozma Dániel (2), Monyók Ákos (2), Jakab Gergő (2), Simon Merse, Antal Ábel, Kavalecz Bence, Barva Bálint

Sajóvölgye: Antal Á., Kozma D., Lippai B., Benedek B., Simon M., Zahora R., Németh N., Kavalecz B., Balogh N., Barva B., Róth D., Draskóczi B., Jakab G., Farkas B., Monyók Á., Varga M.

Soltész Péter: Sikerült sok gólt szereznünk, védekezésben pedig kapott gól nélkül lehozni a meccset. Gratulálok a Csapatnak!

processed-EB405348-63C2-45CD-8D9F-57257317073B-14F48AB4-A192-46C7-959A-0412BA69A2C9.jpeg


U17: remek teljesítmény! Színvonalas mérkőzésen győzelem a Fehérvár FC ellen

MLSZ Országos U17 Alap 7. forduló
SAJÓVÖLGYE FOCISULI - FEHÉRVÁR FC 3 - 1
Putnok, 2023.11.04 – 12:00

Gólszerzők: Bochkor V. (2), Shuba I.

Sajóvölgye: Stoles S., Lévai Á., Berta B., Shuba I., Filkóházi Á. (Ronyecz P)., Boros K. (Czékus B.), Angyal P. (Féder M)., Ganyi P. (Sherehi V.), Soltész B., Bochkor V., Menyhért K.

2023-11-04 SVF - Fehérvár FC U17_1606.jpg

 

U14-es csaptunk is győztesen hagyta el a pályát a szombati meccsnapon

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 10. forduló
SAJÓVÖLGYE FOCISULI - MONORI SE 2 - 1
Múcsony, 2023.11.04 - 11:00

Gólszerzők: Kiszely Maximilián, Dancs Balázs,

SVF: Bencső B., Kiszely N., Vanyó B., Bereznai V., Nyíri B., Hegedűs M., Vincze Z., Tamás P. (Rakaczki J.), Viszóczki O. (Kuchta D.), Angyal D. (Kiszely M.), Dancs B.


U19-eseinknek nem termett babér Budapesten

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 9. forduló
SZENT ISTVÁN SE-OTP BANK - SAJÓVÖLGYE FOCISULI 8 - 1
Budapest, 2023.11.04 - 13:00

Gólszerző: Pipoly Olivér

SVF: Vermes Á. (Galambosi D.), Juhász B., Sipos P., Lukács F., Koós F., Pipoly O., Mészáros R., Pataki M. (Nagy F.), Ádám L. (Szilágyi D.), Ferkel D., Kapott G. (Csépányi Á.)

 

Kiélezett mérkőzésen az éllovas otthonából hozta el a 3 pontot U16-os csapatunk

MLSZ Regionális U16 Északkelet Alapszakasz 10. forduló
KARCAGI SE - SAJÓVÖLGYE FOCISULI 2 - 3
Karcag, 2023.11.05 - 16:00

Gólszerzők: Filkóházi Ádám, Lakatos Roland, Darabos Róbert,

SVF: Holczman F. (Tóth B.), Iski L. (Angyal D.), Beregszászi F., Filkóházi Á., Lakatos R., Balázsi B., Gulyás B., Herbák B., Dudás B., Debreczeni S. (Darabos R.), Dostal D.

Kalász Gábor: Elképesztő teljesítményt nyújtva vertük meg az eddigi első helyezettet. Már a meccs előtt is 1000 sebből véreztünk, valamint több játékos is betegség vagy hosszú sérülés után került be újra a csapatba. Azonban magas szintű koncentráció és nagy csapatszellem, győzni akarás volt jellemző ma mindenkire. Jó szálltak be a csere játékosok, valamint a meccs közben pozíciót váltó játékosok érett játéka is kellett a sikerhez. Ma támadásban sok hibát vétettünk az utolsó passzoknál, de védekezésben kevesebbet hibáztunk. Jobb helyzet kihasználással azonban hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést. Nagyon büszke vagyok a srácokra, amiért nem ültek fel a külső provokációnak. Ritkán nyilatkozok a bírókról, de ma el kell ismernem, hogy nehéz helyzetben nagyon jó döntéseket hoztak és végig kézben tartották a meccset.


U11-U10-U9 csapatain hétvégi állomása Salgótarján volt

Résztvevő csapatok: Salgótarjáni BTC, Eger SE, Mezőkövesd Zsóry FC, Sajóvölgye Focisuli
Salgótarján, 2023.11.05 – 11.00

U11: Horváth Hunor, Ligeti Levente, Rási Bálint, Horváth Kornél, Papp Lóránt, Szegedi Márk, Lakatos Patrik, Fábián Tamás, Varga Zsigmond, Jancsurák Áron

Budai Tamás: A vasárnapi heves esőzés és a füves pálya kombinációja másfajta sportágnak jobban kedvezett volna, ennek ellenére remekül alkalmazkodtak a srácok a körülményekhet, nagyszerűen küzdött az egész csapat, emelett törekedtünk a kombinatív játékra. Ennek meg is lett az eredménye, minden mérkőzésünket megnyerve, egy élvezetes napot zártunk a nehéz körülmények dacára. A dícséretet mindenki megérdemli!

IMG_20231106_115323.jpg

 

U10: Molnár Ákos Milán, Asztalos Máté, Pásztor Noel, Szilasi Balázs, Molnár Balázs, Kovács Milán, Dostal Dávid, Vaszlovics Milán, Vaszlovics Judit, Németh Ábel, Szuhai Áron, Balog Lara

Divinszki József: A borzalmas időjárási körülmények ellenére nagyon jó iramú és színvonalú mérkőzéseket játszottak a csapatok. Minden dicséretet megérdemel minden egyes játékosom, az embert próbáló körülmények ellenére is tudtunk extra teljesítményt nyújtani például Salgótarján ellen egyénileg és csapat szinten is. A másik két mérkőzéssel is elégedett voltam a Kövesd és az Eger ellen is mind támadásban, illetve védekezésben egyaránt.

396303110_6940593649319538_4232190368362953588_n.jpg

 

U9: Hanasz Kristóf, Takács Bálint, Orosz Botond, Orosz Milán, Czigány Levente, Deák Viktor, Kertész Attila, Beregszászi Adrián, Radics Tibi, Tátrai Zsombor

Bencső Endre: Az időjárási körülmények ellenére nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, mindenki odatette magát és sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a tornát. Sajnos az utolsó mérkőzésen a rengeteg helyzet ellenére sem sikerült gólt rúgnunk, ennek ellenére dicséret illeti a csapatot. Gratulálok Deák Viktornak a különdíjhoz!

image0.jpeg

 

Keddet követően vasárnap is pályára léptek U13-as és U12-es korosztályaink

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 10. forduló
SAJÓVÖLGYE FOCISULI - DVTK 0 - 9
Múcsony, 2023.11.05 - 12:00

Sajóvölgye: Körmendi G., Papp C., Vermes J., Kovács B., Spisák B., Holczman H., Bárány B., Uher M., Khvalov M., Mészáros P., Farkas Z., Száraz A., Gál K., Apró M., Ivancsó M., Beregszászi M., Cziránku K.

Nagy Attila: A mérkőzés kapcsán nem nagyon tudok pozitívumokat említeni. Könnyedén szerezte a góljait az ellenfél, nem tudtuk megnehezíteni a dolgukat, gratulálok nekik.

 

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 10. forduló
SAJÓVÖLGYE FOCISULI - DVTK 0 - 11
Múcsony, 2023.11.05 - 10:00

Sajóvölgye: Antal Á., Kozma D., Barva B., Balogh N., Simon M., Róth D., Zahora R., Kavalecz B., Monyók Á., Farkas B., Lippai B., Varga M., Németh N., Jakab G., Draskóczi B.

 

 

Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület

Cím: 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 54.
E-mail: info@sajovolgyefocisuli.hu
Tel.: +36/70/454-92-81
Fax: +36/48/820-975
Adószám: 18212732-1-05
Adatkezelési nyilatkozat

Együttműködő partnerek: