Linkek:

A JÁTSZI FOCI
a Sajóvölgye Focisuli tehetségkutató és tömegsport tagozataként működő mozgalom.
Fontos tudnivalók: link


putnokvse.hu
Putnok FC


pfla.hu
Sajóvölgye Focisuli
együttműködő partnerének,
a Puskás Akadémia
hivatalos honlapja


hotellukacs.hu
Hotel Lukács

HÍREK

U-14: Vereség a Honvéd ellen

2014-11-10 10:29:42
U-14: Vereség a Honvéd ellen

Kócsi Józsefék ezúttal nem szereztek pontot

Megilletődötten kezdte csapatunk a mérkőzést, annak ellenére, hogy a vendég csapat már a mérkőzés elején megfogyatkozott. Kapura törő játékosunkat szabálytalanul állította meg egy vendég védő, a játékvezető pedig azonnal felmutatta a piros lapot. A korai kiállítás nem rázta meg a vendégeket, ők irányították a játékot, viszont csapatunk több veszélyes kontrát is vezetni tudott. Az első gól a 10. percben esett, egy buta hibát használt ki a Honvéd megszerezve a vezetést. A 18. percben már 0-2 állt a képzeletbeli eredményjelzőn, ekkor egy szabadrúgás kötött ki Zádori kapujában. Az első félidőben újabb gól már nem született.

A 2. játékrészt bátrabban kezdte csapatunk, és lehetőségekig is eljutottunk, ám a gólszerzés nem sikerült. Ellenben a Honvéd a mérkőzés 47. percében 3 gólosra növelte előnyét, majd a 74. percben alakult ki a 0-4-es végeredmény, egy büntetőt értékesített a vendég alakulat zárszóként.

Sajóvölgye Focisuli - Honvéd-MFA 0-4 (0-2)

SVF SE: Zádori, Ádám, Gulácsi, Kovács, Jobbik, Divinszki, Nagy, Mészáros, Fehér, Kovács Ruben, Kónya

cserejátékosok: Balogh, Jaczkó, Bodzás, Szegedi, Magyar, Kovács Dominik

Kócsi József: Megilletődötten kezdtük a mérkőzést, a 2. játékrészben már mertünk futballozni, külön örülök neki, hogy a fiatal játékosok jól szálltak be. Összességében a lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, a vendégek pedig minden hibánkra lecsaptak, és megérdemelten nyerték meg a találkozót.
További részletek >>>

Megosztás a Facebook-on

Régebbi hírek:

Feltöltés alatt!